Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ha a páromnak térre van szüksége,mert sokat vagyunk együtt,hogy keltsek benne olyan érzéseket,hogy vágyjon rám és hiányozzak neki? Elgondolkodott a szakításon is,ez mekkora baj?...22N/27F

Figyelt kérdés

Eddig minden héten a hétvégéken kívül 1-2 hétköznapot is együtt töltöttünk,nála voltam ,mindenhová mentünk együtt,akár kettesben, akár barátokkal. Kicsit most eltávolodtunk egymástól, viszont én hagyom most őt egyedül lenni, nélkülem, kevesebbet keresem,nem írok rá,később válaszolok,stb. Nem szerelmes még belém,talán ezzel riasztottam el,hogy túl sok voltam neki ,túl kiszámítható,illetve tudja,hogy én odáig vagyok érte. 2,5 hónapja vagyunk együtt ,elég fura,hogy ennyi idő alatt még nem lett szerelmes,de azt mesélte,volt már olyan kapcsolata,ahol ez csak fél év után jelent meg benne,tehát nem feltétlen ad aggodalomra okot ez az egész jelenség számomra, ő lassabban tudja elkötelezni magát, erről beszéltünk és mondta, hogy hajlandó rá ,meg motivációja is van a változtatásra ,csak az irányt nem tudja. Nem akar szakítani,csak feljött benne annak a gondolata,de bántja és nem akar elveszíteni. Viszont mégis úgy érzem,én mindent megtettem,ami tőlem függött, így rajta áll,hogy cselekszik. Nem fogom kerlelni, gorcsolni a dolgokon,csak azt sem akarom,hogy sokáig húzódjon a szakítás,ha mégis arra kerülne sor. Ő azt érzi,hogy nem egyszerre haladunk a kapcsolatban és maga felé érez elvárást,hogy már szerelmesnek kellene lennie és így,hogy ez nem áll fenn még, fél,hogy rosszul élem meg a kapcsolatot és sérülni fogok. Megbeszéltük ezeket ,elmondta ő is és én is ami bennünk van, viszont nem tudom,mit tehetnék,hagytam neki teret,időt is ,hogy átgondolja,ő is kérte,hogy ne kelljen elhamarkodnia és megbánni az esetleges rossz döntéseket,csak én feltétlen azzal sem értek egyet,hogyha ő neki ennyire gondolkodnia kell rajtam,meg hogy akar-e engem... Mondtam neki,hogyha nem érez hajlandóságot arra,hogy mindketten törekedjünk a változásra,a megoldás keresésre,akkor szakítson velem, de nem akar/mer,szerinte az a megoldás,hogy most akkor így leszünk együtt,ezzel a hullámvölggyel a szívünkben, többé -kevésbé így folytatható,ő ezt mondta,aztán majd látjuk,hogy mennyire lehet jobb.

Nem tudom,ezt ki hogy látja, nekem az az érzésem,hogyha valaki ezért már szakítani akar,akkor nem is fontos neki a másik,nem érzi azt,hogy tényleg őt akarja,és csak egy opció a sok közül... Értetlenül állok egyelőre a dolgok előtt.

Köszi a tanácsokat és hogy elolvastátok!:)



2022. nov. 29. 12:05
1 2
 11/18 anonim ***** válasza:
47%
2 és fél hónap randizgatás után nem mélyszerelmet érzel a másik személye iránt, hanem egy fellángolást az iránt az illúzió iránt, amit a másikról kialakítottál. Cuccoljatok össze, aztán kiderül, valójában milyen a másik.
2022. nov. 29. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/18 anonim ***** válasza:
85%

"Nem tudom,ezt ki hogy látja, nekem az az érzésem,hogyha valaki ezért már szakítani akar,akkor nem is fontos neki a másik,nem érzi azt,hogy tényleg őt akarja,és csak egy opció a sok közül..." =ezt elolvastad utolsó meg hogy a párja szakitason is gondolkodott? ^^

Csak még több fajdalomnak tenned ki magad kérdező, mert vagy az exet akarja elfeledni veled, amolyan bufelejto a pozíciód, vagy beléd akar szeretni, de mint tudjuk azt nem lehet erőltetni!

2022. nov. 29. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 anonim ***** válasza:
44%
Mas valaki jobban be jon neki.
2022. nov. 29. 14:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 anonim ***** válasza:
15%
Amugy az ilyen no mint tied az full racionalis dolgok alapjan valaszt part szerintem . Most sajat csapdajaba esett , mert hiaba pipalhatot ki mindent nincs meg a kemia..
2022. nov. 29. 14:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/18 anonim ***** válasza:
58%
10. Neked mi bajod van?
2022. nov. 29. 18:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 anonim ***** válasza:

A leírásod alapján,inkább szakítás felé hajlik a dolog.

Nem akar megbántani téged a srác, ez talán még így is látszik..de szerintem nem is nagyon tervez veled. :/ Bár mivel senki nem láthat a fejébe..sajnos mi is csak tippelgethetünk hogy mi lesz ennek a végkimenetele,de szerintem ne ringasd inkább annyira bele magad a pasiba.

2022. nov. 30. 07:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 A kérdező kommentje:
Szakított velem, hétvégén fogunk találkozni, beszélni.
2022. nov. 30. 09:33
 18/18 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem egy cseppet se bánd. A valódi kapcsolat nem ilyen, nem arról szól a legelső (vagy még az azt követő évek sem) időszak, hogy kicentizzük, hogy egy héten mennyire gyakran viseljük el a másikat. Ez szörnyen megalázó. Jobbat érdemelsz
2022. nov. 30. 11:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!