Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Most ez tényleg annyira bántó volt neki 3 év után, hogy ezért ott kellet hagynia? 25.F
Anno örököltem egy lakást apámtól ami viszonylag jó helyen is van és felhasználtam a munkám mellé passzív jövedelemnek tehát ki van adva.
Ezaz a bevételi forrás amit én 100%-ban félretettem (éves szinten 3 millió forint kb) nem nyúltam hozzá és a munkás fizetésemből éltem teljesen.
3 éve lassan együtt vagyok a barátnőmmel aki megkérdezte tőlem a napokban, hogy mikor veszem el.
Megmondtam neki kerekperec, hogy soha, mert a házassági idő alatt beszerzett vagyon közös és ha úgy dönt, hogy elvál akkor a házasság idejében lévő bevételem felét még jogosan is követelhetné tőlem és én senkinek nem fogom azt engedni, hogy jogilag támadható legyek.
És ha te úgy döntesz, hogy 5 év után elválsz akkor én nem leszek hajlandó azért adni neked milliókat az én megspórolt pénzemből mert te már nem akarsz velem lenni szóval úgy ahogy van felejtsd el a házasságot.
Erre annyit mondott nekem, hogy hatalmasat csalódott bennem és nem számított arra, hogy én ennyire anyagias vagyok és, hogy legyek boldog a pénzemmel.
Aztán fogta magát és a cuccai nagy részét elvitte de még maradtak itt dolgok azokért meg gondolom visszajött.
De én ezt nem tudom, hogy gondolta. Én soha nem fogom azt hagyni, hogy jogilag támadható legyek.
Akárkiről is van szó.
Mit tudni mi lesz évekkel később, hogy mennyit változnak az emberek
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Úgy beszél az évi 3 milláról, mintha valami Soros György lenne.
Ha nincs eszed, a nagy része elinflálódik. Jó eséllyel a fele meg 5-10 éven belül elmegy egy komolyabb felújításra.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Bízom benne, hogy szegény lány nem fog vissza táncolni hozzád. Elképesztő egy zsugori alak vagy. Ráadásul, azért a pénzért meg se kellett küzdeni, hogy ennyire véded.
Látszik hogy gyerek vagy még. Semmit nem tudsz a felnőtt életéről. Csak a kasszát hallod csilingelni. De ne aggódj, majd rá jössz. Majd jó lenne még egy jóravaló feleség, mikor semmid nem lesz, csak a pénzed.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
"Házasság után már a bérleti díj ugyan közös, de ez azt is jelenti, hogy a felelősségvállalás, a költség is közös, ergo pl. adózni is közösen kell utána."
Na ezaz amit én pont szeretnék elkerülni.
Neki ahhoz semmi köze.
A közös ebben helyzetben egyenlő az, hogy én mivel én voltam itt az aki jóval többet keresett. Csak egyszerű példa.
Ebben a helyzetben ha nekem van 1 millióm és neki 200 ezre akkor az 1.200.000 akkor annak a fele 600.000 ezer tehát valójában én adok neki plussz 400 ezret.
Hát én ebbe meg köszönöm nem akarok részt venni mivel kb ilyen anyagi különbségek vannak kettőnk között.
Örüljön, hogy nem kellet beszállnai semmibe, hogy minden programot kaját én álltam, hogy kapott drága ajándékokat.
Igenis nagy vonalú voltam.
De, hogy a házasság alatti bevétel közös legyen na arról hallani sem akarok.
Nem fogok azért fizetni valakinek mert nem akar velem lenni
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Ez egyre rosszabb. Minél több választ írsz, csak egyre szánalmasabb vagy.
Tudod, megértenén ezt a hozzáállást, ha keservesen kerested volna meg ezt a pénzt. De konkrétan az öledbe hullik.
Ritka fillérb@szó vagy. Te egyébként nem is szereted ezt a lányt . Ha szeretnéd, ilyen meg se fordulna a fejedben hogy " örüljön hogy nem kellett beszállni semmibe ". Jesszus.
Legyél boldog a pénzzel. Majd az biztos ölelgetni fog, nagy magányos pillanataidban. Lesz neked még olyan, mikor majd fizetnél is érte, hogy szeressen valaki. Majd jusson eszedbe milyen voltál 🙄
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!