Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A párom szex közben hármasról fantáziál egy nővel??
3 eve vagyunk együtt, abból 2 eve együtt is élünk,mindketten 30 felett vagyunk már. Én vagyok a nő.
Észrevettem már jó ideje, hogy a páromnak vannak elószálasai szex közben. Nem mindig mondja ki, de úgy havonta - 2 havonta.
Pl. Miközben bennem volt, izgattam a mellett a nyelvemmel, és egyszer csak kibukott belőle, hogy "és teged is lent nyalnának", vagy " de ugyesen nyalsz"
Nemrég olyan pózban csináltuk, hogy szét volt tárva a lábam, és megkerdezte : "bűnös gondolat, ha ezt a látványt szívesen megosztaná, hogy engem kozben kényeztetnek oralisan, miközben ő bennem van"? - leblokkoltam, mondtam, hogy nem az.
Annó hülye voltam, mert meg akartam neki adni a "pornós" részt, és néztünk együtt hármast, vagy leszbikusokat, vagy volt, hogy kitaláltam egy sztorit, hogy elegítenek ki egy nőt. Nagyon izgatta, de egy idő után elkezdett zavarni, mert sűrűn kérte, hogy beszéljek szex közben, és s lett is vitank ebbol. Kerdeztem, hogy ezt a valóságban is akarja? Azt mondta, minden ferfi álma ket nő, de neki az jó, ami nekem. Ez marad fantazia, es legyünk nk ebbeb szabadok, csak ne stresszeljem ezzel a témával.
Azt erzem, hogy amikor fantazial, akkor engem rak a középpontba, mindig az a lényege, hogy engem elégít ki egy nő pl, nem pedig őt. Ez mentesít bármit is? Így is jogos, hogy belevon mást, ha hozzám köti? Lehet nem kíván magam miatt?
Másik, ami furcsa. Általában csukott szemmel van szex kozben, es az orális szex elejen is pár percig, majd utána nyitja ki.
Kerdeztem, hogy ez miert van? Nem az az izgató mar az elejétől fogja, hogy néz?
Azt mondta, hogy fejezzem be, mert lerombolok mindent és elveszem a kedvet a szextol. Had dontse már el, neki hogy jobb, ő így tud ellazulni,koncentrálni, nem gondol másra. Másra lehet nem, de arra tuti, hogy hármasban vagyunk. Előben nem fogjuk megtenni, mert tudja, hogy nem lennék benne.
Szerintem viszonylag sűrűn nez pornót, heti 3x reggelente, amíg en alszom. Az is a baj, hogy ő reggel aktív, én meg este szeretem, amikor fáradt. Ezt is letudtam magamban azzal, hogy oké, amíg heti 2-3x közelít, és jobb, mintha bulizni járna el a Bob-ba, vagy elérhető modelleket követne instan..
Nem mondanam önzőnek, de kicsit mégis. Az előjáték úgy szokott lenni, hogy 1-1,5 hetente oralisan kenyeztet, de a többi alkalommal általában nincs csók, csak, ha én odafordítom a fejét, illetve az előjáték is kb 2perc simogatas, aztan már szex. Onnantól próbálkozik a mellemnél, és vár turelmesen, hogy elmenjek, csak nekem pont a felvezetés hiányzik.
Próbáltam erről többször beszélni vele, hogy esetleg nem élvezi e ezt a részt, és azt mondta, hogy egy ferfinak az előjáték nem annyira fontos, a szex részét élvezi, de mivel nekem az, akkor majd tovább nyújtja, de néha had legyen már spontán.
Teljesen be vagyok már feszülve, hiányzik a szenvedélyes, lassan elnyújtott együttlét, amit sokszor a tudtára adtam. Mar előre görcsölök, hogy mennyi időm van még az előjátékból, biztos unja, neki ez felesleges, csak miattam tesui stb. Így elég ritkán is van orgazmusom.
Sajnos az a baj, hogy nem vagy túl jó helyzetben.
Nehéz ezt kimondani és fölismerni, de sajnos olyan párod van, akivel szexuálisan nem igazán passzoltok.
Amire te vágysz, az az un vanília szex, ami azt jelenti, hogy te mint nő, akár 1,-1.5 órát is eltudnád viselni, hogy kényeztesse a testedet mindenhol.
Igényed van az érzéki, szenvedélyes kényeztetésre.
Sajnos ez kevés férfinek jön be. A férfiak nagy többsége az un. durr bele típus, ezzel sok mindent nem nagyon tudsz csinálni.
"megéljem a szenvedélyt mással."
Sajnos attól félek, hogy előbb utóbb ez lesz a vége, mert te a szenvedélyre vágysz, ahogyan a 11 es is mondja.
A másik téma.
Mostanában elég gyakran látom a szexpartner kereső oldalakon, hogy sokan keresnek harmadikat.
Szinte divat lett ez. Általában nőt, ritkábban férfit.
Férfit csak azt, akinél átlagon felüli a méret.
Talán azért van ez, mert sok sok év után, az állandó partner teste megszokottá, ismertté válik, már nem olyan izgalmas mint az elején.
A férfi pontosan tudja, hogy mi van a bugyiban, mi van a melltartó alatt, stb, stb.
Ezért, új dolgokra vágyik.
Két egyforma punci nincs, de két ugyanolyan cici sincs. Sőt. 2 egyforma hímvessző sincs.
Alapvetően egyébként jó a kapcsolat. Elválni nem akarnak, de az ágyban egy kis változatosság, az jó lenne.
Valami ilyesféle "betegségben" szenved a te párod is szerintem.
Ez a 3 as felállás akkor nagyon jó, ha biszex a nő, és így az érkező vendéggel mindketten foglalkoznak.
Gondolom nálad ez nem játszik, mert heteró vagy.
Így sajnos nem tudom mi lenne a jó megoldás.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!