Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Rejtély. Vannak haverjai akikkel ismerjuk egymást. Miért nem akarhatta hogy együtt lássanak?
A haverjai engem személyesen ismernek kivéve egyet.
Egyik nap velük ült bent egy helyen. 5-6 férfi, körasztal.
Elmentem a hely mellett, párom meglátott, kirohant hozzám az utcára beszélni.
és elhúzott engem onnan hogy még ablakbol se lássanak.
Kérdeztem miért nem megyünk be?soha nem láttam még őt olyan zavartnak, elpirulósnak, teljesen kínban volt.
Így berontottam. Férfiak ülnek körbe, az egyik tőlem kérdezi hol a párom, mondtam, mindjárt jön vissza.
Kimentem hozzá újra és elkísért egy darabon, hogy menjek.
Az egész lényege az volt, hogy ne lássanak minket együtt.
Barátom azt mindta hogy amelyiket nem ismerem bunkó, és nem akarta hogy engem kóstolgasson.
De mondtam ha kijossz es ablakból látnak, úgy sem jött volna ki utánunk. Nem értem.
Másik whatsapp viber törléseket csinált. Akkor amikor beült közéjük. És nem mást, a velem való cseteléseket törölgette. Holott senki nem néz a telefonjába. Erre sem mond semmit csak azt, az egész alkalmazást is törölni fogja. Nem indokol.
39# boldogan elvagy vkivel?
Milyen érzés lenne neked ha a gyk-n arrol akarnának győzködni hogy csalnak?
Ez is olyan fárasztó. Nem ezen jöttem vitatkozni
41
Nézd, ha a helyünkben lennél és ezt a kérdést olvasnád, te mi másra gondolnál?
Vagy másoknál is hasonlo. Én is olvasok itt sztorikat amiket mintha én írtam volna ki. És egy ősrégi válaszom kapcsán is jönnek az ilyenek hogy kezet foghatunk, ő ugyanebben van.
Privát levelekben meg: nem az exem vagy véletlen?
(A biszexualitást nem zárom ki amúgy. Van erre is okom.)
43# azért én a kifejtést is el szoktam olvasni.
Illetve eleve több alternatívákban szoktam gondolkodni is. ...vagy...vagy....vagy...vagy.
És nem egy kizárólagos mellett szoktam voksolni és arról győzködni a kérdezőket hogy higyjen nekem, annak, aki egy fórumon anonym beböfög vmit.
De ő nem megcsalós típus. Mintha írtam volna valamit eddig, hó't feleslegesen.
Na hagyom a sodrást. Ugyis minden nap van valami. Ki fogja ez magát forrni, mi megy a haverokkal.
Csak magamon azt veszem észre, mintha egyre érdektelenebb lennék valahogy.
Ő most be van zsongva hogy menjünk már menjek már haladjak már, én meg relax wellness, gyk..🤣
Az biztos, hogy nem vagyok egy vakon elborult "részegszerelmes".
De itt sem jött arra válasz hogy hanyatt homlok loholjakne a haverjához, kialakitsakne bizalmi kapcsolatot vele hogy kiszedjem az infókat belőle, vagy ne.
Lehet mások se tennének bele ennyit.
De agyalok azon hogy beülök arra a helyre random. És ugy el leszek ott figyelem a mozgást, mert amúgy jó hely. És hamar fellelhetők lennének ismerősök beszélgetni. Csak úgy az időjárásról, meg erről arról amarról.
De lehet inkább ebbe se fektetek semmit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!