Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Most ez tényleg annyira bántó volt neki 3 év után, hogy ezért ott kellet hagynia? 25.F
Anno örököltem egy lakást apámtól ami viszonylag jó helyen is van és felhasználtam a munkám mellé passzív jövedelemnek tehát ki van adva.
Ezaz a bevételi forrás amit én 100%-ban félretettem (éves szinten 3 millió forint kb) nem nyúltam hozzá és a munkás fizetésemből éltem teljesen.
3 éve lassan együtt vagyok a barátnőmmel aki megkérdezte tőlem a napokban, hogy mikor veszem el.
Megmondtam neki kerekperec, hogy soha, mert a házassági idő alatt beszerzett vagyon közös és ha úgy dönt, hogy elvál akkor a házasság idejében lévő bevételem felét még jogosan is követelhetné tőlem és én senkinek nem fogom azt engedni, hogy jogilag támadható legyek.
És ha te úgy döntesz, hogy 5 év után elválsz akkor én nem leszek hajlandó azért adni neked milliókat az én megspórolt pénzemből mert te már nem akarsz velem lenni szóval úgy ahogy van felejtsd el a házasságot.
Erre annyit mondott nekem, hogy hatalmasat csalódott bennem és nem számított arra, hogy én ennyire anyagias vagyok és, hogy legyek boldog a pénzemmel.
Aztán fogta magát és a cuccai nagy részét elvitte de még maradtak itt dolgok azokért meg gondolom visszajött.
De én ezt nem tudom, hogy gondolta. Én soha nem fogom azt hagyni, hogy jogilag támadható legyek.
Akárkiről is van szó.
Mit tudni mi lesz évekkel később, hogy mennyit változnak az emberek
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Hát erről az egészről Ebenezer Scrooge jutott eszembe 😅
Nem tudom hogy "ismered e" őt kérdező.
De az irány nagyon jó, ha így haladsz. 👍
Másrészt, ha minden jó volt ezzel a lánnyal,ilyen könnyen veszni hagyod?!
Tudod te milyen nehéz ma normális párt találni? Ahogy öregszel, meg egyre nehezebb.
Mi lesz ha össze jössz egy nővel, fülig szerelmes leszel, de kiderül hogy gyereke van?
Mondjuk tudom, más kölyke meg végképp nem kap a te pénzedből 😅
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Szerintem össze se költözz a nővel. Küld el.
Az élettársi kapcsolat megszűnése esetén bármelyik élettárs követelheti a másiktól az együttélésük alatt keletkezett vagyonszaporulat megosztását. A vagyonszaporulat meglétét annak kell bizonyítania, aki a megosztást követeli. A vagyonszaporulathoz nem tartozik hozzá az a vagyoni elem, ami házastársak esetében különvagyonnak minősülne. A különvagyont viszont az erre hivatkozó élettársnak kell bizonyítania.
Az élettársak a vagyonszaporulatból a szerzésben való közreműködésük arányában igényelhetnek részesedés. A részesedésben való közreműködés arányának megállapítása bizonyítási kérdés, amelynél figyelembe veszi a bíróság még a háztartásban, az élettársi közösségre tekintettel végzett munkát is
"Mondjuk tudom, más kölyke meg végképp nem kap a te pénzedből 😅"
Miért kapna?
Amíg az én magántulajdonomba van addig csak én illetve az én leszármazottam élvezheti annak hasznát és ez így is van rendjén
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Jó hát én végülis elhiszem, hogy az exem támogatjátok, hogy ki tudjon hozni tőlem valamennyit mert akinek van azt mindig ízig vérig megpróbálják elhúzni. Az összes alkalmazott aki pénzt kezel az lop.
Ebbe beletartoznak a pénztárosok a pincérek és mindenki aki pénzt kezel.
Tudom mert van olyan ismerősöm aki éttermet csinál és olyan is aki boltot csinál.
A boltos ismerősöm felvett egy kasszást de valahogy nem olyan volt a forgalma aminek kellet volna.
És akkor mondtam neki, hogy hidd el, hogy lop, vegyen fel 1 hétre próba időre és annak a kasszásnak adja ki a szabiját és meglátod, hogy sokkal nagyobb forgalmad lesz.
Több mint a dupláját csináltam meg azon a héten mint ő egy hét alatt.
Aztán megmondta annak pénztárosnak ha nem e körüli lesz a forgalma akkor ki lesz rúgva.
Az éttermes ismerősöm meg egyszer nem tudott egy szombati napon bejönni egészségügyi okokból az éttermébe és a fő pincért bízta meg, hogy most arra a napra ő lesz a főnök és papíron annyi forgalom volt, hogy egy nyalókat se lehetett venni belőle😂😂
Abba a pillanatba a fő pincért kirúgta és az egész brigáddal közölte ha ez mégegyszer előfordul egytől egyig ki fog rúgni mindenkit konyhástul pincérestül.
Szóval elhiszem, hogy akinek van akkor azt minden áron le kell húzni és ezért mondjátok azt, hogy smucig vagyok, hogy egy genyó vagyok amiért féltem azt a jövedelmet miközben a lánynak olyan körülményeket biztosítottak, hogy a fizetését egy az egyben a saját szórakozására költhette.
Volt, hogy kapott fizetés napon 250-et és már másnap eltűnt neki 100 ezer és villantott egy zarás táskát.
De persze ez is kevés.
Adjak még ennél is többet mert semmi nem elég
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Senki nem a lehúzást támogatta, hanem azt, hogyha ő házasságot szeretne, és ezt tudhattad, akkor nem várhatod el, hogy kiböfögöd a szádon, hogy mégse, és maradjon. Akkor keress olyan nőt magad mellé, aki nem akar házasságot, az is van bőven, azt meg hagyd, és ne is próbáld meg érzelmileg zsarolni, hogy "ha igazán szeretsz, akkor elfogadod, hogy meggondoltam magam".
Amúgy meg, igen, vannak lehúzós emberek, de nem az összes ember az.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Azért az komoly, úgy beszélsz mintha minimum te lennél "Lölő". Azért annyira ne essél már hasra hogy van néhány milliód.
Egyébként az a szomorú, hogy még mindig nem érted hol a gond. Egyre kínosabb példát hozol fel, konkrétan már tolvajnak nevezed a "párod". Akkor mi a jó francért voltál vele 3 évig. Egy Zara táska még messze nem a prémium kategória. Ennyiből is látszik milyen kicsinyes vagy. Ha Guccit vett volna még nagyjából meg is értelek. Tegyél egy szívességet, felejtsd el ezt a lányt. Olyan magasról vakerálsz, gondolom legyen hálás is neked, hogy 3 évig megtűrted magad mellett. Azért bízom benne, egyszer Benő a fejed lágya. Tudod van az a mondás, hiába van pénz, ha boldogság nincsen. (Jó ha van pénz, de nem minden )
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!