Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy lehetek ekkora marha?

Figyelt kérdés

Rövidre fogom, mert csak felhúz az egész!

A testvérem aki külföldön dolgozik elintézte, hogy a gyerekem kereszt anyja az unokatestvérem legyen!

Velem egyidős a lány, elvileg van párja meg minden.

Volt osztálytársam volt a lány, 5-8 ig, azután 5 évig nem találkoztunk.

De el is felejtettem, hogy mennyire herótom volt(jelenleg is van)tőle!

Nos a férjem, itt a bibi!

Ő tipikus az az ember aki MINDEN emberrel jóban akar lenni, de néha átlép egy mércét.


Ezelőtt 1 hete ismerte meg, azóta ismerősök a közösségi oldalakon, hívogatják egymást, a férjem a csaj apjának segít, és ami már gyanús, hogy úgymond kimutattam, hogy nem teszik ő védi a csajt és felháborodik, amikor szóba hozom.


Vagyis ő elmegy oda az apjához, én kínlódok a gyerek mellett, hogy főzzek amiből csak én eszek, és harmadnap dobhatom el, mert ő ott eszik jókat!

Ő elmegy reggel, este 7 ig nem is látom, nem is hallok felőle.

Néha felküldi a csajt, hogy ébressze meg a babát, akit nagynehezen sikerült elaltatnom


Nem vagyok érett anya, sem kitűnő feleség, sem egy topmodell nagy csöcsökkel és seggel, mint az a csaj, de vak sem vagyok.

Én marha voltam, mert kiment a fejemből, hogy utáltam a csajt.


Már késő, hogy bármit is tegyek, a férjem, mint ha a megszállottja lett volta, csak ennyit hallok " Melissza mondta ezt, Melissza mondta azt, Melissza ezt küldi, Melissza kedves lány stb"

Egek most én mit tehetek? Nem mondhatom a csajnak, hogy figyelj nem még kellesz


Mit tanácsoltok?

Felhúz az egész szituáció, a férjemmel nem lehet egy értelmes szót sem beszélni, mert felhúzza magát

Nem lenne semmi baj, ha nem írogatnának egymásnak, ha nem beszélnének telón és nem rejtegetné a telefonját.



2022. jún. 10. 08:44
1 2 3 4
 21/34 anonim ***** válasza:
93%

"Figyi Melissza, tudom hogy a testverem ezt neked igerte, de nem az o gyerekerol van szo, nem is ertem mit gondolt amikor ezt kitalalta, de en nem szeretnem hogy te legyel a keresztanyja, mert van alkalmasabb, es hozzam sokkal kozelebb allo szemely erre. Bocsi."

Ha a ferjed meg emiatt paradezna, mondf meg neki hogy koltozzon hozzajuk.

2022. jún. 10. 10:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/34 anonim ***** válasza:
100%
Amúgy a csaj párja mit szól ehhez?
2022. jún. 10. 10:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/34 A kérdező kommentje:
Nem tudom mit szól a csaj párja. Nem ismerem, csak a nevét tudom meg, hogy hogyan néz ki.
2022. jún. 10. 10:44
 24/34 A kérdező kommentje:

Én nem is tudom most a csajnál van a párja, vagy máshol.

De a férjem nagyon jóban akar lenne a csaj szüleivel.

Bakkel ez idegőrlő, és nem is értem az egészet, mi értelem van ennyire túlzottan jóban lenni, ennyire nagy adósság a keresztanyaság, hogy a feleségedet és a pár hetes gyereket otthon hagyod?!

2022. jún. 10. 10:49
 25/34 A kérdező kommentje:
Ennyi erővel megmondom neki, hogy nem kell keresztanyának és nem lesz semmi közöm/közünk hozzá.
2022. jún. 10. 12:43
 26/34 anonim ***** válasza:
100%
És miért nem mondod meg?
2022. jún. 10. 13:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/34 anonim ***** válasza:
100%
Akkor ez a Melisa a te unokatesod? Nyissd már ki a szádat én tuti megmondanám a férjemnek hogy üjjön le magának ne Melisázgasson
2022. jún. 10. 14:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/34 anonim ***** válasza:
82%

Szia!

A helyedben megmondanám, hogy nem lesz keresztanya. Ha kérdezi miért, megmondod, hogy van olyan közeli ismerős, aki foglalkozik is a gyerekkel és sokkal alkalmasabbnak tartod. Nekem is meg akarták mondani, hogy legyen a testvérem, aki évi egyszer jön haza és utálja a gyerekeket. Megmondtam, hogy nem, van egy alkalmasabb jelölt, ez van. Az idő engem igazolt, a keresztanyja fantasztikusan bánik a lányommal, viszi mindenhová, foglalkozik vele, a lányom imádja.


Férjeddel nem tudsz leülni nyugodtan beszélni? Akár úgy, hogy akkor kávézgassanak itt, ha keresztanya akar lenni, akkor ugorjon Ő a sírós gyerekhez, mert így ez olyan mintha egy szingli anyuka lennél. Feleslegesen főzöl, fáradt vagy, gondolom szeretnél néha nyugodtan leülni te is inni valamit, megnézni egy filmet, ne adj isten egy fodrász vagy barátnős találkozó is beleférhetne. Tesód mit mond amúgy? Senki sem áll melletted a családból?

2022. jún. 10. 14:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/34 A kérdező kommentje:

Senki sem, én felfogattam még egy keresztanyát😂 vagyis találtam helyette, de be panikoltam a férjem majdnem nekem ugrott, hogy milyen vitat csinálsz te a csaldban?

Így lett még egy keresztanya

2022. jún. 10. 15:19
 30/34 A kérdező kommentje:
Nem tudok vele leülni beszélni
2022. jún. 10. 15:20
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!