Normális, hogy néha úgy érzem, hogy hagynom kéne a barátnőmet?

3 éve vagyunk együtt, vele élek, jól megvagyunk. Mostanában többet vitatkoztunk, mert kilépett a munkahelyéről és még nem talált új munkát, emiatt pedig nagy volt a feszültség, de átmentünk ezen az időszakon.

Ennek ellenére sokszor azt érzem, nem is tudom mit.

23 vagyok mindössze, ő 10 évvel idősebb nálam. A fő probléma, hogy ő gyerekeket szeretne és ennek igen erősen hangot is ad, de én még nem tudom mit akarok. A karrieremet konkrétan most kezdtem el. Ennek ellenére egy átlagos nettó 400 ezres fizetést már megkeresek, mondjuk normális diplomával szerintem ennyi ki is jár 3.5 év szenvedés után...

Nah szóval ő gyerekeket akar, én nem tudom, hogy mit szeretnék. Egyszer biztos akarok majd gyerekeket, vagy nem? Mi van ha én nem is akarok? Az idejét meg nem szeretném húzni, hiszen a nőknél természetanyánk és atyánk más szabályokat fektetett le, így nem akarok a gyermektelenség okozója lenni a jövőben.

Egyébként óvszer nélkül szexelünk, szeretkezünk és semmit nem szed, normális hogy 3 év alatt 1x volt olyan, hogy + lett a terhességi teszt, de elment a baba pár hét után.

Akkor nagyon sokat sírt. Meg alapjáraton elfogadtam a helyzetet, hogy jó akkor lesz egy gyermekem, nagy ügy. Szóval már tudom is, hogy mit élnék át így az elején és nem zavarna, lehet csak félek az egésztől?

Ő nagyon szeret engem, magam sem értem miért. Mindig azzal jön, hogy azt álmodta, hogy szült és olyan szép haja volt a gyereknek mint nekem stb-stb..

Az is zavar, hogy nekem ez az első komolyabb kapcsolatom. 1 futó kalandom volt előtte, és 1 lányka akivel fél évig jártam, de nem feküdtem le vele. Szóval ezek ilyen középiskolás gagyiságok.

Néha azt érzem lehet, hogy ez a 10 év sok lenne. Mások mit szólnának, de nézni kéne másokat egyáltalán? Még a nagyon standardet követő szülei is elfogadtak engem.