Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy lehetek ekkora marha?

Figyelt kérdés

Rövidre fogom, mert csak felhúz az egész!

A testvérem aki külföldön dolgozik elintézte, hogy a gyerekem kereszt anyja az unokatestvérem legyen!

Velem egyidős a lány, elvileg van párja meg minden.

Volt osztálytársam volt a lány, 5-8 ig, azután 5 évig nem találkoztunk.

De el is felejtettem, hogy mennyire herótom volt(jelenleg is van)tőle!

Nos a férjem, itt a bibi!

Ő tipikus az az ember aki MINDEN emberrel jóban akar lenni, de néha átlép egy mércét.


Ezelőtt 1 hete ismerte meg, azóta ismerősök a közösségi oldalakon, hívogatják egymást, a férjem a csaj apjának segít, és ami már gyanús, hogy úgymond kimutattam, hogy nem teszik ő védi a csajt és felháborodik, amikor szóba hozom.


Vagyis ő elmegy oda az apjához, én kínlódok a gyerek mellett, hogy főzzek amiből csak én eszek, és harmadnap dobhatom el, mert ő ott eszik jókat!

Ő elmegy reggel, este 7 ig nem is látom, nem is hallok felőle.

Néha felküldi a csajt, hogy ébressze meg a babát, akit nagynehezen sikerült elaltatnom


Nem vagyok érett anya, sem kitűnő feleség, sem egy topmodell nagy csöcsökkel és seggel, mint az a csaj, de vak sem vagyok.

Én marha voltam, mert kiment a fejemből, hogy utáltam a csajt.


Már késő, hogy bármit is tegyek, a férjem, mint ha a megszállottja lett volta, csak ennyit hallok " Melissza mondta ezt, Melissza mondta azt, Melissza ezt küldi, Melissza kedves lány stb"

Egek most én mit tehetek? Nem mondhatom a csajnak, hogy figyelj nem még kellesz


Mit tanácsoltok?

Felhúz az egész szituáció, a férjemmel nem lehet egy értelmes szót sem beszélni, mert felhúzza magát

Nem lenne semmi baj, ha nem írogatnának egymásnak, ha nem beszélnének telón és nem rejtegetné a telefonját.



2022. jún. 10. 08:44
1 2 3 4
 11/34 A kérdező kommentje:

Én nem tudok vele normálisan beszélni. Az este is haza jött, én 6 órán keresztül próbáltam álomba ringatni a gyereket, mert most hasfájós és nehezen alszik el.

Mondom úgy vicces hangon a gyereknek" nézd megjött Melissza " a férjem már kész volt a nyakamnak ugrani, hogy " a bajod, elegem van belőled"

2022. jún. 10. 09:42
 12/34 A kérdező kommentje:

Hogy mondjam a csajnak, hogy nem még kell?

Kicsit szégyellem is, de amilyen felháborodott vagyok úgy érzem szégyen nélkül megmondanám neki

2022. jún. 10. 10:02
 13/34 anonim ***** válasza:
100%

Még mindig ugyanazt hajtogatod, a csajt hibáztatod. Vedd már észre, hogy a férjed semmibe vesz! Nem mindegy, hogy ki miatt? Kijelentette, hogy elege van belőled, gyakorlatilag semmiben nem segít neked, a szabadidejét egy idegen nővel tölti. Ismétlem, nem a nő a hibás! Vonatkoztass el egy pár percre a nőtől és nézd meg, hogy milyen a házasságod? Boldog vagy? NEM! A kérdésedben benne volt, hogy mindenkivel ilyen a férjed, akkor mire vársz? Ő nem fog megváltozni, nem fog egyik reggel hirtelen arra ébredni, hogy basszus férj és apa vagyok, komolyabban kéne viselkednem. Amíg együtt vagytok, ez így fog menni.


Valószínűleg túl fiatalon vállaltatok családot (amin már nyilván nem lehet változtatni), egyikőtök sem volt felkészülve erre a feladatra, de észre kéne vennetek, hogy ebben a házasságban már nem ketten vagytok, hanem van egy gyerek is, aki hónapról-hónapra egyre többet fog fel és egyre többet érzékel abból, hogy szar házasságban éltek.

2022. jún. 10. 10:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/34 anonim ***** válasza:
100%

Annak a gyereknek te vagy a szülője, az édesanyja, nem pedig a testvéred. Nem is értem, hogy mit foglalkozol vele, hogy kinek mit ajánlgat fel. Te és a férjed döntitek el, hogy ki lesz a keresztszülő. Nyugodtan megmondhatod a testvérednek, hogy azt a sz*rt, amit okozott, hozza ő rendbe. Mondjuk nálad se lehet minden okés, amikor megtudtad, hogy mit csinált a hátad mögött a testvéred és lazán belementél ebbe.

A párod viselkedése meg egyenesen gáz.

2022. jún. 10. 10:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/34 anonim ***** válasza:
100%
Nekem van egy sejtésem, hogy romák vagytok. Ha pedig így van, akkor nem sok jóra számíthatsz ebben a házasságban, ez még csak az előszele annak, hogy egy szavad sem lehet. 🙄😑
2022. jún. 10. 10:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/34 A kérdező kommentje:

Amikor bele mentem, nem gondolkoztam épp ésszel, nem is tudom hol állt a fejem.

Pedig a csaj akit én akartam szívesen lett volna keresztanya.

Értem én, hogy jóban kell lenni, de egy mérce is van, az a csaj úgy viselkedik mint ha nem is lenne párja.

A férjem, meg észre sem vesz, mint ha lenne egy tartalék nője! De ostoba, neki itt vagyok én, aki be ment, hogy legyen gyereke!

2022. jún. 10. 10:27
 17/34 anonim ***** válasza:
100%
Téged még a saját testvéred is semmibe vesz. Neki aztán semmi köze hozzá, ki lesz a keresztanya. Nem neki kell eldöntenie. Én ezt biztos nem hagynám.
2022. jún. 10. 10:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/34 A kérdező kommentje:

Nem vagyunk romák :D

Sokat fogok én még idegeskedni, ez miatt! Nem elég a gyerek itt görcsös, üvölt, ha el is alszik fel riad, idegeskedés az égsz napom! Főzni alig tudok, ha főzök is, nem kell neki, mert a csajnál jól lakott.

Szépen kávéznak, cigiznek elvannak…

2022. jún. 10. 10:30
 19/34 anonim ***** válasza:
100%
Én szépen összepakolnám a cuccait és megmondanám, hogy akkor menjen a Melisszához.
2022. jún. 10. 10:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/34 A kérdező kommentje:
19 es eskü ezen én is gondolkodtam még akkor, amikor a csaj először találkozott a párommal, már akkor rá cuppant a csajra.
2022. jún. 10. 10:33
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!