Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan jelezzem finoman a páromnak, hogy a home office-al összekötött "kiruccanásnak" inkább vessünk véget?
Mindketten lejöttünk Siófokra több, mint 1 hétre, párom szüleinek van itt egy lakása, ami elő és utószezonban teljesen üres. Az alapvető elképzelés az volt, hogy lejövünk ide, innen dolgozunk, munka után pedig elvagyunk itt a Balaton környékén és egy kis környezetváltozással egybekötött kiruccanásunk lesz.
A probléma azonban az, hogy a munkamennyiség, az étkezési időpontok/igények, rengeteg sokminden eltér.
Neki eddig nettó 1 órát kellett kb a 3 nap alatt dolgozni, az ő home office munkája jelenleg nagyon uborkaszezon, így totális szabadsága van, míg nekem a napi 8 óra szinte teljesen be van telítve + további órák kellenének ahhoz, hogy munka mellett a tanulmányaimmal is foglalkozzak. A gond azonban az, hogy nekem elengedhetetlenül fontos lenne, hogy ne egy pici laptop monitorral dolgozzak, hanem (épp ellenkezőleg) 1, vagy akár 2 monitorral is, a munkám jellege miatt. Ezért a napból majdnem 10 óra, ami produktív időtöltéssel megy el, fejfájdítóan pocsék, mert egy kis monitoron minőségi munkavégzés nagyon nehéz, neki (szerencsére) emiatt semmilyen értelemben nem fáj a feje.
Másik, hogy én 8-kor kelek, ő pedig fél 10-kor, de mindenképp szeretne együtt reggelizni, ami egy kiadós sajtos melegszendvicses, rántottás, zöldségtálas "fullos" reggeli, ami délre van kész. Ő ezzel teljesen rendben van, én viszont reggel kb csak valami kis apróságot "ehetek", hogy a közös reggeli-ebéd, a közös vacsora, minden egyes étkezés is közös legyen. Amikor otthon vagyok, akkor én ébredés után készítem is a reggelim és a kávém, ő pedig kiskirály étkezéseket tart, rengeteg elő és utómunkával, ami miatt több órás csúszások vannak az étkezéssel. Azt is nehezteli egyébként, ha 1-nél több kávét iszom (igen, tudom).
Szóval így a munkával egybekötött vakáció elég pocsék. Ami nekem ebből lejön, hogy itt van velem szemben a nyugodt, szép Balaton, ami nagyon kellemes, de a munkámmal és a tanulásommal nem tudok normálisan haladni, mert a megszokotthoz képest harmadakkora monitorral kell beérnem. Sajnos máskor azonban nem tudtunk lejönni, neki most 2 hétig van "nyugi", utána munkahelyváltás, nyári szezon, amikor a Balatonpart egy lepratelep lesz a sok túrista miatt..
6-ra:
Komolyan nem értem, minek vannak bent emberek egy olyan kapcsolatban, ahol NEM MERNEK ilyen semleges dolgokat sem fölvetni.
És te egy ilyen embertől később gyereket vállalnál? Mert akkor nem olyan nyilvánvaló dolgokban kell majd szót értenetek, hogy kicsi monitoron nehézkes neked a munka, ezért nem jó neked, ha munkaidőben vagytok a szülők nyaralójában.
De nekem már ott fennakadtak a szemeim, hogy ő a fél délelőttöt átalussza, délben reggelizik - és azt várja hogy ehhez igazítsd a magad étkezését.
Érdekes, az föl se merül benne, hogy Ő AKAR veled együtt enni, tehát Ő KELJEN FÖL AKKOR, amikor te.
Nem értem mit akarsz. Normális ember normális kapcsolatban ezt elintézi annyival, hogy "Szívem, sajnos én itt nem tudok jól dolgozni, a holnapi vonattal haza megyek." Mivel a te párod bolond (bárhogy is próbálod trendi kifejezésekkel szépíteni), ezért nála ez nem ilyen egyszerű. De te vagy vele, csak te tudhatod, hogy milyen kommunikációs módszer tud működni nála.
Ezért nem szabad alapvetően bolondokkal összejönni. De hát vannak akik valamiért szeretnek szenvedni. Ezek szerint te is.
A kérdés kiírást a következőképpen kezdted:
"Hogyan jelezzem finoman a páromnak, hogy a home office-al összekötött "kiruccanásnak" inkább vessünk véget?"
Miután mindenki szépen leírta, hogy muszáj elmondanod a problémáid a barátnőddel, hiszen kommunikáció nélkül nem működhet a kapcsolat, már a következőket írtad:
"nem szeretnék annyira tapintatlan lenni, hogy bedobnék egy ilyet"
... és meg akarod játszani magad, hogy boldog vagy.
Látom trollkérdés az egész és csak szembemész az árral. Gratulálok, legalább 10 segítőkész ember idejét raboltad egy kamu történettel. Szüleid büszkék lehetnek rád!
"Neki eddig nettó 1 órát kellett kb a 3 nap alatt dolgozni, az ő home office munkája jelenleg nagyon uborkaszezon, így totális szabadsága van, "
Akkor kérd meg szerintem, hogy üljön fel egy vonatra vagy buszra, kocogjon haza, és térjen vissza a monitoroddal.
Én nő vagyok, de ha ilyen helyzetben lennék, akkor magamtól kitalálnám és megoldanám, hogy hogyan lehet odajuttatni a monitort, hogy a páromnak ne fájjon a nap végére a feje.
Azt meg végképp nem értem, hogy miért természetes, hogy az étkezések időzítésétől kezdve mindenben te alkalmazkodj hozzá annak ellenére, hogy te jelenleg te dolgozol sokkal többet, nem pedig ő alkalmazkodik.
Szerintem a kérdező a nő, párja a férfi.
Csak azért, mert a kérdező egyszerűen és röviden megreggelizne, míg a párja "kiskirály étkezéseket tart, rengeteg elő és utómunkával" - nos ez utóbbi tipikusan egy férfi hozzáállása az evéshez. :-))))
Mondom ezt úgy, hogy magam is férfi vagyok.
", de a párom enyhén irányítási kényszerrel rendelkezik és hatalmas "guilt trip" következménye tud annak lenni, ha egy ilyesmit felhozok."
Az az ő problémája. Ne érdekeljen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!