Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Rettegek a szüleivel való...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Rettegek a szüleivel való találkozástól a lentiek miatt, mit tanácsoltok?

Figyelt kérdés
19 évesen összejöttem a szerelmemmel, akinek családjához hamarosan odaköltöztem, mivel velük lakott. Anyukájával nagyon jó viszonyban voltunk, lányaként tekintett rám, mindenben segített. A világ legboldogabb emberének éreztem magam. Ő jött el velem fogamzásgátlót feliratni a nőgyógyászhoz (kint megvárt, de sokat jelentett a vizsgálat előtt a jelenléte), mindent megosztottam vele, úgy tekintettem rá, mintha az anyám lenne. Egy júliusi napon nem jött meg időben a menstruációm, 2 hét múlva elmentem nőgyógyászhoz, ahova szintén elkísért. Kiderült, hogy terhes vagyok, nagyon boldog voltam, ő viszont tajtékzott, hogy még mindketten tanulunk, első az iskola, utána ráérünk majd sz.ros pelenkát cserélni. Sosem láttam ilyennek korábban. Újabb vizsgálatra nem jött el velem, ott derült ki, hogy nem vagyok mégsem terhes, hanem egy nőgyógyászati problémám van, amit sürgősen műteni kell. Megtörtént a beavatkozás, erre közölte velem, hogy biztosan hazudok és mindenki (fia, az ő és családja) tudta nélkül elvetettem a gyereket, takarodjak onnan egy életre, a fiát sem láthatom többet. Ő egyébként sosem állt ki az érdekemben, mindig az anyja pártját fogta, egyszerűen nem mert neki ellentmondani. Kényszerűen ért véget tehát a kapcsolatunk, engem az anyja viselkedése annyira megviselt, hogy évekig képtelen voltam bárkivel ismerkedni. Majd utána is hamar megkérdeztem azt, akivel épp ismerkedtem, hogy tartja-e a szüleivel a kapcsolatot, ha igen volt a válasz, akkor nem volt több randi. Most megismerkedtem valakivel, akivel nagyon jól érzem magam, szerelmes vagyok, 5 hónapja vagyunk együtt, a hétvégén be szeretne mutatni a családjának. Lassan 10 éve történtek a leírtak, de még mindig nagyon élénken bennem van,félek, hogy megismétlődik ez a viselkedés.

2021. máj. 27. 09:45
1 2 3 4
 21/35 anonim ***** válasza:
95%
19, mert megszülted a gyereket. Az első trimeszterben az első néhány hétben még felszvódhat. Sógornőmnek kettő ilyen is volt, rendre 6-7. héten. Nem mindneki vérzik. Ha valakinek mint a kérdezőnek amúgy is görcsölős, barnás a vérzése, az neki a "normális". Van aki erősen vérzik, van akinek semmi, max görcsöl (sógornőm). Ahány test, annyi féle reakció.
2021. máj. 27. 11:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/35 anonim ***** válasza:
0%
amúgy meg sosem engedném meg hogy a gyerekeim odaköltöztessenek bárkit hozzám. ha valaki nem önálló, az tartsa takarékon a kapcsolatát és gondoskodjon a tökéletes védekezésről (tabi és óvszer együttesen)
2021. máj. 27. 11:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/35 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem nem az a fontos, hogy milyenek a szülei, hanem hogy párod mennyire áll ki melletted. Nem tudok elképzelni olyan helyzetet, hogy megvédem a párom a szüleim előtt, ők pedig nekem esnek, ez egyszerűen valótlan. Korábban rosszul választottál párt, akinél nem voltál olyan fontos, ha most körültekintőbb voltál, felesleges izgulnod, ott lesz a barátod aki támogat, kiáll érted.
2021. máj. 27. 11:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/35 A kérdező kommentje:
Nem mentem teljesen gyanútlanul a vizsgálatra, volt egy belső megérzésem, hogy baj van, előtte napokig hánytam, hőemelkedésem volt a már említettek mellett. Akkoriban halt meg egy közeli családtag, szóval amúgyis nagyon rossz volt a hangulatom, elég nagy letargiában voltam. A műtét után 6 nappal jött meg a menstruációm, ami jóval erősebb volt, mint szokott, kvázi elöntött a vér, pedig nekem alapból erős volt mindig.
2021. máj. 27. 11:46
 25/35 anonim ***** válasza:
100%

"A szülőkkel való együttélésnek ritkán van jó vége, főként akkor, ha a lány költözik a fiú szüleihez"


Miert kell mindenhol ezt a hiedelmet hirdetni..siman van hogy lanyakent szeretik, es pont.

ez is ugyanolyan, mint barmelyik kapcsolat, megromolhat bármikor, ha egyutt laknak, ha nem.


