Aki kiábrándult a párjából, mi miatt ábrándult ki? Mi volt az oka, hogy ma már máhogy látja őt? És szerintetek ezt helyre lehet hozni? Volt aki tovább maradt a kapcsolatban úgy is, hogy már nem érezte azt, amit egy igazi kapcsolat ad?

Munkamániás volt a szentem, de abból is a buta fajta.

Minden időt elszívott tőlem meg a lányunktól. Sehol nem jelent meg velünk. Nem igazán szeretett, nem volt egy szál romantika sem benne. Sosem éreztem magam nőnek mellette. Ha netán elmentünk valahová nem foglalkozott velem, berúgott, minősíthetetlenül viselkedett, lexart. A csúcs az volt, amikor egyszer megkért, hogy vigyem el őket par munkatársával A-ból B-be, és olyan piásak voltak, hogy smároltak az egyikkel. Úgy, hogy közben én a feleség szemben ültem. Akkor megpattant bennem valami. Röviddel utána elhagytam.

Egy nap ránéztem Schobert Norbi képére, amit elém tolt a facebook, és a páromat láttam benne, és olyan undort éreztem, mint még soha.

Se az arcuk, se a testük nem hasonlít, csak az az öntelt mosoly... Ott és akkor végiggondoltam, hogy mégis miért idegesít ennyire az, hogy a párom büszke magára? (korábban úgy voltam vele, hogy legalább van önbizalma, ez jó). Rájöttem, hogy semmit nem tud, delnőttként élni se, nekem kellett bevásárolni (saját pénzen nyilván, tehát kvázi etetni meg eltartani), takarítani, munkát kerestem neki covid alatt, időpontot foglaltam a fogorvoshoz, az az öntelt fasz rendelt egy bútort, de nem kért összeszerelést potom pénzért, mert majd ő meg tudja csinálni, de nyilván nem tudta, és oldhattam meg én.

Ekkor jöttem rá, hogy egy púpot cipelek a hátamon, mennyivel boldogabb és szabadabb életem lehetne nélküle.