Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Most ez tényleg annyira bántó volt neki 3 év után, hogy ezért ott kellet hagynia? 25.F
Anno örököltem egy lakást apámtól ami viszonylag jó helyen is van és felhasználtam a munkám mellé passzív jövedelemnek tehát ki van adva.
Ezaz a bevételi forrás amit én 100%-ban félretettem (éves szinten 3 millió forint kb) nem nyúltam hozzá és a munkás fizetésemből éltem teljesen.
3 éve lassan együtt vagyok a barátnőmmel aki megkérdezte tőlem a napokban, hogy mikor veszem el.
Megmondtam neki kerekperec, hogy soha, mert a házassági idő alatt beszerzett vagyon közös és ha úgy dönt, hogy elvál akkor a házasság idejében lévő bevételem felét még jogosan is követelhetné tőlem és én senkinek nem fogom azt engedni, hogy jogilag támadható legyek.
És ha te úgy döntesz, hogy 5 év után elválsz akkor én nem leszek hajlandó azért adni neked milliókat az én megspórolt pénzemből mert te már nem akarsz velem lenni szóval úgy ahogy van felejtsd el a házasságot.
Erre annyit mondott nekem, hogy hatalmasat csalódott bennem és nem számított arra, hogy én ennyire anyagias vagyok és, hogy legyek boldog a pénzemmel.
Aztán fogta magát és a cuccai nagy részét elvitte de még maradtak itt dolgok azokért meg gondolom visszajött.
De én ezt nem tudom, hogy gondolta. Én soha nem fogom azt hagyni, hogy jogilag támadható legyek.
Akárkiről is van szó.
Mit tudni mi lesz évekkel később, hogy mennyit változnak az emberek
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Mit szólnál ahhoz, ha nem örököltél volna, és csaj igen, és ezért nem akarna veled házasságot.
Vagy, az élet rendje, hogy jellemzően a szülők halnak meg. És akkor a csaj is örökölni fog. Most akkor el kell válnia, nehogy osztozni kéne a kiadott lakás bevételéből a férjével?
A másik, meg miért nem előbb közölted, hogy te nem akarsz vele házasodni, mert szegény, csak olyan nővel, akinek legalább annyija van, mint neked. Miért vártál 3 évet és raboltad az idejét?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Az ilyet kerülni kell, mint a pestist.
Ahogy az egyik válaszoló is mobdta, legyél boldog a rongyos pár millióddal -ami sajnos manapság semmit nem ér-, meg az ingatlanoddal amiben majd megöregedhetsz egyedül.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Hát abban igazad van, hogy ha ennyire nem bízol a sírig tartó házasságban, akkor nem hazasodsz.
Végülis te a pénzed mellett döntesz, mindig meglesz belőle a megélhetésed, a teli has...
... És életed végén, egyedül majd azt mondhatod magadnak, milyen okos voltál, hogy senkivel nem osztozkodtal a pénzen?! :D
Viccet félretéve, van lehetőség, hogy az így szerzett jovedelmedet levédd. De mondjuk ha a 3 éves kapcsolatodnak így kommunikáltad ezt a házasság dolgot, akkor nagyon sérült lehetsz lelkileg...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!