Elmult nálunk a rozsaszin köd, és szakitottunk lehet még valaha folytatása?

Jámbor, de naiv cél így kitartani valaki mellett, bízva abban, hogy majd megváltoztatod, leszoktatod, megjavítod... A legnagyobb baj vele, hogy a párkapcsolat NEM erre való. Nem anyja, lelkigondozója, orvosa vagy a másiknak, hanem (elvileg) egyenrangú párja. Szép dolog, hogy odaadod magad érte, a végtelen türelmet mutatsz, elnézel neki mindent, stb. Csak hogy a kapcsolat alapja a kölcsönösség. Persze, nem úgy, hogy 1 megbocsátásért 1 megbocsátás jár cserébe, nem 2, és akkor kvittek vagytok. Hanem úgy, hogy mindketten KETTŐTÖK érdekeit tudjátok a központba helyezni, nem egymásét külön-külön. Vagyis nem mindig az a léyeg, hogy szegény beteg Gézukának jó legyen. Gézuka jusson el arra a szintre, hogy azt tudja mondani, kettőnknek legyen jó, neked is, nekem is. Ha az egyik fél erre már nem képes (pl. mert szenvedélybeteg, vagy mert nem tud megbírkozni a múltjával), akkor a kapcsolat szenved kárt.