Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy dolgozzam fel, hogy a vőlegényem a tudtom nélkül egy év alatt 19M forintot költött?
Nagyon sok pénzt keres és konkrétan az összeset eltüntette, amire én csak most jöttem rá. Egy pénzügyileg tudatos embernek ismertem meg, azonban 1 éve elkezdett kriptovalutákkal és online kereskedéssel foglalkozni.
Az elején kértem, hogy ne nyomja bele az összes pénzét, amire lehurrogást és kioktatást kaptam, hogy nem értek hozzá. Emiatt nem erőltettek egy idő után a témát. Körülbelül fél éve már úgy tudtam, hogy nem rak bele semmit.
Most kiderült, hogy 1 hónapon belül autót kell vennünk. Azt beszéltük, hogy megvesszük kb felesben. Mondta, hogy 2M-t beleadni. Számomra ez elfogadható volt. Azonban tegnap este kiderült, hogy összesen 700 000 Ft van a számláján és hiába kap július elején fizetést, sehogy sem tudja a részét beleadni.
Kérdeztem, hogy hova tűnt az a rengeteg pénz, amit keres és nem tudta megmondani. Átbogarásztuk az elmúlt fél év bankszámlakivonatait és kiderült, hogy az átlag havi költése 6-7-800 ezer forint!!! Kripto, online képzések, technikai cikkek…
Egyszerűen hihetetlen számomra, hogy egy felnőtt férfi így él. Azt mondja, azért költötte el, mert nem kellett semmire… Pedig tudta, hogy anyám autójával járunk, amit ő bármikor visszakérhet.
A legjobban az fáj, hogy nem ilyen volt az elején. Az elmúlt egy évben lett a kriptovaluták megszállottja és azóta nyakló nélkül költi a pénzt. Családot, otthont terveztünk, de ha minden pénzét eltünteti, akkor így nem lesz belőle semmi.
Én nem bízom a kriptoban, ennek ellenére elfogadom, hogy ebbe fektet, de azt nem, hogy az összes pénzét.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Tipikus gyakori
Dobàlóznak itt más millióval 😆
Utána pedig párkapcsolati tanácsot kérnék jópár mondatra
Laza hétfő😆
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ha a kérdező férfi lenne és az ő menyasszonya tüntette volna el a pénzét, csak a lehurrogások jönnének a női válaszolók részéről, hogy miért szól bele a nő pénzügyeibe.
Vicces, hogy az olyan explicite férfigyűlölő válaszok, mint a 7. is egyből fel vannak pontozva.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Pont barátnőm is ikyen helyzetben van, csak az ő párja tipmixezik. Valamennyire belelátok az életükbe, mert sokat mesél, és nagyon szörnyű az egész. Ez egy komoly függőség, és ha az ilyen embernek lenne egész hónapra egy utolsó 5000 Ft-ja, amit kajára kellene költeni, vagy a gyerekének enni vanni, azt is tipmixxre költené. Ez nagyon durva szinteket tud ölteni, barátnőmék ott tartottak, hogy már össze is költöztek, de vissza kellett költözniük a szülőkhöz, mert nem tudtaknmit enni, mert a csávó eltipmixezte az összes pénzüket, (barátnőmét is.)
Szóval én a helyedben menekülnék az ilyen emberektől.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
A korábbi válaszolókkal ellentétben nem biztosan azt lâtom, hogy a sráccal van gond, hanem lehet az a gond, hogy nem ért hozzá.
Szeretné valahogy forgatni a pénzét, szeretne előre lépni, csak gőze nincs, hogy lehet ezt értelmesen megtenni (rosszabb esetben hiszékeny és nehezen meggyőzhető).
A fenti tulajdonságokkal mind együtt lehet élni. Vidd el befektetési tanácsadóhoz (valami értelmeshez), és megtanulja.
Ha szerencsejátékfüggő vagy fanatizálhatò az nagyon gáz viszont.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
És mindet elbukta?
És még mindig érdekli?
Mert akkor ez szerencsejáték-függés.
Nem bukta el, megvan a pénz, de most épp nem ér annyit, mint amennyit beletett.
Aktívan foglalkozik a témával egyébként, képzi magát, ami tényleg tök jó, de én is azt érzem, amit valaki említett, hogy milliomos akar lenni, azért nyomja ennyire. Plusz enyhe naivitás és függőség is lehet a dologban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!