Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tennétek a helyemben? (Hosszú, a többi lent.)
A jelenlegi párkapcsolatom miatt feladtam a budapesti lakhatásomat, ami csak az én hibám, tudom jól.
Próbálom majd úgy megfogalmazni, hogy az a lehető legobjektívebb legyen.
Amikor nyáron egymásba szerettünk, akkor teljesen megbíztam benne, általában reggelig beszélgettünk, teljesen megértettük egymást. Azóta persze ez a szerelem is és a megértés/ érdeklődés is csökkent, mindkettőnk életéből derültek ki kevésbé szimpatikus momentumok.
Ő azt állítja én sérült vagyok és komoly segítségre van szükségem. Ami részben igaz, de én úgy látom neki is hatalmas sérülései vannak és az előző kapcsolatát nem dolgozta fel. Ezeket ő tagadja. Azt állítja hogy ő egész életében 2 hibát követett el. Ami elég furcsa. Nekem legalábbis.
Olyan dolgokért haragszik meg rám, és vetít ki rám, amikhez semmi közöm. Ilyenkor próbálok levegővé vàlni a gyerekkel együtt.
A lelki terror, hibáztatàs nem mindennapos ugyan, de sokszor megesik egy hónapon belül. Ilyenkor az is baj, hogy létezem, bármit teszek érte, nem értékeli, vagy egyenesen baj.
Igyekszem az ő szemszögéből is szemlélni a dolgot, a kapcsolatunkat, bár ő többször mondta, hogy nem párkapcsolati problémáról van szó, hanem egyszerűen velem van a baj. Akkor miért van velem? Ezt érti valaki?
Van két lánya, és nekem van egy fiam. Ő kéthetente hétvégén apuka, a fiamat én nevelem. A mozaik család már úgy önmagában is nehézkes szerintem. A lányai előszeretettel dolgoznak azon, hogy a két szülőt újra összehozzák, ami persze természetes. A párom azt mondja soha nem jönne újra össze a gyerekei anyával, de ezt én nem úgy érzem. (Lehet hogy az én fejemben vannak a problémák, de szerintem túl sokat foglalkozik az exével, olyan dolgokból csinál problémát amik nincsenek vagy nem akkora probléma, mint amit ő csinál belőle.)
Sokszor velem szemben is csak vélt sérelmei vannak, egészen elképesztő ami a fejében van. Kezdve azzal, ami nekem a legfurcsább, hogyha konfliktus van, akkor az nem párkapcsolati probléma, hanem én vagyok a hülye. Ami lehet hogy igaz, de egy párkapcsolat nem két emberen múlik?
Szeretném visszahozni a kapcsolatunkat, újra építeni.
Elegem van a szándékos fájdalom okozásból, amikor elmegy és direkt nem mondja hogy hová megy, nem veszi fel a telefont. Tudja hogy ez nekem rossz, fàj.
Mit tegyek?
Köszönöm hogy elolvastad, ha már csak egy ember is megérti a soraim, megérte leülni megfogalmazni.
Nagy butaság volt feladni mindent. Kezdj dolgozni, tegyél félre pénzt. Amíg nem tudsz lépni, muszáj tűrnöd.
Nem is értem ezt, hogy gondoltad. Kellett volna kiskaput hagyni visszafelé.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!