Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy dolgozzam fel, hogy a vőlegényem a tudtom nélkül egy év alatt 19M forintot költött?
Nagyon sok pénzt keres és konkrétan az összeset eltüntette, amire én csak most jöttem rá. Egy pénzügyileg tudatos embernek ismertem meg, azonban 1 éve elkezdett kriptovalutákkal és online kereskedéssel foglalkozni.
Az elején kértem, hogy ne nyomja bele az összes pénzét, amire lehurrogást és kioktatást kaptam, hogy nem értek hozzá. Emiatt nem erőltettek egy idő után a témát. Körülbelül fél éve már úgy tudtam, hogy nem rak bele semmit.
Most kiderült, hogy 1 hónapon belül autót kell vennünk. Azt beszéltük, hogy megvesszük kb felesben. Mondta, hogy 2M-t beleadni. Számomra ez elfogadható volt. Azonban tegnap este kiderült, hogy összesen 700 000 Ft van a számláján és hiába kap július elején fizetést, sehogy sem tudja a részét beleadni.
Kérdeztem, hogy hova tűnt az a rengeteg pénz, amit keres és nem tudta megmondani. Átbogarásztuk az elmúlt fél év bankszámlakivonatait és kiderült, hogy az átlag havi költése 6-7-800 ezer forint!!! Kripto, online képzések, technikai cikkek…
Egyszerűen hihetetlen számomra, hogy egy felnőtt férfi így él. Azt mondja, azért költötte el, mert nem kellett semmire… Pedig tudta, hogy anyám autójával járunk, amit ő bármikor visszakérhet.
A legjobban az fáj, hogy nem ilyen volt az elején. Az elmúlt egy évben lett a kriptovaluták megszállottja és azóta nyakló nélkül költi a pénzt. Családot, otthont terveztünk, de ha minden pénzét eltünteti, akkor így nem lesz belőle semmi.
Én nem bízom a kriptoban, ennek ellenére elfogadom, hogy ebbe fektet, de azt nem, hogy az összes pénzét.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Nagyon sok pénzt keres és konkrétan az összeset eltüntette"
Akkor megkeresi majd hamar az eltuntetnivalot......
38F incel
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Egyrészt: Ez az ő pénze. Lehet, hogy egy háztartás vagytok, de még nem vagytok házasok, csak jegyesek.
Másrészt: a kriptó piacnak sokan bedőltek és akik nem csinálták tudatosan és jól azok buktak is. Mindig benne van a pakliba, hogy elbukunk pénzt pláne befektetés ügyekben. Te valószínűleg sokkal biztonságosabb terepen járkálsz és mondjuk a bankba teszed a pénzed, ő merészebb. Egymás élet és pénz körüli felfogását nem fogjátok tudni megérteni ha nem kommunikáltok eleget.
Harmadrészt: online képzésekre járni nagyon jó és értékelendő a fejlődni akarása.
Negyedrészt: technikai cikkekre minden bizonnyal szüksége volt vagy nagyon akarta. Gondolom ő se kér számon, hogy te ruhát veszel havi x összegért.
Én megértem, hogy téged dühít a dolog, mert nem kis összegről van szó... de amíg nem vagytok közös kasszán, csak ilyen megegyezés alapon addig ne kérd számon, hogy mit csinál a saját pénzével. Már az is elég gáz, hogy nem bízol a kriptoba, holott a párod meg nagyon - ez mivel pénzről van szó egy nagyon nagy ellentét és nem tudtok kijönni hosszútávon ha nem beszéltek eleget.
Ez olyan mintha te imádnád mondjuk a kutyákat elvégzel egy kutyakozmetikus képzést és ő egész végig húzná a száját, hogy ebből nem lesz semmi és hülye az álmod.
Nem a kriptopiacot pártolom, csak mondani akarom, hogy kell egymás támogatása és a nyitottság is egy kapcsolatban.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nekem ez nem férne bele, úgyhogy kidobnám.
Ilyen emberrel mégis hogyan tervezz bármit?
Említettem, hogy el tudom fogadni, hogy ebbe fektet. Azonban az fáj, hogy az összes pénzét folyamatosan belerakja. Pont amiatt, hogy ezzel bukni is lehet, szerettem volna, ha maradna készpénze.
Attól függetlenül, hogy még nem vagyunk házasok, szerintem lehet és kell is közös célokon dolgozni. Ha csak házasság után kezdenénk el félretenni a pénzünkből, nagyon lassan haladnánk előre.
Én pedig nem a bankban tartom a pénzem, hanem ingatlanban, szóval mielőtt feltételezésekre ugranál, előbb kérdezz kérlek.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Én előző válaszolókkal ellentétben már agyvérzést kaptam volna, amint meglátom a bankszámláját, hogy így szórja a pénzt. Én nagyon spórolós vagyok, így nem tudnék ezzel együtt élni. Főleg akkor, ha családtervezés és saját otthon előtt álltok, és autó is kellene.
Nem tudom, hogy akarnám-e folytatni vele így a kapcsolatot, annyira ellentétes a pénzügyi gondolkodásunk. De ez én vagyok, te is döntsd el, hogy tudsz-e ezzel együtt élni, vagy sem. Mert látod, sokféleképpen lehet ezt nézni, lásd az előző válaszolókat.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nem igazán van igazad, kettes. Én nem házasodnék olyan férfival, aki így elherdálja a pénzét, szóval ezért számítana ugyanúgy a jegyesség is.
Mi is csak jegyesek vagyunk a párommal. Azt vesz meg magának, amit akar, de egy nagyobb kiadás előtt elmondja nekem, hogy ezt tervezi megvenni. És vice versa.
Én sem bízok a kriptoban, bár van ismerősöm, akinek bejött. Ettől függetlenül csinálja aki akarja, de mivel tényleg nem biztonságos, felelőtlenségnek tartom MINDEN megtakarítását belerakni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
Szerintem meg hiába a külön kassza, ha két ember közös életet, családot, saját otthont tervez, igenis köze van a másiknak a pénzköltési szokásaihoz. Mert ha a másik fél elveri az összes pénzét, akkor nem fogja tudni beleadni a saját részét a nagyobb közös(!) költségekbe. Mint jelen esetben sem, pedig lehetett sejteni, hogy saját autót kell venni. Szóval lehet bármibe fektetni, de ha közösek a tervek, akkor a közös életre is kell félretenni. Ráadásul ha bármi miatt beüt a krach, megszűnik a munkahelye, úgy lesérül, hogy sokáig nem tud dolgozni, vagy bármi, akkor mégis mihez kezd? Tartsa el addig a kérdező, mert ő elverte, amije volt?
Illetve olyan szempontból is köze van hozzá, hogy ha összeházasodnak, hiába egyeznek meg továbbra is külön kasszában, akkor is felelősséget kell vállalniuk egymás pénzügyeiért. Tehát, ha a pasas akár eladósodik, nem egyedül kell visszafizetnie, hanem a házastársé a fele tartozás.
Számomra ez a megbízhatatlanság jele. Lehet kriptózni, lehet nyújtózkodni, lehet kockáztatni, nincs ezzel semmi baj - ésszel.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#7
Vagyis jo no a kerdezo ezek szerint :)
38F incel
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Hazárdjátékozik ugy hogy nem is ert hozzá.
Nemhogy venne sokfele részvenyt meg tőzsdézne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!