Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Zavar a férjem megváltozott...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Zavar a férjem megváltozott külseje. Hogyan tudnám elfogadni?

Figyelt kérdés
54 eves nő vagyok, férjem 60. Kisebb problémáim régóta voltak férjemmel. Pl. hogy én több vagyok nála. Én vezetek, O erre nem volt hajlandó. Szakmájában előrébb léphetett volna de nem. A fejlődést bármiben is hogy modernebb ember legyen élből visszautasította. Ők. Ezt valahogy elfogadtam. Vannak parok ahol a nő a több. Fizetésem is több mint az övé.Most azonban a külseje is megváltozott. Kinti munkája lett. Az arca és a nyaka valami hihetetlen mértékben sötétbarna lett. Iszonyat rosszul áll neki. Persze hiába mondom, meg hogy ebből baja is lehet. Semmit nem fogad el. Rettenetesen oregiti, meg hozzá meg ha borostás a hagyja néha az arcát . Az a baj így már semmi vonzót nem találok benne. A külsejével eddig nem volt gondom. A termeszete ,fafejusege eddig is zavart. Most viszont konkrétan problémát okoz megjelenni vele. Ahhoz már öreg vagyok, hogy válasonn gondolkodnak. Változtatni rajta nem lehet. Így viszont nekem igen rossz érzés, úgy néz ki szégyellem a férjemet. Mi lenne a megoldás? Magamon változtatok és elfogadott? Azt nem tehetem, hogy sehova nem megyek vele.
2022. jún. 8. 02:26
1 2 3 4
 31/36 anonim ***** válasza:
66%

Amit kiolvasok a soraid között, hogy nem tudsz rá felnézni. Neked van egy kép a fejedben egy modern, ambiciózus, határozott férfiről, és a férjed ennek sehogy sem akar megfelelni. Célozgatsz neki, provokálod, ő pedig megmakacsolja magát. Kicsit igazából lenézed.


Ez egy bonyolult kérdés, de első körben mindjárt leszögeznék valamit: szerintem nem vagy több nála. Ha fel akarod oldani ezt a kérdést magadban, elkezdeném egydimenziós skála - ahol jobb és rosszabb helyezkedik el - helyett különböző értékrendek mentén szemlélni a helyzetet.


Konkretizálva a dolgot: neked fontos a társadalmi státusz, a karrier, a magas fizetés, neki meg nem fontos. Ha csak ezt az egy szempontot nézzük, akkor nyilván jobb vagy nála, de valójában ettől nem vagy általánosan "több", vagy jobb ember mint ő. Ne érts félre: rosszabb sem vagy, egyszerűen mást tekintetek fontosnak.


Valamiért amúgy szereted ezt az embert, tehát nyilván vannak komoly erényei is a szemedben, ezeket is érdemes számba venni. Ha tippelnem kellene, egy olyan férfi, akire mindig lehet számítani, türelmes, toleráns, és a többi. Cserébe nincsenek nagy ambíciói.


És akkor ilyenkor lehet leülni elgondolkodni: miért fontos neked ennyire, hogy "több" legyél, vagy ő az legyen? Mi hiányzik? Amit kihallok a szavaidból, az egy erős külső megfelelési kényszer ("szégyellem a férjem"). Ki előtt szégyelled? Kinek akarsz megfelelni? Miben szeretnél megfelelni?


Ha megvan, mit szeretnél, és miért, akkor azt meg lehet beszélni vele, ő pedig eldöntni, hogy szeretne-e változtatni benne. Ha tippelnem kellene, most célozgatsz és piszkálod, ő meg magában morog, hogy nem szállsz le róla. Ez így teljesen kontraproduktív, mert az ilyen típusú ember azt érzi, hogy nem fogadod el, a saját képedre akarod formálni (mert ugye tisztáztuk, hogy az a kép nem jobb, csak más!). Teljesen emberi reakció, hogy ellenáll. Bárki ezt tenné, csak van aki ellentámadással, ő pedig azzal, hogy passzívan megmakacsolja magát.

2022. jún. 8. 09:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/36 anonim ***** válasza:
81%

Ha egy férfi panaszkodik a feleségére hogy meghízott, és nem tesz semmit, hogy változzon, akkor mindenki elkezdi bíztatni, hogy váljon el. Ha egy nő meri kritizálni a férjet, a feketére barnult fejevel, akkor egyből aranyásó, meg státuszérdekelt. Ha az lenne, akkor még fiatalabb korában doktor úrakat, vagy ügyvédúr akat keresett volna, de nem tette.

