Miért romlik el a szex, ha érzelmek alakulnak ki a másikban?

Már nem az első eset, hogy ezt tapasztalom: megismerkedek valakivel, jól érezzük magunkat, nem csak egy darab húsként tekintünk egymásra, hanem jókat beszélgetünk, hülyéskedünk, egy szimpatikus, összeszedett ember bontakozik ki előttem. A szex nagyon jó, működik a "váltás" a szerepek között, vagyis az illető akkor durvább és határozottabb, amikor annak kell lennie és akkor törődő és gyengéd, mikor az esik inkább jól. Nincs probléma abból, hogy szex közben máshogy viselkedjünk egymással, mint amikor csak ölelkezüno és beszélgetünk. Mindenki tudja, hogy mit akar, lendületes a kapcsolat is és az együttlétek is. Ez tart 1-2 hónapig, aztán belémszeretnek.

És onnantól elromlik az egész.

A lendületnek vége, megy a szerencsétlenkedés, az óvatoskodás, a már említett "szerepek" és változatosság helyett egy ilyen konstans langyos szar lesz az egész (az ágyban és a randikon is), ahol nekem kell irányítani, megmondani, hogy mit csináljunk és hogyan és kis túlzással ráparancsolni a másikra, hogy csináljon már valamit ő is és ne piszmogjon meg tőlem várjon mindent. Természetesen nem teszem, mert enélkül is bőven illúzióromboló az egész, nem kell fokozni. És onnantól jön a lejtmenet, mintha nem is ugyanaz az ember lenne az illető. Félre ne értsétek, semmi bajom a romantikával és az elgyengüléssel, itt tényleg inkább arról van szó, hogy az az ember, akinek korábban volt egy saját személyisége, ami nagyon tetszett és szabad akarata/ízlése, teljesen alámrendelődik és jóformán magamra vagyok hagyva (nekem meg ehhez egyáltalán nincs türelmem, nem akarok kínos együttléteket, azt akarom, hogy mindketten magunkat adjuk és belevigyük a saját személyiségünk az egészbe, mint addig és határozottan, lelkesen cselekedjünk ennek megfelelően).

Én úgy vagyok vele, hogy tudok határozott, "tökös" lenni a másikkal akkor is, ha fülig szerelmes vagyok belé. Én nem leszek a hétköznapi dolgokban is döntésképtelen, bizonytalan és vacakolós attól, hogy szerelmes vagyok. Ugyanúgy bennem van, hogy "produkáljam magam" a másiknak, hogy ötleteket dobáljak be azzal kapcsolatban, hogy mit csináljunk, hogy magam találjam ki, hogy mivel lepjem meg, hogy egy kicsit megmutassam a saját ízlésem szerint azt, hogy fontos nekem. Ugyanúgy képes vagyok vadul szexelni valakivel, mintha egy egyéjszakás lenne, ha épp arra van igény. Nem az van bennem, hogy jaj de szeretem őt, nem akarom rommá dugni. De úgy érzem, hogy másoknak ez nem megy felém. És itt nem arról van szó, hogy merjük vállalni egymás előtt a gyengébb oldalunkat és meg merünk nyílni érzelmileg is, ezzel gyengéd, szerelemmel teli pillanatokat is megélni, hanem hogy konkrétan eltűnik az a karizmatikus, magabiztos ember, akit megismertem és megszerettem (és hozzám hasonlónak hittem) és ott van helyette egy balf*sz, akihez nincs türelmem, mert nem akarja többé már azt, amit korábban és ég és föld a különbség köztünk, én meg már úgy érzem, hogy tehén b*ssza a bikát. És nem bővült úgymond a repertoár a szerelemmel, hanem minden elromlott.

Miért van ez és mit tehetnék ellene?

Kezdem úgy érezni, hogy a jó szex és a normális kapcsolat egymást kizáró tényezők...