Milyen lehet azzal a tudattal élni egy férfinak, hogy örökké csak második lesz?

Amiről a kérdést felteszem, az egyik legkényesebb és leginkább tabutéma.

Viszont nem egy alkalommal szólták már el magukat itt az oldalon is ennek kapcsán, miközben igazán szívesen senki nem beszél róla.

A bizonyos alfa-béta fogalomról van szó. Az igazán vonzó férfiakról, akikért "a nők biológiai bombája robban." És azokról, akikért nem; de jobb híján megalkusznak velük.

Mivel a béta-férfiaknak is van agya, a javuk bizonyára maga is tisztában van ezzel. Ahogyan belül éppen emiatt mérhetetlen keserűséget kell érezzenek. Vagy...Egyszerűen megpróbálnak kibékülni azzal a kevés jóval, hogy az ínséges évek után végre van nőjük.

Mi az igazság?

Hogy egy kicsit szemléletesebb legyen a dolog, egy filmjelenetet is betennék ide. Valószínű sokan látták már A sakál c. filmet. Egy jelenetben a börtönből kihozott Declan azaz Richard Gere találkozik régi szerelmével. A páros között szinte forr a levegő, amiben az sem zavarja meg őket, hogy a nő férje is jelen van. Aki inkább jobbnak látja a háttérbe vonulni. Miközben eltűnődhet rajta, hogy őiránta sosem mutatott ilyen érzelmeket a felesége, soha.

[link]