Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tudok valamit kezdeni azzal, ha papucsként viselkedik?
Sziasztok!
A párommal 3 hónapja vagyunk együtt, szóval még egy elég friss kapcsolatról beszélünk. Azonban azt érzem, hogy nem tudok mit kezdeni a behódolásával és a papucs viselkedésével. Folyamatosan azt hangoztatja, hogy ő márpedig nem az, majd mondok valamit és kérdés nélkül ugrik, átvariállja az egész napját csak hogy minden úgy legyen ahogy én akarom. Eleinte ez tetszett, de most már baromi unalmas ez a kiskutya üzemmód. Tulajdonképpen a fő problémát az jelenti, hogy egy beszélgetés során is behódol. Mondok valamit, erre ő rögtön egyetért velem. Ha valami okból kifolyólag mégsem, akkor pedig megkérem, hogy fejtse ki a véleményét, miért gondolja azt, amit. Ilyenkor jön az, hogy "jaa hát tulajdonképpen úgy gondoltam, hogy... és jön amit én mondtam. Néha filmnézésnél is észreveszem, hogy jön egy poén, ő nevet, én nem és rámnéz, hogy nem nevetek, ezért ő is abbahagyja a nevetést.
Számtalanszor beszéltem neki erről, hogy nekem milyen fontos lenne egy egyenrangú partner, akivel értelmes diskurzusokat és építő jellegű vitákat lehetne lefolytatni, ő ilyen embernek tartja magát, pedig nagyon nem az.
Beleuntam abba, hogy tálcán kínál nekem mindent, amit csak kiejtek a számon, szerintem a 3 hónap alatt egyszer nem mondott nemet, pedig került rá nézve negatív szituációkba.
Előzőleg egy nárcisztikus kapcsolatba voltam, és örültem neki hogy ez most már, végre az van amit én szeretnék. Hát esküszöm, a folyamatos vita meg ellenkezés jobb volt, mint ez.
Viszont alapvetően a srác nagyon kedves, jó az alapszemélyisége, tudom hogy ha ezen a dolgon változtatna és merne önmaga lenni akkor jól tudnánk együtt működni. Szerintetek hogyan változtassak ezen nála? Mit mondjak neki, már annyiszor próbáltam és semmi nem jut eszembe
42!
Szakítottam vele tegnap. Borzasztó hisztit rendezett le, sírt mint egy kisgyerek. Majdnem meg is hatott, de rájöttem hogy minden a régi maradna, úgyhogy igyekszem figyelmen kívül hagyni
Jól tetted!
Egy igazi férfi nem hisztizik, nem sír ha szakítanak vele, bárhogy is fáj neki!
Sok későbbi, nagyobb bajtól kímélted meg magad, reméljük a következővel több szerencséd, és önismereted lesz...
Hűha.
Sok boldogságot mindkettötöknek.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!