Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Szemét voltam a párommal,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szemét voltam a párommal, hogy ezt tettem vagy megérdemelte?

Figyelt kérdés
Színész,egyik nap szokatlan volt a viselkedése, miután éjszaka hazaért. Elkezdtünk beszélgetni, majd kibökte, hogy egyre jobban kezdi megszeretni az új kolléganőjét, akivel egy darabban fognak játszani. Kérdeztem, hogy mi a gond velem, min változtassak (6 éve vagyunk együtt). Azt mondta semmin, pont olyan vonzó vagyok a mai napig, mint mikor először meglátott. Reménykedtem benne, hogy ez egy pillanatnyi fellángolás, amit helyre fog tenni magában, nem dobja el a közös életünket miatta. Egy nap sokkal később ért haza, felment a csajhoz és szexeltek (ezt tőle tudom, utólag bevallott mindent). Nem volt akkora durranás, mint amit várt, már nem akar semmit tőle. Korábban azt mondtam, ha megcsal, akkor köztünk vége mindennek, ahogy belecsöppentem ebbe a helyzetbe, kicsit átértékeltem mindezt. Egy pillanatnyi hülyeségért nem dobnám el a kapcsolatunkat, főleg,hogy váltig állítja és látom is a viselkedésén, hogy bánja a dolgot. Mikor megtudtam a megcsalást, akkor nekem is elborult egy kicsit az agyam, regisztráltam Tinderre és kb. 40-50 jóképű pasit jobbra húztam, több mint 90%-kal lett match. Rám írtak többen, de senkinek sem írtam vissza, töröltem is 1 nap után a regisztrációmat, csak kíváncsi voltam, hogy mennyire lennék kapós,de megcsalni képtelen lettem volna. Egyik barátja megtalált, elmondta neki, hogy fenn vagyok. Párom szerint ő mindent elmondott nekem őszintén, én viszont aljas módon viselkedtem vele, főleg,hogy mindezt a barátjától kellett megtudnia.

2021. dec. 25. 14:52
1 2 3 4 5 6 7 8
 61/78 anonim ***** válasza:
97%
Nem semmi manipulator a csávó.
2021. dec. 25. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 62/78 anonim ***** válasza:
97%

Dehogynem volt jó a szex.😂 Iszonyú naivak vagytok. A csajjal le van zsírozva, hogy megtart pár semmitmondó kamu üzenetet, amit megmutathat a kérdezőnek, a többit meg törli. Aztán szépen kúrogatja tovább a háta mögött.

Tudom, mindjárt jön a Kérdezőtől, hogy biztos nem, egyszeri eset volt...Ja, ellentétes műszak mellett biztos nagyon nehéz dolga van a pasinak.

2021. dec. 25. 23:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 63/78 anonim ***** válasza:
97%

Pasiként mondom neked, hogy azonnal dobd ki a francba.

Ő nyugodt szívvel megcsal, majd annyival elintézi, hogy elmondja, te meg csak regisztrálsz egy oldalra és rögtön minden a te hibád...

Mérgező egy kapcsolati, ennél sokkal jobbat érdemelsz.

2021. dec. 26. 07:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 64/78 anonim ***** válasza:
89%
Az is bolond aki egy ripacs színésszel összeáll.Mégis mit vártál tőle, hogy majd a hűség mintaszobra lesz.Zenészek, művészek, színészek tiltó lista, de nem csak férfiben, nőben is.Keress magadnak normális férfit.
2021. dec. 26. 07:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 65/78 anonim ***** válasza:
96%

Én már nem az első ilyen kérdést látom itt ahol az egyik fél mosdatja a másikat mert az elmondta a megcsalast.

És akkor mi van?

Semmivel nem lesz kevésbe rossz a tette csak mert elmondta.

És nem is teszi semmissé.

Ráadásul a kérdező pasija szánt szándékkal tervezte ezt, hisz még el is mondta neki előtte.

És akkor is a kérdező akart csak tenni valamit. Most hogy megtortent mosdatja és még magát hibáztatja.

Nagyon gusztustalan ahogy megalazod magad ennek a palinak közben meg ő szarba se néz hiszen konkrétan elmondta hogy rá van kattintva arra a nőre.

2021. dec. 26. 08:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 66/78 anonim ***** válasza:
100%

Kedves kérdező! A legjobb barátnőm jut rólad eszembe. A párjával elég boldog kapcsolatnak tűnt az övék. Aztán egyszer csak a kapcsolatuk harmadik évében kapott egy ismeretlen nőtől egy üzenetet. Borult az a bizonyos bili. Kiderült a pasi kollégája a nő, csak egy kamuprofilról. A pasi k*rogatta a kazánházban, irodában, munka után kocsiban, szóval mindenhol ahol érte. Majd hazament ki jól végezte dolgát. A nő beleszeretett, azzal hitegette, hogy nem jó a kapcsolata , el akarja hagyni a barátnőmet.


