Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tényleg megérdemlem ezt a megalázást?
Nem részletezném miért és hogyan, de az elmúlt években nagyon meghíztam. Mivel nagyon gyorsan jött fel rám nagyon nagy mennyiségű felesleg, ezért sajnos nem mozgok már úgy, mint régen, vannak bizonyos nehézségeim.
A napokban a barátnőm testvérénél volt kisebb családi összejövetel, most voltunk ott először. Leültem a kanapéra, ami ez az alacsony, besüppedős stílusú volt, és innen nem tudtam felállni. Diszkréten kértem segítséget a barátnőmtől, de elég elutasító volt. Amikor felpattant, hogy na megyünk, akkor már mástól kértem, hogy segítsen valaki. Ekkor a barátnőm közölte a teljes társasággal, hogy nehogy segítsen nekem bárki is, ne törtje magát senki azért, mert ekkorára híztam, majd a család kb végignézte, ahogy szenvedek és próbálkozok, míg végül nagy nehezen sikerült.
Amikor számon kértem négyszemközt, az volt a válasza, hogy ne gondoljam, hogy ilyenben segíteni fog, mert nem fogja hagyni, hogy hozzászokjak ehhez az állapothoz.
Nekem hatalmas csalódás volt ez tőle, ugyanakkor mások szerint igaza van..
19. Jaj de nagy császár vagy! Meg lekezelő. Na pont ilyen a korosztályod is, tisztelet a kivételnek. Én is beszélek nyelveket, de az angolba nem keverem bele a magyart. Ja hogy az angol a legtrendibb nyelv a világon, az egyenes út a millió dollárokhoz. Menjél és hazátlanul keresgesd csak a a milliókat, meg tagadd le hogy magyar vagy, sőt egyenesen szégyeld. Ez vagy te meg a korosztályod, családot se alapíts, mert akkor mi lesz a szórakozással meg a travel addict életmódoddal. Gyereked meg főleg ne legyen, mert igazából a pénzhajhászáson kívül másra nem tudnád nevelni. Amíg az általad annyira csodált konzumisióta nyugat szépen belesüllyed az önmaga ásta verembe, addig még vannak emberek akik büszkék a hagyományaikra. Te meg maximum jó konzumidiótaként lobogtasd csak a szivárványos zászlót, mert még ahhoz is sötét vagy hogy rájöjj ez nem az emberekért, hanem az emberek ellen szól.
Ha már egy német(rossz példa, mert a német nemzetet már kivégezték), inkább egy amerikai annyira büszke magára, akkor én is hagy legyek már büszke hogy magyar vagyok! Van mire, csak ez neked már magas. Nem nyelvészkedem, csak krva gáz ez a kevert nyelv, még ha annyira is divatos a köreitekben. Nem pénzben meg nyugati mércével kell mérni az életet, de ebbe már nem akarok belemenni. Hova utaljam a pénzt? Tudod a repjegyre! Túl műanyag vagy.
22 képzeld ez a hazátlanozás egy óriási nagy ökörség, én is nyomtam ezt a szöveget 30 éves koromig, aztán úgy alakult az élet, hogy a nyakamba kellett vennem a nagyvilágot, és 10 év alatt teljesen megváltoztam, már nem jobboldali tüntetéseken nagymagyarkodok, a hazámnak már a föld nevű bolygót tartom, nem pedig egy lepkefingnyi kis parcellát Európa közepén…
Nem vagyok hazátlan, ahogy házatlan sem, de egyiket sem Magyarországnak köszönhetem sajnos… el lettem volna én életem végéig hungarista habzó szájú szélsőjobbosként, de sajnos olyan pofonokat kaptam az élettől, amit nem tettem zsebre. Uh vagy elhagytam kicsiny szeretett országom, vagy mentem volna a híd alá… ugyanis ennyit értem az országomnak… a “hazámnak”…
Itt Angliában a szakmámban amivel Magyarországon megélni nem tudtam, 5 év alatt elértem, hogy a saját házam 5év múlva már ki is lesz fizetve…
Szóval ennyit a nagy “hazátlanságról” nem azért özönlenek, menekülnek a fiatalok Magyarországról, mert olyan nagy “hazájuk van” ha nem éreznék otthon is “hazátlannak” magukat mert az országuk lemondott róluk, akkor tán nem kéne neked sem ennyit fröcsögnöd…
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!