Ez csak egy lecke volt hogy aki mezesmazas még nem jelent semmit. De nem azert volt az csak mert anyos.

Nekem fonoknőim(2) voltak ilyenek,

elején tundibundik majd jottek a ragalmazasok meg a hibaztatasok.


Talalkozz veluk nyugodtan. Nem valoszinu hogy 2szer megtortenik ilyen egy emberrel.

29evesen már pl biztos nem fognak toporzekolni ha terhes leszel.

2021. máj. 27. 11:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/35 A kérdező kommentje:
Nem aktuális egy pár évig még a gyerekvállalás. Nem konkrétan a terhességre való reagálástól félek, hanem attól, hogy a bizalmamba férkőzik, kedveskedik, majd hirtelen minden megváltozik és elhord mindennek.
2021. máj. 27. 12:09
 27/35 anonim ***** válasza:
51%

"akivel épp ismerkedtem, hogy tartja-e a szüleivel a kapcsolatot, ha igen volt a válasz, akkor nem volt több randi."

Itt biztos túlzol, talán az elején így lehetett.

Hiszen a mostani elég hamar oda akar vinni. Nagyon jóban lehetnek. Szerintem ráérne ezzel, főleg, hogy nem akaródzik.

Én több mint 2év után találkoztam a szülőkkel, és nagyon kedvesek, találkoztam már olyanokkal akik nem voltak kedvesek, de ez annyira egyéni kár általánosítani.

2021. máj. 27. 12:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/35 A kérdező kommentje:
Nem túlzok, nem volt több találkozó, ha igen volt a válasz, így viszont mindenkivel megszakadt az ismerkedés 1 randi után, bármennyire is szimpatikus volt. A mostani párom annyira megnyerő volt, hogy csak emiatt nem utasítottam vissza. Mesélt már rólam a szüleinek sokat, kíváncsiak rám.
2021. máj. 27. 12:14
 29/35 anonim ***** válasza:

Lehet nem leszek népszerű a válaszommal, de leírom az őszinte véleményemet.


Szerintem nem "KELL" jóba lenni a másik családjával, vagyis úgy értem, hogy nem kell feltétlen nagyon közel engedni magadhoz, hiszen te a pároddal leszel, vele tervezel élni. Véleményem szerint amikor valaki az anyóshoz költözik, abból szinte mindig baj van. Én sosem tudtam volna bevállalni, pedig imádott engem a volt barátom anyukája, meghaltam volna ha oda kell költöznöm.


Feltehetőleg te és a mostani párod külön fogtok élni. Az pedig, hogy szeretnek-e a szülei, vagy sem, oly mindegy, a lényeg, hogy a pároddal jól kijöjj. Ezek a traumák nagyon megviselik az embert, nekem pedig gyerekkori traumám van, ami 10 éve kihat az életemre. Viszont muszáj felülkerekednünk rajta, nekem Madách Az ember tragédiájából jut eszembe az idézet, hogy: "Ember, küzdve küzdj és bízva bízzál".


Ne aggódj, inkább magadra fókuszálj, hogy érezd jól magadat a bőrödben. Szeresd magadat, élvezd az életet. Mondom, 10 év szenvedés után mondom neked, hogy tényleg gyorsan repülnek az évek, és akármilyen nehéz, szembe kell nézni a félelmekkel és küzdeni.

2021. máj. 27. 12:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/35 anonim ***** válasza:
nem igazán értem miért jó az ha a férfi sokat mesél a szüleinek a nőről. kezdetben csak szépeket fog, később már amikor sok lesz a vitátok, azokat is elmondja. én olyan férfinek örülnék aki jóba van a szüleivel, de nem bizalmaskodik annyit velük
2021. máj. 27. 12:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!