Férfi, akit eltartok és annak következményei… Ti hogy látjátok?

A párom, amikor megismertem, dolgos, szorgalmas férfi volt. Hamar hozzáköltöztem, minden tökéletesen működött néhány évig, imádtuk egymást, meleg otthon lett a házunkból, jó volt a szex, kellemes közös programjaink voltak.

Aztán hirtelen elveszítette a munkáját (építőipar), és nem talált másikat, abban bízott és azon dolgozott, hogy saját vállalkozásba fogjon. Új szakmát tanult és ambiciózus volt. Nekem már akkor is jónak mondható, biztos állásom volt, támogatni tudtam a vágyai megvalósításában. Még ha egyik hitelből a másikba estünk is, azért haladtunk előre.

Azóta több mint egy évtized telt el. A vállalkozás nem indult be több próbálkozás ellenére sem, a munkák nem jöttek, egy-két néhány hónapos időszakot alkalmazásban töltött 2-3 cégnél, de azok nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Időnként, ha beesik valami alkalmi jelleggel elvállal munkákat (3-4 nap max. havonta). Kifogás kifogást, magyarázkodás magyarázkodást követ, mindig más tehet arról, hogy ő nem dolgozik. Egész nap az interneten lóg, véleményem szerint orvosi értelemben függővé vált.

Mindeközben néhány éve szert tett egy viszonylag költség- és időigényes hobbira, amit leginkább hétvégén űz. Az erre valót az alkalmi munkáiból előteremti, de semmi mást. Mindent én fizetek a számláktól, tankoláson, bevásárlásokon át a ruhákon keresztül a nyaralásig. Szerencsére nincsenek anyagi gondjaink, ami kizárólag nekem köszönhető. Szerintem az lenne a normális, ha megosztanánk a költségeinket, és mindketten dolgoznánk. Mivel én alkalmazásban állok és szeretek is dolgozni, és szeretem a dolgaimat rendben tudni, mindenről gondoskodom.

Ebben az életformában ő egy igen furcsa világban él, amiben minden a rendelkezésére áll, és mondhatni, a körülötte lévő világ őt szolgálja ki. Kicsit olyan, és úgy viselkedik, mint egy elkényeztetett gyerek, és ennek megfelelően durcás is lesz, ha porszem kerül a gépezetbe, és valami netán nem úgy sül el, mint szokott, vagy ahogy ő szeretné. Sajnos a házimunkában sem nagyon segít (amit normálisan nem is várnék el, ha dolgozna, persze jobb lenne együtt elvégezni). Szombatonként a heti kemény munka után (amíg ő hobbizik) én rendbe vágom a lakást, kertet, mosok, főzök, takarítok, vasalok, ez minimum egy teljes nap. Jó, ha vasárnap marad egy-két óra pihenésre.

Persze a külvilág (beleértve a családot és a barátokat is) ebből nem sokat érzékel, mert ők úgy tudják, hogy a párom igenis dolgozik és közösen húzzuk az igát, egyébként meg mi vagyunk az álompár.

Senki nem tudja, hogy fentiek miatt a szexuális életünk gyakorlatilag nulla, hiszen az ő férfi szerepe minden tekintetben megszűnt. Ezért ő engem okol, mivel a szex alapvető elem egy kapcsolatban, amivel maximálisan egyet is értek, de ahhoz nekem férfiként viselkedő férfi is kell, aki figyelmes, akire rá bízhatom magam. Nekem nagy igényem van arra, hogy a klasszikus szerepek érvényesüljenek egy párkapcsolatban. Ez abban is megnyilvánul, hogy ha éppen tényleg dolgozik, akkor annyira más a kisugárzása, hogy azonnal meglátom benne a férfit és vonzónak találom.

Hogy lehet, hogy valakinek ennyire nincs igénye arra, hogy hasznos tagja legyen a társadalomnak? Ha otthon a ház körül dolgozna egész nap, azzal is hozzá tenne a világhoz, az életünkhöz. De nem ez a helyzet.

Szeretjük egymást, gyerekünk nincs, remélem, hogy még lehet. Külsőnket tekintve ápoltak vagyunk, jóképű, helyes férfi és csinosnak mondott nő, harmincas éveink közepén. Mielőtt felmerül a kérdés, nem csaltam meg, nem kerestem kalandot és nem is szándékozom. Szerintem ő sem.

Érdekel, hogy mit gondoltok, hogy látjátok. Biztos ezernyi más lehetőséget tartogatna az élet, de nem menekülni akarok, hanem ezt megoldani. Ő is szeretne megoldást, de még arra is lusta, hogy elgondolkozzon rajta, gondolom valami kész megoldás itt is jól jönne…

Előre is köszönöm az intelligens gondolatokat.