Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan jelezzem finoman a páromnak, hogy a home office-al összekötött "kiruccanásnak" inkább vessünk véget?
Mindketten lejöttünk Siófokra több, mint 1 hétre, párom szüleinek van itt egy lakása, ami elő és utószezonban teljesen üres. Az alapvető elképzelés az volt, hogy lejövünk ide, innen dolgozunk, munka után pedig elvagyunk itt a Balaton környékén és egy kis környezetváltozással egybekötött kiruccanásunk lesz.
A probléma azonban az, hogy a munkamennyiség, az étkezési időpontok/igények, rengeteg sokminden eltér.
Neki eddig nettó 1 órát kellett kb a 3 nap alatt dolgozni, az ő home office munkája jelenleg nagyon uborkaszezon, így totális szabadsága van, míg nekem a napi 8 óra szinte teljesen be van telítve + további órák kellenének ahhoz, hogy munka mellett a tanulmányaimmal is foglalkozzak. A gond azonban az, hogy nekem elengedhetetlenül fontos lenne, hogy ne egy pici laptop monitorral dolgozzak, hanem (épp ellenkezőleg) 1, vagy akár 2 monitorral is, a munkám jellege miatt. Ezért a napból majdnem 10 óra, ami produktív időtöltéssel megy el, fejfájdítóan pocsék, mert egy kis monitoron minőségi munkavégzés nagyon nehéz, neki (szerencsére) emiatt semmilyen értelemben nem fáj a feje.
Másik, hogy én 8-kor kelek, ő pedig fél 10-kor, de mindenképp szeretne együtt reggelizni, ami egy kiadós sajtos melegszendvicses, rántottás, zöldségtálas "fullos" reggeli, ami délre van kész. Ő ezzel teljesen rendben van, én viszont reggel kb csak valami kis apróságot "ehetek", hogy a közös reggeli-ebéd, a közös vacsora, minden egyes étkezés is közös legyen. Amikor otthon vagyok, akkor én ébredés után készítem is a reggelim és a kávém, ő pedig kiskirály étkezéseket tart, rengeteg elő és utómunkával, ami miatt több órás csúszások vannak az étkezéssel. Azt is nehezteli egyébként, ha 1-nél több kávét iszom (igen, tudom).
Szóval így a munkával egybekötött vakáció elég pocsék. Ami nekem ebből lejön, hogy itt van velem szemben a nyugodt, szép Balaton, ami nagyon kellemes, de a munkámmal és a tanulásommal nem tudok normálisan haladni, mert a megszokotthoz képest harmadakkora monitorral kell beérnem. Sajnos máskor azonban nem tudtunk lejönni, neki most 2 hétig van "nyugi", utána munkahelyváltás, nyári szezon, amikor a Balatonpart egy lepratelep lesz a sok túrista miatt..
Fontos kiegészítés:
Azért nem jöttünk autóval, mert nincs (megelőzendő a "miért nem hoztál monitort?" kérdésre).
Sosem értettem ezeket a "hogyan jelezzem finoman" kérdéseket.
Mondd meg neki. Nyíltan, EMPATIKUSAN, kedvesen.
#3
De miért kell finoman? Megmondod és kész. Tényleg nem értem hogy mi a problémád...
Erre előre nem gondoltatok?
Engem már önmagában az is zavarna, hogy itt vagyok egy nyaralóban a Balaton partján, csodaszép az idő, és muszáj ott rohadnom a képernyő előtt, ahelyett, hogy mindezt élvezném. Akkor már inkább otthon ülök, legalább kevésbé fájna a szívem emiatt.
"hatalmas "guilt trip" következménye tud annak lenni, ha egy ilyesmit felhozok"
Hát ne hagyd magad érzelmileg zsarolni és ne légy toxikus kapcsolatban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!