Egy két sznobot kivéve, a legtöbb nőt nem érdekli, hogy milyen "statuszú" a parja, csak dolgozzon, tartsa el magát, hozzon haza is a pénzből. Tudom az itteni ferfinak ez már így is nagyon sok elvárás....

2022. jún. 8. 09:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/36 anonim ***** válasza:
75%

"Neked van egy kép a fejedben egy modern, ambiciózus, határozott férfiről, és a férjed ennek sehogy sem akar megfelelni. Célozgatsz neki, provokálod, ő pedig megmakacsolja magát. Kicsit igazából lenézed."


- Azt írta, zavarja, hogy pecsenyére sült a férje feje, nem tetszik neki. Nem kell mellégyártani olyat amit nem lett említve.

2022. jún. 8. 09:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/36 anonim ***** válasza:
85%

"Azt írta, zavarja, hogy pecsenyére sült a férje feje, nem tetszik neki. Nem kell mellégyártani olyat amit nem lett említve."


Nem gyártottam mellé semmit, olvass vissza:


" Kisebb problémáim régóta voltak férjemmel. Pl. hogy én több vagyok nála. Én vezetek, O erre nem volt hajlandó. Szakmájában előrébb léphetett volna de nem. A fejlődést bármiben is hogy modernebb ember legyen élből visszautasította. (...) úgy néz ki szégyellem a férjemet"


Szerintem egy lebarnult nyakat alapból nem kell szégyellni mások előtt, ez a konfliktus ennél mélyebb.

2022. jún. 8. 10:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/36 harebell ***** válasza:
100%

Azzal kezded, hogy te "több" vagy a férjednél, az én szememben ilyet mondani egy kapcsolatban arra utal, hogy sokkal összetettebb a probléma annál, hogy most lebarnult a feje. Azt írod, hogy te ezt elfogadtad, mégis ezzel kezded a kérdést, nem csupán a külseje megváltozására vonatkozóan teszed fel, hanem jössz a jogsival, fizetéssel stb - amiktől amúgy emberileg NEM vagy több nála. Szóval szerintem mélyebb a probléma gyökere.


A külseje megváltozásával kapcsolatban meg annyi, hogy igen, lehet neki jelezni, hogy egy-két dolog nem tetszik neked rajta, meg javasolni, hogy kenje be magát meg hordjon kalapot, de ha ő erre nem vevő, akkor nem tudsz mit csinálni. Írod, hogy makacs és önfejű, eddig is az volt, ezután is az lesz (valószínűleg egyre jobban), ha x év alatt nem tudtad megtanulni, hogyan tudsz hatni rá, akkor nem biztos, hogy ezután fog menni.


És igen, sokan vannak viszonylag fittek és fiatalosak 60-asként is, de az ő külsejük is változik. A tiéd is, ez nem csak arról szól, hogy próbál vékony maradni valaki. Nem azt akarom mondani, hogy ebben a korban már ne számítson a külső és a vonzalom, de egyszerűen tény, hogy az elkövetkező években változni fog a külsőtök, valószínűleg nem előnyötökre, de feltételezhetően ilyenkor már van annyi, de annyi más dolog, ami összeköt titeket. Sehol, egyetlen szóval se írod például, hogy értékes embernek tartod a férjed, nekem nem is ez jön le az írásodból. Azzal együtt, hogy nem azt akarom kihozni az egészből, hogy mindenben te vagy a hibás ő meg semmiben, például igen, ha azt mondod neki, hogy sokkal jobban tetszik, amikor megborotválkozik, ő meg ezt leszarja, akkor nyilván ez jogosan esik rosszul neked. Csak hát ha jól értem, eddig is ilyen volt és mégis még mindig vele vagy valamiért.

2022. jún. 8. 10:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/36 A kérdező kommentje:
Hát igen. Az is igaz, hogy vannak más problémák is, amik eddig nem kerültek felszínre. Cseszegetni meg nem szoktam. Az ismerőseim szerint én nagyon nyuszi vagyok. Természetesen öregedtünk mind a ketten, ez teljesen rendben van. Eddig üzemben dolgozott a szakmájában. Most kint. Figyelgetem a kinti dolgozókat ha járok-kelek, kertészkedéssel foglalkozó, gazdaságban dolgozó, közmunkában vagy az építőiparban dolgozó munkásokat, segédmunkásokat. Néha látok ennyire "megsült" embert de keveset. Most még egy kicsit hideg zuhany nekem /Nem mások véleménye, azzal nem foglalkozom./ Az én véleményem, hogy igen rosszul áll neki, meg veszélyes is lehet. Hát köszönöm mindenkinek a kommentet. Elgondolkodom a rám nézve negatív véleményeken is.
2022. jún. 8. 14:06
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!