Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi lehet az oka, hogy a barátom alig akar szexelni velem?
Még csak konkrétan egy hónapja vagyunk együtt, tehát nagyon friss a dolog. De feltűnt, hogy a szexre való igényünk nagyon eltér.
Heti 2-3 napot töltünk együtt átlagosan, ez idő alatt kb pont ennyi alkalommal szexelünk is.
Mindketten 22 évesek vagyunk, szerintem nagyon fiatalok vagyunk még ennyi együttléthez, már gyakorlatilag ki vagyok éhezve mellette.
Említettem neki, hogy nekem ez hosszú távon kevés lesz, de éreztem rajta, hogy ezzel csak megsértettem a férfi egóját és annyit mondott erre, hogy “akkor keress olyat aki többször szexel veled”
Ráadásul ő az a fajta aki jobban szereti ha a nő kezdeményez, sajnos én is azt szeretem ha a párom a kezdeményező, de ettől függetlenül nagyon is próbálkozom, 90%-ban én kezdeményezek, de eléggé lehangoló mikor 10-ből 9 alkalommal elutasítanak
Emiatt már el is ment az kedvem a kezdeményezéstől, ezért simán vannak olyan napok amik eltelnek úgy, hogy egymáshoz se értünk, mert ha nem jelzem, hogy szeretném, akkor aznap nem szexelünk
Gondolkoztam azon, hogy esetleg nem tetszem neki annyira külsőre, nem tudom beindítani, ezt említettem is neki, ő állítja, hogy ez nagyon nem így van, nagyon szexinek talál, szimplán csak neki ennyire van igénye, sokszor fáradt, már este 10-11 körül, plusz elmondása szerint neki órákba telik mire “újra töltődik” szex után
Most ez higgyem el? Tényleg van ilyen?
Mihez kezdjek? Sokszor kín szenvedés már a vele együtt töltött idő mert rengetegszer nagyon fel vagyok húzva mellette, be vagyok indulva rá de tudom, hogy valószínüleg úgy sem lesz semmi
Működni fog ez így hosszú távon? Próbáljak meg alkalmazkodni hozzá kicsit?
"Mondjuk naponta 2-3 alkalommal"
Oké, akkor tudjad, hogy ez nem szokványos! Ez sok! Nem sok olyan pasit fogsz találni, aki ennyire szexmániás mint te. Bocs, ha ez rosszul esik, de itt most a srác a normális, és te a nimfomán. Tényleg, ez nem sértés.
9
Hidd el, ha sulizol és mellette meg dolgozni is eljársz vagy ha csinalnad valamit és elfoglalnad magad, mint a normális emberek, nem lenne neked sem kedved/energiád ennyire.
Hm… ezek szerint akkor kénytelen leszek én alkalmazkodni hozzá
De nem tudom, én valahogy azt gondoltam, hogy egy kapcsolat elején ilyen fiatalon még nagyon egymásra kéne legyen kattanva két ember
Ezek szerint rosszul hittem
12:03
Képzeld, sulizom és mellette dolgozom is, a párom csak dolgozik, és ráadásul kevesebbet is mint én
De soha nem vagyok olyan fáradt, hogy ne tudjak lovagolni egyet a barátomon ha éppen kívánom
Figyelj, ennyi idősen én azt tapasztaltam, hogy ott akartam folyton szexelni, ahol úgy éreztem, hogy mást nem tudok csinálni a másik féllel. Hidd el, ha rendben van a kapcsolat és jól ki jöttök, akkor nem a szex lesz az első számú prioritás. Természetes, hogy kivanod, de az is, hogy ő nem akarja ennyiszer.
Egyikotok sem kényszerítheti az akaratát a másikra. Ha nem megy, ne maradjatok együtt. Esetleg vehetnel egy vibratort vagy masztizhatnal gyakrabban, az segíthet.
24N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!