Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Rejtély. Vannak haverjai akikkel ismerjuk egymást. Miért nem akarhatta hogy együtt lássanak?

Figyelt kérdés

A haverjai engem személyesen ismernek kivéve egyet.

Egyik nap velük ült bent egy helyen. 5-6 férfi, körasztal.

Elmentem a hely mellett, párom meglátott, kirohant hozzám az utcára beszélni.

és elhúzott engem onnan hogy még ablakbol se lássanak.

Kérdeztem miért nem megyünk be?soha nem láttam még őt olyan zavartnak, elpirulósnak, teljesen kínban volt.

Így berontottam. Férfiak ülnek körbe, az egyik tőlem kérdezi hol a párom, mondtam, mindjárt jön vissza.

Kimentem hozzá újra és elkísért egy darabon, hogy menjek.

Az egész lényege az volt, hogy ne lássanak minket együtt.

Barátom azt mindta hogy amelyiket nem ismerem bunkó, és nem akarta hogy engem kóstolgasson.

De mondtam ha kijossz es ablakból látnak, úgy sem jött volna ki utánunk. Nem értem.


Másik whatsapp viber törléseket csinált. Akkor amikor beült közéjük. És nem mást, a velem való cseteléseket törölgette. Holott senki nem néz a telefonjába. Erre sem mond semmit csak azt, az egész alkalmazást is törölni fogja. Nem indokol.



2022. aug. 3. 07:08
1 2 3 4 5 6 7
 31/62 anonim ***** válasza:
91%
Másik nő van a dologban. Azért rendesen megalázott ezzel a barátod.
2022. aug. 3. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/62 A kérdező kommentje:

Nincs másik nő.

Ő nem ez a proli kisstílű típus.

Az egész szellemisége más mint a gyk-nak vagy a legtöbb pasinak ezügyben.

2022. aug. 3. 12:54
 33/62 anonim ***** válasza:
100%

"És 190 magas. És agresszív, támadó, néha "kordában sem tartható" típus, bajai is szoktak lenni belőle."


Igen, tényleg más a szellemisége... Nekem nagyon is prolinak tűnik, ráadásul még titkol is valamit (valószínűleg másik nőt ahogy írták itt többen is), de ha neked így jó...

2022. aug. 3. 12:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/62 A kérdező kommentje:

Egy volt párját sem csalta. Egész életében tisztességes volt. Róla rosszat egy nő/férfi sem tudna ilyen iranyban mondani nekem. Csak jót. Exeiről is tiszteletteljesen beszél nekem is. De rövidre is zárja, nem az exek vagy nők/pasik körül mennek nálunk a témák.

Így is pörgős nagyon az életünk. Teljesen más mozgat minket.

Nem úgy mint az átlagnál amik mennek. Szánalmas kisstílű tartalmatlan kapcsolatok.

2022. aug. 3. 12:59
 35/62 anonim ***** válasza:
100%
Lényegében valamiért nem vállal fel.... Lehet, hogy a nagyon bunkó barát tud egy másik lányról is
2022. aug. 3. 12:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/62 A kérdező kommentje:

33# ne kelljen már körbemutatnom hogy ki ő, milyen körökben forog, milyen karrierje van, vagy bármit.


Inkább kíméljetek meg az előítéletektől. Ami valszeg a tapasztalataitokból eredhet.


Sajnálom ha csalódást okozok de ő azon ritka férfiak egyike aki nem nőzik azzal van akit szeret akit tisztel nem adja le. Ha nem fogadjátok el, nekem mindegy.

De attol még más alternativákat fogok várni.

2022. aug. 3. 13:02
 37/62 A kérdező kommentje:

Azért sajnálatos hogy mások csak erre tudnak gondolni. Kemény elettapasztalatilok lehetnek prolikkal.

Remélem nem haragszotok, ha én ezt félreteszem.


Amugy meg bárhova bármikor bárkinél megjelenünk.(felválla

Kizárólag egyalkalmas a sztori amit nem értek.

2022. aug. 3. 13:05
 38/62 anonim ***** válasza:
100%
Nézd kérdező, valamit vaj van a füle mögött, ez egyértelmű. Nyilván hogy mi, azt csak találgatni tudjuk. Természetesen lehet, hogy épp eljegyezni készül és azt tervezgetik titokban. Lehet. Csak nem valószínű. Azért mondják a megcsalást, mert az a gyakori, pláne ilyen szintű túlreagálás mellett. De végül is lehet akár valami még rosszabb is. Mondjuk a titokzatos faszi valami buki, vagy uzsorás akinek tartozik.
2022. aug. 3. 13:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/62 anonim ***** válasza:
100%

Nagyon elküldöd a gyk-s népet, pedig nekem exem sincsen, mert boldogan megvagyok 30as fejjel is akivel fiatal koromban összejöttem 😅 szóval nem magamból indulok ki, hanem a józan paraszti észből. Előbb gondolsz arra hogy biszex a barátod mint másik nőre, ez no comment 😂de felőlem azt is elképzelheted hogy nem merte felvállalni hogy 5 lerce egy kiscicát mentett ki a mosdóból és mivel ilyen izomagy ezért biztos nem merte felvállalni, nekünk 8.


Kár hogy nem lehet kérdést lezárni itt.

2022. aug. 3. 13:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/62 A kérdező kommentje:

Eljegyzésre ő biztos nem készül.a domináns alkata miatt ilyen nála nem is létezik, hogy kérjen. Eljegyzésre engem egyenesen kötelezni akart, és nem kérni. Csak "rossz passzban" fogott ki. Azt tartom ma is. Azért ebben óvatos vagyok.

Itt is amúgy, ahogy a kérdésemben is, a reflektásai keltenek red flagokat.

Miért nem kér meg? Miért kötelez(ne) arra?

Vagy most miért irul pirul?

A megcsalás tudom hogy gyakori.ő is tudja, hogy másoknál milyen szinten megy egy párkapcsolat/házasság. Megveti a legtöbb embert, férfit nőt egyaránt, aki ilyen ill ilyen alacsony minőségű kapcsolatokat tartanak fennt.

Én is valami illegális dologra is tippelek. De még illegális bandáknak is simán bemutat.


Most rohangálnom kéne vele mindenkihez mindenhova, mert vinni akar, nekem meg valahogy már agyzsibbasztó ez az egész.

A fene se akarja abhaverjait meg mindenkit ellenőrizgetni, meg lusta is vagyok ahhoz hogy most mindenhol minden haverjánál "razziákat" tartsak.


Ezért is kerdeztem itt hogy most kopogjak be ahhoz a haverjához? Nyomozgassak én egyáltalán, vagy engedjem ezt el?

Csak mert lennes sok más egyéb dolgom/dolgunk is, amik bőven jelentősebbek, vagy lényegibbek is.


Ott valami van az biztos amit titkol. Illetve kettőnket titkolja előtte állítólag az én védelmem kapcsán.

Tiszta óvoda szint nekem

2022. aug. 3. 13:32
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!