Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Rosszul teszem, ha ezért elválok?
Sziasztok!
A férjemmel több balhénk is volt, de tavasz elején volt egy ominózus alkalom, ami óta teljesen kiüresedtem, kb. eltűntek az érzéseim. Ott nagyon kifordult magából és ocsmány módon viselkedett, majd ugyan bocsánatot kért (annyit mondott, hogy "sajnálom"), de már másnap balhézott velem megint, mert nem tetszett neki, ahogy hozzászóltam (nyilván nem babusgattam, sőt, flegma voltam, ha hozzám szólt, mivel egész nap csak bőgtem amiatt, amiket mondott nekem, ráadásul mások előtt részegen).
Most ott tartunk, hogy megmondtam neki, hogy elegem van abból, hogy a megbánás szikráját sem tanúsította (nyilván azóta is balhéztunk már amúgy), és hogy ez így nekem nem elég. Azzal védekezik, hogy hát "Ő mennyit vezekeljen ezért?", miközben a "vezeklés" annyit jelent, hogy ha más balhé közben felhoztam a dolgot, akkor azt szajkózta, hogy már bocsánatot kértem. :D Annak ellenére, hogy az emberi méltóságomban alázott meg, egyszer nem ült le mellém biztosítani arról, hogy megértette, hogy mit tett, a hatását, és nem ígérte meg, hogy nem teszi többet. Szépen betuszkolta a szőnyeg alá és kb. azt várja tőlem, hogy én is tegyem ezt.
Ezt elmondtam neki is, erre az volt a válasz, hogy hát ő nem ilyen, hogy monológokat toljon, én meg mondtam, hogy semmi probléma, csak akkor én kilépek az életéből, erre azt mondta, hogy jó.
Már korábban (néhány hete) megmondtam neki, hogy nem fog menni, de akkor sem mondott kb. semmit, harapófogóval kellett belőle kihúzni, hogy hát ő szomorú ezért.
Nekem elegem van ebből, ha annyira nem képes, hogy rászánjon 2-3 órát, hogy átgondolja, hogy mit tett, akkor én minek tegyem bele az energiát, hogy küzdjek ezért a sz.rért, amit házasságnak csúfolunk? Pláne így, hogy konkrétan tudja, megmondtam neki, hogy lelépek, de a büszkesége meg a védelmi mechanizmusai akkor is fontosabbak.
Persze így kisarkítva nem a valós képet festi le róla a dolog, tettekkel napi szinten bizonyította és bizonyítja a szeretetét, mindig számíthattam rá, de közben eldobhatónak, megalázhatónak érzem magam és nem érdekli.
Bocsi, hogy ilyen hosszú, ki vagyok borulva. Te mit tennél?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Egy egész teremnyi ember előtt ordított velem részegen (hangos volt a zene, így valszeg csak kb. a fele hallotta), elhordott szó szerint mindennek, aztán amikor le akartam lépni (nála voltak a cuccaim, hogy ne kelljen táskát vinnem), nem volt hajlandó ideadni a cuccom és veréssel fenyegetett. A kiváltó ok az volt, hogy táncoltunk, és mivel be volt b.szva, rángatott, én pedig megkértem, hogy ne tegye.
Sajnos az elmúlt fél év csak az esélyekből állt, én egyébként járok dokihoz évek óta, ő ezzel is csak hiteget. Jelenleg én már nem érzem azt, hogy pénzt meg energiát akarok ebbe rakni, míg ő elvan így, ahogy van ez az egész.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nem tisztel téged, nőként főleg nem. Te meg ki akarsz belőle csikarni olyan viselkedést ami benne nincs meg, mert nem olyan az alapszemélyisége.
Mennek az egó harcok, nincs tisztelet, megbecsülés.
Te hiába szeretnéd hogy ő megváltozzon, ezt nem lehet kikényszeríteni. A saját képünkre meg senkit nem lehet átformálni. Ideig óráig tud majd úgy viselkedni ahogy neked jó, de ha ilyen az alapszemélyisége akkor az nem fog változni.
Részemről engem ha valaki mások előtt megszégyenítene, akkor tenné meg azt először és utoljára. Tök mindegy hogy ivott vagy sem.
Egy párkapcsolat egyik alappillére a kölcsönös tisztelet és szeretet a másik felé. Ha az egyik megalázza a másikat, azon nincs mit magyarázni.
Azt, hogy te meddig akarsz vele kínlódni, várni a változást, azt neked kell tudni. Szerintem jobb egyedül, mint egy olyan kapcsolatban ami számomra toxikus, amiben nem vagyok boldog.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Szerintem hagyd ott, undorítóan viselkedett veled és ráadásul fel sem fogta.
Biztosan találsz olyan férfit, ali tisztel téged és normális... Mert ez nem normális egyáltalán, és ne próbáljunk úgy tenni, mintha az lenne.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
A legtöbb ember nem szeret a konfliktusokból vesztesként kikerülni. Ezért próbálta a férjed gyorsan letudni a bocsánatkérést, mert tudta, hogy ő hibázott. Ez egy mélyen gyökerező önvédelmi mechanizmus, amiből valószínűleg soha nem fogod tudni kizökkenteni. Ezzel nem felmenteni akarom őt, hanem megértetni veled, miért viselkedik úgy, ahogy viselkedik.
De neked is célszerű volna a saját házad táján söprögetni. Úgy látom, hogy te is csak addig szereted a férjed, amíg pontosan az elvárásaid szerint viselkedik. Úgy kezeled, mint egy főszereplőt egy általad megírt forgatókönyvű filmben, amelynek egyben te vagy a rendezője is. S amint nem hajlandó pontosan eljátszani a rá rótt, előre megírt szerepet, máris ki akarod dobni, hogy helyette újabb férfi főszereplőt kereshess, aki majd remélhetően eljátssza az általad megírt szerepet. Ez rendkívül gyakori hiba a párkapcsolatokban. Azért hiba, mert a kívülről megírt szerepek ellen szinte minden ember előbb-utóbb fellázad: van, aki egy hét után, van, aki egy év után, s van, aki csak tíz év után. Úgyhogy ez a főszereplő-válogatási projekted szinte biztos, hogy kudarcot vall majd egy újabb és újabb férfival is. Sokan sajnos egész életüket ezzel a reménytelen keresgéléssel töltik el, amíg bele nem fáradnak, s el nem könyvelik magukban végső konklúzióként, hogy minden férfi/nő lehetetlen alak. Fel sem merül bennük, hogy talán a társkapcsolatok más modelljét kellene követni.
Egyszóval én azt tanácsolom neked, hogy add fel a szereplőválogatós projektedet, amely alkalmas szerepjátszót keres. Hosszabb távon apró sikerek után végül mindig reménytelen kanosszajárássá válik az ilyesmi. Próbáld magadban elfogadni a férjedet olyannak, amilyen. Paradoxonnak tűnhet, de végül is ez a feltétlen elfogadás fogja őt pozitív irányban megváltoztatni. A jót az emberekből nem a kritika, az elvárások vagy az elutasítások hozzák elő, hanem az az érzelmi biztonságérzet, amelyet valaki által átélhetnek azáltal, hogy nem kell szerepeket eljátszaniuk az elfogadásért cserébe, hogy nyugodtan lehetnek önmaguk is. Ezt próbáld nyújtani neki, s figyeld meg, hogy a helyzet javulni fog.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!