Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Rejtély. Vannak haverjai akikkel ismerjuk egymást. Miért nem akarhatta hogy együtt lássanak?
A haverjai engem személyesen ismernek kivéve egyet.
Egyik nap velük ült bent egy helyen. 5-6 férfi, körasztal.
Elmentem a hely mellett, párom meglátott, kirohant hozzám az utcára beszélni.
és elhúzott engem onnan hogy még ablakbol se lássanak.
Kérdeztem miért nem megyünk be?soha nem láttam még őt olyan zavartnak, elpirulósnak, teljesen kínban volt.
Így berontottam. Férfiak ülnek körbe, az egyik tőlem kérdezi hol a párom, mondtam, mindjárt jön vissza.
Kimentem hozzá újra és elkísért egy darabon, hogy menjek.
Az egész lényege az volt, hogy ne lássanak minket együtt.
Barátom azt mindta hogy amelyiket nem ismerem bunkó, és nem akarta hogy engem kóstolgasson.
De mondtam ha kijossz es ablakból látnak, úgy sem jött volna ki utánunk. Nem értem.
Másik whatsapp viber törléseket csinált. Akkor amikor beült közéjük. És nem mást, a velem való cseteléseket törölgette. Holott senki nem néz a telefonjába. Erre sem mond semmit csak azt, az egész alkalmazást is törölni fogja. Nem indokol.
Korai lenne bemutatosdi
Csak a szexre hajt, nem lesz soha bemutatosdi
Versengenek kinek vanszebb parja es szerinte alulmaradnál
Egyszeruen csak szégyell
Nem akarta keverni a párkapcsoaltot a baráti társasággal
Ezekkel az emberekkel màr együtt ültünk ittunk beszélgettünk.
Ismernek engem személyesen a párjaként, már réges régóta.
Az egész körből egyetlen egyet nem ismerek csak.
És most annyit láttak: párom kiment. Aztán én bementem. Aztán én ki. Párom vissza. Es azt hiszik nem is találkoztunk.
De én is ezt mondtam neki hogy ugy csinál mintha valami szeretője lennék. De tartja továbbra is azt hogy a bunkó srácot nem akarta hogy bekóstoljon engem. És szerinte de, kijött volna utánunk is. Ezt a magyarázatot tartja.
A viber törlészlt is akkor csinálta mikor konkrétan összeült velük. Holott senki nem nézi a teloját de az értesítéseket is kikapcsolta.
De ma is elvisz felvisz mindenkihez ha akarom.
A bunko sráchoz nem megyünk csak.
Mondtam is neki hogy csekkolni fogom az összes haverját ezek után hogyan fognak engem kezelni.
Mert ha lekezeleően abbol tudni fogm mi van. Ha meg tisztelettel kedvesen nyalizva vannak felém, abbol is.
Párom azt mondja bárhova bármikor visz. És ez amúgy eddig is így volt.
Leszámítva azt a napot amiről írok. Megdöbbentett nagyon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!