Barátnőm reakciója: Hazudik a rib*nc! Az ő Pistikéje sosem tenne vele ilyen!

Pistike nyilván adta alá a lovat. Nem volt nehéz kimagyaráznia, hiszen a barátnőm már elkezdte felmentegetni. Így meglovagolta ezt a “ hullámot” . El lett felejtve. Mellesleg 6 hónapig tartott.


Barátnőm a kapcsolatuk ötödik évében kapott még egy hasonló üzenetet. Ezúttal az üzenet egy ismeretlen nőtől jött. Kinézetre a barátnőm tökéletes ellentéte. Egy tényleg nagyon szép nő volt. Elsőre azt hittük, valami netről leszedett modell a csaj. Barátnőm teljesen kiakadt màr ezen is. Az önbizalma itt ment le nullába. A nő elmondta, hogy másfél éve együtt van a Pistivel. Az összes üzenetüket elküldte, közös képeket, videókat, azt is amit a srác küldött intim képeket. Az egyikben azt írta neki, hogy szerelmes belè és a barátnőmet az anyagiak miatt tartja. De rendeződni látszanak a dolgok, ès lassan összeköltözhetnek a csajjal. A másik, hogy közös babát szeretett volna a nőtől a srác. Egy csomó üzenetben fűzte ezzel. Féltékenykedett rá stb. Végül a nő rájött, hogy rajta kívűl voltak d*gópajtásai még a srácnak. Kiderítette, kinyomozta őket és mindent borított. Így derült ki, hogy a szeretőjén kívül volt neki még 5 másik csaj. Volt olyan amit a srác vallott be, dicsekedésből.


Barátnőm reakciója: Ez a nő egy büdös k*rv*! Tönkre tette a kapcsolatát. Megfenyegette, hogy szakadjon le a Pistiről, mert őt szereti és bajok lesznek ha tovább nyomul rá. ( A csaj mondta, hogy ő nem akar tőle semmit, csak fel akarta nyitni a szemét) Barátnőm megtarthatta Pistikét, együtt vannak azóta is. A barátnőm magára szedett 30 kilót, depressziós, önbizalom hiányos. Ha csak félre pillant a srác már megy a kiabálás. Ha TV-ben van egy fürdőruhás nő, már kapcsolja el. Tönkre tette a csávó.


De nem baj!! Megmaradtak egymásnak! És legutoljára mikor beszéltünk, babát terveztek. :D

2021. dec. 26. 13:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 67/78 anonim ***** válasza:
100%

66#

Jezusom ! Szornyulkodve olvastam vegig !

2021. dec. 26. 13:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 68/78 A kérdező kommentje:
Biztosan nem csalt meg mással. Láttam az üzenetváltásaikat,semmi nem lett törölve, olyanokat is olvastam, amiket nem szerettem volna. A csaj elég rendesen nyomult. A párom írta neki, hogy kapcsolatban él, kiderült,hogy a csajnak is van barátja, így megállapodtak benne, hogy ez kettejük titka marad, szerencsére a párom ezt nem tartotta be. Mi baromi őszinték vagyunk egymással, simán megmondom neki, ha mondjuk a valahol láttam egy helyes pasit. Nem akarok tőle semmit,de van szemem. Szokott néha cukkolni, már előre felhívja a figyelmem, hogy itt van a típusom. Én is tudom, hogy neki milyen csajok jönnek be, ez a lány teljesen beleillik abba a képbe. Szülésnél nem engedtem neki, hogy bejöjjön, 12 kg-ot híztam, amit 3 hónapon belül leadtam, azóta is heti 5-ször járok futni/terembe, nem hagyom el magam. Az önbizalmammal nincs különösebb gond, szokott bókolni, dicsérni. Biztosan találnék másik pasit, ha keresnék,de nem szeretnék. Szóval a barátnőd helyzete semmiképp nem hasonlítható össze az enyémmel.
2021. dec. 26. 14:08
 69/78 anonim ***** válasza:
100%
Abban hasonlít hogy a te pasid is semmibe vesz.
2021. dec. 26. 14:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 70/78 anonim ***** válasza:
100%

Szánalmas ahogy fényezed, nincs itt olyan kapcsolat amit beleképzelsz. Ha 6 év után nem tudta a gatyába tartani a farkát akkor mégis mit vársz?

Lehet ez volt az első, de abban biztos lehetsz hogy nem az utolsó eset.

2021. dec. 26. 14:19
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!