Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tényleg megérdemlem ezt a megalázást?
Nem részletezném miért és hogyan, de az elmúlt években nagyon meghíztam. Mivel nagyon gyorsan jött fel rám nagyon nagy mennyiségű felesleg, ezért sajnos nem mozgok már úgy, mint régen, vannak bizonyos nehézségeim.
A napokban a barátnőm testvérénél volt kisebb családi összejövetel, most voltunk ott először. Leültem a kanapéra, ami ez az alacsony, besüppedős stílusú volt, és innen nem tudtam felállni. Diszkréten kértem segítséget a barátnőmtől, de elég elutasító volt. Amikor felpattant, hogy na megyünk, akkor már mástól kértem, hogy segítsen valaki. Ekkor a barátnőm közölte a teljes társasággal, hogy nehogy segítsen nekem bárki is, ne törtje magát senki azért, mert ekkorára híztam, majd a család kb végignézte, ahogy szenvedek és próbálkozok, míg végül nagy nehezen sikerült.
Amikor számon kértem négyszemközt, az volt a válasza, hogy ne gondoljam, hogy ilyenben segíteni fog, mert nem fogja hagyni, hogy hozzászokjak ehhez az állapothoz.
Nekem hatalmas csalódás volt ez tőle, ugyanakkor mások szerint igaza van..
1. A megalázást sosem szabad elfogadni, ott es akkor kellett volna kiallj magadért. Utólag mar nem sokra mész vele
2 lényeg a lényeg szedd össze magad valahogy . Ne hagyd magad.
Gondolom ezt akarta mondani a barátnőd csak bunkó volt nagyon.
3 a szerződéssel nem mész sokra, tényleg tegyél meg lépéseket, ne tartsd magadba mert sok rosszat okozhat mindez.
4.hagyd ezt a "barátnőt" apicsaba és szerezt uj társaságot.
Fogadd meg midnezt, sok erot,
Üdv, szeretettel
Jujj kijavitotta a telom!
Igy akartam :
3: a SÉTŐDÉSSEL..
#21
Valójában magát alázta meg azzal, hogy ilyen állapotba juttatta magát.
Önmagában a tény hogy nem tudott felkelni egy fotelből, hihetetlen gáz. Az hogy mellé még "közhírré tette" a barátnője, részletkérdés
"Változni akkor kezdünk el, mikor kapunk egy nagy pofont"
Vagy a pofontól mélyebbre süllyedünk. Ismerni kell az adott egyént.
Te vagy az a kövér pasas ugye, aki a barátnő barátnőivel beult enni és nem tudott kikelni a székből és bár kérted a barátnőt, hogy ne oda menjetek, akkor is oda mentettek aztán meg fel voltál háborodva, hogy megalazott.
Fogyjál le, nem ő alázz meg téged, hanem te magadat és elege van abból, hogy lejáratod te őt bárhová mentek.
Természetesen ha igaz a sztori, mert nem vagyok benne biztos, hogy az mindkettő, inkább a nőket akarod, hogy bántsák itt, mint általában a legtöbb nőgyűlölő incel ugyebár...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!