Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Volt egy szerintem kreált konfliktusom a barátnőmmel, és azóta (2 hete) nem beszél velem, ez már a kapcsolat végét jelenti?
A konfliktus röviden: egyik nap én voltam a sofőr és a egyszer csak úgy kivágott elém egy autó a kereszteződésből, hogy satufékeznem kellett, hogy ne menjek neki, kb körülnézés nélkül kijött, és itt azt mondtam, hogy ez tuti hogy egy fogyatékos idióta, mert majdnem tömegbalesetet csinált.
Na erre megsérdődött a párom, hogy én, hogy vagyok képes így beszélni egy idegen emberről, hogy egy idegbeteg vagyok, stb stb.
Tök meglepődtem mert ilyet még nem csinált, este próbáltam vele megbeszélni, erre csak folyamatosan osztott tovább, és olyan dolgokat vágott a fejemhez, amik nem is igazak, és amikor mondtam neki, hogy ezek nem igazak, akkor elkezdett velem kiabálni, hogy én hogy merem őt kéttségbe vonni, meg hazugnak beállítani, és rámrakta a telefont, és itt beszéltünk utoljara, hiába hívom azóta, nem veszi fel, nem ír vissza, nem tudom mivel érdemeltem ezt meg, vagy, hogy mit rontottam el, de szerintem ez már egy eléggé rossz jel a kapcsolat jövőjét tekintve.
Így belegondolva azóta többször meg is voltak már ingerült megnyilvánulásai irányomba, meg ilyen csenddel büntetlek dolog, de sosem tartott még ennyi ideig, és szerintem ez nem jó jel őszintén szólva...
Lehet hogy tényleg ennyire figyelmes màs embertàrsaival.
De az is lehet, hogy a sok sèrtès közül valamelyik szó valamit tudatalatti bekapcsolt nàla
Elsősorban az számít hogy senki sem sérült meg és nem lett komoly baj.
Ilyenkor mindig ezt kell (kéne) nézni.
Lehet hogy megijedt, de akkor sem ez a megfelelő reakció.
Szerintem túlreagálja.
Egyreszt mert idegességében mindenki mond olyat ami durva vagy épp nem gondolja komolyan. Én is mondtam már nagyom csúnyákat, akar közeli hozzáartozóimnak is vagy épp magamba de róluk, de legtöbbször sosem gondoltam komolyan, csak az ideg. Ebben a szituban ez tök erthető.
Másrészt akkor sem veled kéne összeveszni, plane nem ezért.
Őszinten én ebben az esetben nem azt érzem hogy neked kéne bocsánatot kérned az eset miatt.
Szerintem ez nem erről a szituról szól.
Nekem elég ilyen mondvacsinált ürügynek tűnik, hogy emiatt nem beszél veled. Valszeg már sok ideje problémája volt a kapcsolattal / veled és ez csak egy nagyon kézenfekvő megoldás, hogy legyen indoka eltűnni.
Gyáva emberek csinálják, akik nem merik megmondani, ha valami nincs rendben.
Minden kapcsolatban van veszekedés, de a 2 hétig nem egymáshoz szólás az nem normális. Illetve de, ha 16-18 év körül vagytok, akkor belefér.
A csönddel büntetés elmondom neked egy manipulációs trükk, és ha van hajlama ezekre, akkor nem jósolok neked jó életet vele. Eltűnik, direkt nem reagál és közben élvezi, hogy te tepersz és próbálod elérni. Ez tudod mennyire boostolja az egoját? Ilyenkor a felhőkben jár, mert megkapja a végre áhított figyelmet és ő van a "jobb" pozícióban, mert itt most ő dönt, hogy mi lesz veletek.
Akkora red flag ez, hogy ha van egy csöpp eszed, most menekülsz, mert majd pár év múlva mindenre ezt fogja használni és lelkileg tönkretesz.
Érett, felnőtt emberek képesek a konfliktusokat normálisan megbeszélni és kompromisszumot, megoldást találni ezekre.
23L
Szerintem nem reagálja túl, nagyon árulkdó hogy viselkedik az ember stresszhelyzetben, ez még csak egy aprócska dolog, te már kikeltél magadból, mint az állat.. Gondolom nem csendben elsuttogtad a "fogyatékos idiótát", hanem ordítottál, nekem sem jön be ez.. Más akkor se viselkedik így, ha karamboloznak(volt szerencsém ilyen türelmes taxishoz, belénkjöttek és "hát ez van" felfogással állt hozzá).
Gondolom azért volt korábban is csend(nem büntetési céllal), hanem már akkor gondolkodott, hogy megéri e neki ez a kapcsolat, milyen lehetsz valójában, meg ilyenek. Én is ezt szoktam, magamban gondolkodok, analizálom a másikat, amiből a másik(egoista) csak azt látja, hogy csendben vagyok, vagy ha épp örlődöm valamin, nincs kedvem szexelni vele, mert nem tudok kikapcsolni, és akkor meg "szexmegvonásnak" hiszik.
Aki ilyen énközpontú, az meg is érdemli, hogy egyedül maradjon, amíg nem változik. Gondolom a csaj valamiért szeret, de szeretné, hogy megváltozz és elismerd, hogy valami nem oké nálad és próbálkozni fogsz. Én is utálom amúgy, ha mondok valamit, és kétségbevonják(általában a hibázó ferdít) ami történt, pláne ha az én káromra.. régen sok ilyenbe belefutottam, mert mindig próbáltam megértő lenni és tartogatni a csalódást, haragot, aztán később jött ki, és akkor már nem ismerte el a hibázó fél a hibát, és meghazudtolt.. Egyből kell mondani, ha valami zavar, már rájöttem, a csajnak is rá kellene jönnie.
Na, ha úgy érzed hirtelen haragú vagy és indulatos, esetleg önző és a saját hibáidra vak, és szereted a csajszit, akkor keresd fel. Ha nem gondolod így, feleslegesen keresnéd, lépj tovább.
Amennyiben igaza van, más is mondhatta már neked ezeket, vagy elkerülhettek ezek miatt, de ez a vezetős sztori elég árulkodó, gondolom az utolsó csepp lehetett a pohárban.. Ha ismerkedés folyamán tapasztalok hasonló indulatosságot, csak annyit mondok, hogy "sajnálom, nem vagy szimpatikus" és elköszönök, vagy ilyesmi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!