Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Milyen lehet azzal a tudattal élni egy férfinak, hogy örökké csak második lesz?
Amiről a kérdést felteszem, az egyik legkényesebb és leginkább tabutéma.
Viszont nem egy alkalommal szólták már el magukat itt az oldalon is ennek kapcsán, miközben igazán szívesen senki nem beszél róla.
A bizonyos alfa-béta fogalomról van szó. Az igazán vonzó férfiakról, akikért "a nők biológiai bombája robban." És azokról, akikért nem; de jobb híján megalkusznak velük.
Mivel a béta-férfiaknak is van agya, a javuk bizonyára maga is tisztában van ezzel. Ahogyan belül éppen emiatt mérhetetlen keserűséget kell érezzenek. Vagy...Egyszerűen megpróbálnak kibékülni azzal a kevés jóval, hogy az ínséges évek után végre van nőjük.
Mi az igazság?
Hogy egy kicsit szemléletesebb legyen a dolog, egy filmjelenetet is betennék ide. Valószínű sokan látták már A sakál c. filmet. Egy jelenetben a börtönből kihozott Declan azaz Richard Gere találkozik régi szerelmével. A páros között szinte forr a levegő, amiben az sem zavarja meg őket, hogy a nő férje is jelen van. Aki inkább jobbnak látja a háttérbe vonulni. Miközben eltűnődhet rajta, hogy őiránta sosem mutatott ilyen érzelmeket a felesége, soha.
35-ös
Akkor lehet, hogy én értelmeztem tévesen, nincs kizárva. Declan meg is kérdezte Isabella-t, hogy boldog-e és ő igennel felelt. Szereti a gyerekeit és a férjét is a maga módján. És örül, hogy már nyugodt életet élhet. Amikor megkérdezte Declan-t, hogy "ugye nem akarja megfosztani ettől?", akkor nekem olyan érzésem volt, hogy egy szavába kerülne és otthagyná érte. Persze ezt Declan sem akarta.
#36: Ezt mégis mire alapozod? Mondd már meg... Mert naponta idevágjátok ezt a szöveget, mindenféle mögöttes tartalom nélkül. Értem én, hogy szerettek panaszkodni, de ennyire?
Mi a jó istenért lenne nehezebb egy nőnek komoly társat keresni? Nem a csak dugni akaró pasikra kell nyitni és ennyi a titok. Szerinted a férfiaknak könnyebb normális nőt találni? Nézz már körül a nők között is, légyszi.
"Férfiként elég egyszerű pluszt hozni és azt mondod, hogy nem kell otthon lakni? :D Ne haragudj, de ez 30 évesen egy alap elvárás a nők részéről, nem egy plusz. Máskor itt is ezért sír egy csomó nő, hogy ez mennyire alap. Döntsétek már el, hogy most akkor mi van..."
A jó öreg "nem lehet kiismerni a nőket, mert az egyik nőnek más a véleménye egy kérdésről, mint a másik nőnek" érv :D Amikor megbeszéltük a többi négymilliárd nővel, hogy direkt kicseszésből mind különböző egyéniségek leszünk, már sejtettem, hogy ez jó móka lesz.
Mindig kínosan éreztem magam, amikor valaki teljes lelkesedéssel beleéli magát egy olyan dologba, amiről szó sincs.
Nem, sehol nem írtam olyat, hogy a nőket ne lehetne kiismerni. Szerintem a legtöbb ember, nemtől függetlenül, elég egyszerű.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!