Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek foglalkoznom kellene az exbarátnők híreszteléseivel?
Két hónapja vagyok együtt egy férfival, egyelőre minden szuper, jól érzem magam vele. Azonban pár napja a fülembe jutott egy pletyka ami nem hagy nyugodni. Állítólag a barátom két előző exe beszélőviszonyba kerültek egymással és kibeszélték őt egy közös ismerős füle hallatára (tőle tudom mindezt). Az egyik csaj azt mondta, hogy a barátom többször megpofozta, meg is csalta. A másik csaj pedig azt mondta, hogy őt szintén megcsalta, illetve őt nem verte meg csak úgy megrángatta, hogy nyomok maradtak a karján (akkor szakított a barátommal). Arról is beszéltek, hogy nem tudták tolerálni a sok ivást.
A közös ismerős ezeket elmesélte majd hozzátette, hogy ő nem akar ebbe belefolyni, csak tudjak ezekről.
Óvatosan felhoztam az ex témát tegnap a barátomnál, pár mondatot meséltem a legutóbbi pasimról. A hangulata rögtön megváltozott, mérges lett. Azt mondta, az ő exei nem normális nők, hisztis p*csák, szerinte teljesen őrültek és az egyikük meg is csalta őt, a másik pedig meglopta. Ezután másfelé terelte a beszélgetést de én azóta is ezen agyalok. A barátom kb. kétnaponta megiszik 1-2 doboz sört, hétvégén töményet. Kicsit temperamentumos, vagány, pörgős de semmi jelét nem adta eddig, hogy agresszív lenne.
Túlagyalom szerintetek vagy van valami az exei beszámolójában? Mit csináljak?
27N
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!