Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Együtt maradjak így a férjemmel?
Jó ideje azt érzem, hogy már nem szeret, nem is mondja, ki sem mutatja. 14 éves párkapcsolatról beszélünk, két gyerekünk van. Intimitás is jobbára akkor van, ha én kezdeményezem. Nekem mindez nagyon hiányzik.A válásból mindketten rosszul jönnénk ki, a gyerekekről nem is beszélve, ezért hezitálok jó ideje, érdemes-e meglépnem. Viszont úgy érzem, én már mindent megtettem, ami emberileg lehetséges, hogy jobbra forduljanak a dolgok, nem rajtam múlik. Nem tudom, ennél a helyzetnél jobb lenne-e két gyerekét egyedül nevelő anyának lenni, mert attól is félek. Aki hasonló helyzetben van, mit tenne a helyemben? Beszélgetni próbáltunk már erről, nem tudja megmagyarázni, miért ilyen, mitől lett ilyen... Ettől sem jutottunk előrébb.
40N 44F
Szerintem ez nem egy kizárandó lehetőség. Az élet során minden megtörténhet. Ismeretségi körben is akadt olyan, akiről álmomban nem gondoltam volna, hogy félrelép, ám megtörtént, a párja is megtudta, ezután különváltak útjaik. Sokszor nem is néznéd ki a másikból, főleg közösen eltöltött X év után.
Egyéb más furcsa változás rajta, amit észrevettél?
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!