Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Kicsit összetettebb a problémám a párommal? Mit tegyek ebben a helyzetben?
Szép jó napot kívánok mindenkinek!
Kicsit több, mint másfél éve vagyunk együtt a párommal, kicsit ittasak voltunk, és összejött a gyerek, aminek nagyon örültünk, mert rá 2 hónappal kezdtük volna a babaprojektet.
A 12. heti genetikai UH-n minden tökéletes volt, majd a 13. héten lebetegedtem, és elkaptam a streptococcus fertőzést, ami a torkomon, majd az egész arcüregemen és végül a hallóidegeimen kötött ki.
Emiatt elvesztettem a hallásom 45%-át, ami miatt kénytelen vagyok hallást segítő készüléket hordani, ugyanis 5 méternél tovább nem hallok tisztán.
Ő aznap este fogta magát, és elköltözött a szüleihez, mondván, hogy ő nem erre mondott igent, hogy egy fogyatékost istápoljon.
Ennek már 2 hete. Most vagyok a 21. hétben, a szülők nem veszik fel, a párom sem, mindenhol le vagyok tiltva.
Mit tudok kezdeni?
#22, köszönöm szépen.
Ha az apaságit megállapítják, a nevére kerül a gyerek? Ezzel nincs bajom, csak újabb kör az összes létező hivatalban, gondolom én.
És köszönöm szépen a pozitív szavakat 😊☺️ felemelő érzés!
Egyebkent en nem adnam az apa nevet neki. Minek? Lathatolag mat nem akarja ezt a gyereket es ti ketten a babaval lesztek egy csalad. Kapja csak a te nevedet.
Amugy kerdezo borzalmasan sajnalom, ez kb felfoghatatlan. Reg olvastam mar ennyire bicskanyitogato sztorit a gyk-n. Egyebkenz en felig suket vagyok szuletesem ota, igaz elevickelek halló készülék nelkul is, de soha, egyetlen percig sem zavarta egyik paromat sem, pedig nekem meg mellette az egyik fulem helyen egy csonk van.
Kitartast az elkovetkezendo par evhez es egyebkent boldog babazast kivanok!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!