Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy lehetek ekkora marha?

Figyelt kérdés

Rövidre fogom, mert csak felhúz az egész!

A testvérem aki külföldön dolgozik elintézte, hogy a gyerekem kereszt anyja az unokatestvérem legyen!

Velem egyidős a lány, elvileg van párja meg minden.

Volt osztálytársam volt a lány, 5-8 ig, azután 5 évig nem találkoztunk.

De el is felejtettem, hogy mennyire herótom volt(jelenleg is van)tőle!

Nos a férjem, itt a bibi!

Ő tipikus az az ember aki MINDEN emberrel jóban akar lenni, de néha átlép egy mércét.


Ezelőtt 1 hete ismerte meg, azóta ismerősök a közösségi oldalakon, hívogatják egymást, a férjem a csaj apjának segít, és ami már gyanús, hogy úgymond kimutattam, hogy nem teszik ő védi a csajt és felháborodik, amikor szóba hozom.


Vagyis ő elmegy oda az apjához, én kínlódok a gyerek mellett, hogy főzzek amiből csak én eszek, és harmadnap dobhatom el, mert ő ott eszik jókat!

Ő elmegy reggel, este 7 ig nem is látom, nem is hallok felőle.

Néha felküldi a csajt, hogy ébressze meg a babát, akit nagynehezen sikerült elaltatnom


Nem vagyok érett anya, sem kitűnő feleség, sem egy topmodell nagy csöcsökkel és seggel, mint az a csaj, de vak sem vagyok.

Én marha voltam, mert kiment a fejemből, hogy utáltam a csajt.


Már késő, hogy bármit is tegyek, a férjem, mint ha a megszállottja lett volta, csak ennyit hallok " Melissza mondta ezt, Melissza mondta azt, Melissza ezt küldi, Melissza kedves lány stb"

Egek most én mit tehetek? Nem mondhatom a csajnak, hogy figyelj nem még kellesz


Mit tanácsoltok?

Felhúz az egész szituáció, a férjemmel nem lehet egy értelmes szót sem beszélni, mert felhúzza magát

Nem lenne semmi baj, ha nem írogatnának egymásnak, ha nem beszélnének telón és nem rejtegetné a telefonját.



2022. jún. 10. 08:44
1 2 3 4
 1/34 anonim ***** válasza:
6%
Kepet rolad es a masik csajrol
2022. jún. 10. 08:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/34 anonim ***** válasza:
100%

Többször is írod, hogy a csajt utálod, de miért? Ebben az egész történetben a férjed viselkedik a legkínosabban, neki kéne észre vennie magát! Ha nem Melissza, akkor más lesz középpontban, mert úgy tűnik, téged nem szeret, ezáltal nem tisztel annyira, hogy az idejét ne egy másik nővel töltse, hanem veled.


Bár nagyon zavaros az írásod, néha nem is igazán értettem, hogy ki kinek a kicsodája, de a lényegen ez nem változtat, a házasságotok csak papíron számít házasságnak, mert valójában baromira nem úgy funckionáltok, ahogy kellene.


Vonatkoztass el a csajtól és a férjed viselkedését nézd csak, aztán gondolkodj el azon, hogy kell-e neked egy ilyen ember?

2022. jún. 10. 08:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/34 A kérdező kommentje:
Na jól van, eskü értem én, hogy a férjem jól elvan egy "bomba"nő társaságában, de én is élek és a gyereke is!
2022. jún. 10. 08:50
 4/34 anonim ***** válasza:
100%
Hát igy!!
2022. jún. 10. 08:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/34 A kérdező kommentje:

Régebben, a suliban kihasznált, mint a többiek!

Nekem jó szívem volt, fél osztálynak én írtam le a háziját 2 óra alatt ugy, hogy az én házimat le sem tudtam írni.

Bele kavart egy kapcsolatomba, konkrétan el vette az akkori páromat.

Kibeszélt, nevetett rajtam, ki gúnyolt stb

2022. jún. 10. 08:56
 6/34 anonim ***** válasza:
93%
Még mindig a nőre panaszkodsz, de valóban ő lenne az oka annak, hogy szar a házasságod? Ne őt okold már kérlek, bemutathatok bármilyen jó nőt a férjemnek, ha ő engem szeret és megvan köztünk a tisztelet. Csak azt lehet vinni, aki hajlamos rá.
2022. jún. 10. 08:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/34 A kérdező kommentje:

Nem, félre értettél! A csajt is okolom! Őt azért mert, nem beszél a párommal, hogy hagyd a francba a segítséget, menj a feleségedhez, mert ki tudja, lehet , hogy nem boldogul a picivel.

A páromat pedig, csak azért mert egy féreg, és nem változik semmit a karaktere.

2022. jún. 10. 09:07
 8/34 anonim ***** válasza:
100%

Ha még nem volt meg a keresztelő, akkor a helyedben megmondanám a lánynak, hogy meggondoltad, hogy ő legyen a keresztanyja. Ha megvolt a keresztelő, az sem nagy gond, kerülni kell a csajszit. Azt fogadsz a házadba akit akarsz. Vannak ilyen ribik, akiknek mindig a másé kell.

A férjed egy seggfej, ha valaki ennyire meg akar másoknak felelni, ott mindig nagy bajok vannak. Na de irogat a csajszival és még pofátlanul védi is. Állj a sarkadra és nehogy bele menj, hogy ő legyen a keresztanya!

2022. jún. 10. 09:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/34 anonim ***** válasza:
100%

Mondd meg a férjednek hogy te nem szeretnéd tartani a kapcsolatot ezzel a nővel, mert ....amit leírtál róla.

Ha a férjed nagyon ragaszkodik ehhez a nőhöz, az mindent elmond a kapcsolatotokról. Mert ha ez a nő fontosabb neki, mint te vagy a közös gyereketek, akkor én hagynám a kedves férjet a fenébe. De gondolom te sem fogod otthagyni a férjedet, mert nincs hová menned, és anyagilag is függesz tőle, mint sokan mások. És akkor te is csak annyit tehetsz, hogy szépen eltűröd amit ezek ketten művelnek a szemed láttára. És senkit sem fog érdekelni hogy te mit gondolsz. De!

Én a helyedben kiállnék magamért, leülnék megbeszélni a férjemmel, hogy ezek a dolgok nekem rosszul esnek lelkileg. Megkérném hogy változtasson a viselkedésén. Úgy is lehet jó kapcsolatot ápolni valakivel, hogy nem vagytok együtt sülve-főve. Meg lehet tartani udvariasan a három lépés távolságot.

Ha meg olyan sz*r a házasságod, akkor el lehet válni, nem kell mindent eltűrni.

2022. jún. 10. 09:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/34 A kérdező kommentje:
Ez lenne minden vágyam, hogy más lány legyen a keresztanya, én gondoltam is valakire, de a bátyám mint írtam, az már akkor beszélt a csajjal, amikor szültem!
2022. jún. 10. 09:37
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!