Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Milyen lehet azzal a tudattal élni egy férfinak, hogy örökké csak második lesz?
Amiről a kérdést felteszem, az egyik legkényesebb és leginkább tabutéma.
Viszont nem egy alkalommal szólták már el magukat itt az oldalon is ennek kapcsán, miközben igazán szívesen senki nem beszél róla.
A bizonyos alfa-béta fogalomról van szó. Az igazán vonzó férfiakról, akikért "a nők biológiai bombája robban." És azokról, akikért nem; de jobb híján megalkusznak velük.
Mivel a béta-férfiaknak is van agya, a javuk bizonyára maga is tisztában van ezzel. Ahogyan belül éppen emiatt mérhetetlen keserűséget kell érezzenek. Vagy...Egyszerűen megpróbálnak kibékülni azzal a kevés jóval, hogy az ínséges évek után végre van nőjük.
Mi az igazság?
Hogy egy kicsit szemléletesebb legyen a dolog, egy filmjelenetet is betennék ide. Valószínű sokan látták már A sakál c. filmet. Egy jelenetben a börtönből kihozott Declan azaz Richard Gere találkozik régi szerelmével. A páros között szinte forr a levegő, amiben az sem zavarja meg őket, hogy a nő férje is jelen van. Aki inkább jobbnak látja a háttérbe vonulni. Miközben eltűnődhet rajta, hogy őiránta sosem mutatott ilyen érzelmeket a felesége, soha.
20. Szép, de értelmes választ ne várj tőle.
🙃
Az exem a kapcsolatunk alatt szeretett bele másba, és lépet tovább. Én ezt nem úgy értékeltem, hogy én "csak második vagyok", vagy "nem voltam neki elég jó".
Amíg szeretett engem szeretett. De nem olyan erős kémiai szerelmmel. Az pedig ha jön akkor jön. Ott nincs mese.
Az ego az ami kalimpál a helyzet ellen, és keresi az okokat, így értékelve le magunkat és szerepünket a másik életében. Én ezt nem hagytam.
Megértettem a helyzetet, felfogtam, hogy azon nem lehet változtatni, így harag nélkül tovább engedtem. Megmaradtunk barátoknak. Azóta meg ki is derült, hogy neki tényleg a másik nő volt az igazi neki, azóta a felesége és van két tündéri gyerekük is.
Helyzetek vannak és lesznek is mindig, látod még egy nőnek is. De a legnagyobb hülyeség "rangsorolni" magad, mert ilyen csak az ego tesz, és amint rásütöd magadra a bélyeget "alfa" vagy "béta", pont ezzel a felszínességgel ítéled magad "halálra". Csak az egod számít és azt kiszolgáld. Többé nem helyzetek vannak amiket meg kell oldani, hanem sablonok amiket ki kell szolgálni. És az ego olyan, hogy mindig győztes akar lenni... ha nem lehet az abszolút győztes, akkor a nyomorúságban viszi sikerre a karriert. Tudom, mert anyám is ilyen. Ő folyton "áldozat" ezt a karriert vitte tökélyre, hogy valahogy "győzzön". Az összes pasi egy szemét, mindig a másik fél a hibás az ő nyomorúságáért, így neki nem kell komplexen értékelni a helyzetet, megoldást, vagy feloldozást keresni, hiszen sosem ő a hibás, ő csak egy kegyetlen rendszer áldozata. És dagonyázik ebben az életérzésben és kesereg, kényelmesen hátradőlve, hogy Ő semmiről nem tehet.
Lehet így is élni és lehet előrehaladóbban.
Ez az alfa/béta szerintem kapcsolatban nem számít. A tinder lehet, hogy felerősíti, hogy vannak jól kinézők, jó dumások, gazdagok stb. mert nulla információval kell pár ezer ember közül kiválasztani azt a 30-40-et, akikkel randizol.
De őszintén a több, mint 4 éve megismert nő ismerőseid hány százalékánál lényegesebb, hogy hogyan néz ki, mint az, hogy milyen a személyisége? A nőket sem érdekli onnantól kezdve, hogy kapcsolatban vannak. Nem azért választanám újra a férjemet, mert ő néz ki a legjobban, hanem mert vele éltem át a legtöbb közös emléket, ő ismer a legjobban, az évek alatt a személyiségem úgy idomult, hogy jól kijöjjünk egymással, benne tudok legjobban megbízni és rá számíthatok.
Van nála biztos "jobb" pasi. De nem nekem és nem ennyi év után.
Ilyen nem létezik.
Az örökben mindenki első.
1, Akik megfordítják a szitut és tapsolnak hozzá, azok melyik alternatív univerzumból érkeztek? Full átlagos nőkért is odavan pár pasi. Lehet, hogy nem a legjobbak, de valakik. Nőként pedig elég egyszerű valami pluszt hozni, ami az átlag fölé emel. Még hízni is elég néhány nőnek, meg nem kell fullba nyomni a kretént és ennyi.
2, Akik pedig mindenre odatolják, hogy incel, azok mit éreznek? Értem én, hogy nehéz ennél több dolgot kommunikálni a világgal, de hahó... Egy szöveget ráhúzni mindenre? Ez gáz.
(Én is írtam egy választ, nem vagyok incel, de ez szintén egy olyan kérdés, amire teljesen normális választ adnak nők a való életből. Valamiért csak azok nem, akik itt rohadnak 0/24-ben, előadják a tökéletes életük és az incel szón kívül más nincs a szókincsükben.)
29.
Full átlagos FERFIAKÉRT is odavan pár NŐ. Lehet, hogy nem a legjobb NŐK de valakik. FÉRFIKÉNT IS elég egyszerű valami pluszt hozni, ami az átlag fölé emel. (PÉLDÁUL NE ANYÁDDAL ÉLJ 30 ÉV FELETT)
meg nem kell fullba nyomni a kretént és ennyi.
Remélem érzed, hogy ugyanaz!!!!
CSAKHÁT a kerdezőnek gondolom a csinos, diplomás könyvelő Anna kell a felső polcról, a túlsúlyos sarki bolti eladó Marcsi már nem jó, miközben az illető v.szinüleg egy csődtömeg, csóró, lúzer, és semmit nem tud felmutatni...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!