Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi lehet az oka, hogy a barátom alig akar szexelni velem?
Még csak konkrétan egy hónapja vagyunk együtt, tehát nagyon friss a dolog. De feltűnt, hogy a szexre való igényünk nagyon eltér.
Heti 2-3 napot töltünk együtt átlagosan, ez idő alatt kb pont ennyi alkalommal szexelünk is.
Mindketten 22 évesek vagyunk, szerintem nagyon fiatalok vagyunk még ennyi együttléthez, már gyakorlatilag ki vagyok éhezve mellette.
Említettem neki, hogy nekem ez hosszú távon kevés lesz, de éreztem rajta, hogy ezzel csak megsértettem a férfi egóját és annyit mondott erre, hogy “akkor keress olyat aki többször szexel veled”
Ráadásul ő az a fajta aki jobban szereti ha a nő kezdeményez, sajnos én is azt szeretem ha a párom a kezdeményező, de ettől függetlenül nagyon is próbálkozom, 90%-ban én kezdeményezek, de eléggé lehangoló mikor 10-ből 9 alkalommal elutasítanak
Emiatt már el is ment az kedvem a kezdeményezéstől, ezért simán vannak olyan napok amik eltelnek úgy, hogy egymáshoz se értünk, mert ha nem jelzem, hogy szeretném, akkor aznap nem szexelünk
Gondolkoztam azon, hogy esetleg nem tetszem neki annyira külsőre, nem tudom beindítani, ezt említettem is neki, ő állítja, hogy ez nagyon nem így van, nagyon szexinek talál, szimplán csak neki ennyire van igénye, sokszor fáradt, már este 10-11 körül, plusz elmondása szerint neki órákba telik mire “újra töltődik” szex után
Most ez higgyem el? Tényleg van ilyen?
Mihez kezdjek? Sokszor kín szenvedés már a vele együtt töltött idő mert rengetegszer nagyon fel vagyok húzva mellette, be vagyok indulva rá de tudom, hogy valószínüleg úgy sem lesz semmi
Működni fog ez így hosszú távon? Próbáljak meg alkalmazkodni hozzá kicsit?
Egy honap is csak 4 hetbol all, annyi ideje vagytok egyutt es te maris kovetelozol, szamon kersz rajta dolgokat es ezek utan csodalkozol hogy heti par alkalommal akar teged csak, en csodalkozom hogy nem kuldott el az elso szamonkeresed utan.
Altalaban a hosszabb kapcsolatokban az ilyen sarkany noket szoktak olyan nokkel helyettesiteni,akik nem csak kovetelozni tudnak de nyujtani is valamit, peldaul noiesseget, hogy ezt egy teljesen friss kapcsolatban ki meddig tudja toleralni az kerdeses, de valoszinuleg nem sokaig es meg az okra is varhatsz, mert mar egy eletre elintezted azt is hogy ne legyen oszinte hozzad.
Persze a legegyszerubb ok, hogy talan o ismerkedni akart komolyan es nem csak egy lyukat akart, amit latszolag meg csak nem is elvez.
Az elozo valaszolonak igaza van, csak abban a kapcsolatban akar valaki folyton szexelni ahol nincs mas lenyegesebb dolog, de egy ferfi amelyik valoban rajong erted az nem az agyban fogja ezt elkezdeni mutogatni hanem minosegi idot szan rad es arra hogy megismerjen, mondjuk akkor egyertelmu is hogy oda vissza van, itt pedig az hogy nincs erted oda, valoszinuleg mert tul feluletes vagy.
Semmi baj nincs veled,csak nem egyforma a libidótok.Előbb utóbb szakítás lesz a vége,főleg,hogy sokszor visszautasít.Az eléggé rossz érzés.
Meglepődtem,hogy sokak szerint nimfomán a kérdező csak azért,mert naponta többször kívánja a párját.Napi kétszer együtt lenni nem nagy dolog,ha kívánják egymást.És itt most nem tíz perces menetre gondolok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!