Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Van itt más is, akinek a házassága javarészt jó, de ami hiányzik az nagyon?
Leszögezném előre, hűséges vagyok immár 7 éve, de megismerkedtem egy korombeli nővel, és barátok lettünk. Ettől nincs több, nem is lesz, bár érződik, hogy van köztünk vonzalom.
De eddig is úgy voltam vele, hogy jó a házasságom, de éreztem, hogy hiányt szenved pár helyen.
De jó páros vagyunk, jó szülők, úgy mondanám, hogy 85%-ban minden jó.
Viszont a fennmaradó 15% borítja a 85 jót
Ez a nő és a mellette érzett kapott figyelem nyitotta fel a szemem, hogy évek óta nincs ilyesfajta intimitás itthon.
Nem szeretnék félremenni, de már régóta kölcsönösen csak testvéri kapcsolat van köztünk. Nincsenek nagy veszekedések, van szex is, de hiába minden, nem érzem a kapcsot úgy mint a másikkal.
Mintha kaptam volna egy pofont a jó istentől, hogy nem jó valami.
Más is van úgy hogy javarészt működik a házassága, de pont egy kis rész borít mindent?





Elfogadod ezt a helyzetet, vagy megpróbálod otthon, hogy jobb legyen, de ehhez ketten kellettek.
Vagy szeretőt tartasz, vagy elváltok és lesz egy párod aki nem csak az atm-et látja benned.
1.N.





De ki nem fekszik le velem??
Feleségemmel van szex
Másik nővel meg barátok lettünk, milyen kényelem, ide akartál írni?





Bocsánat az elkerülte a figyelmem. Persze az se jó hogy minden úgy van ahogy ő akarja, és mi van a te vágyaiddal?
7 év után itt tartatok, sok jóra ne számíts.
Beszélgessetek többet, őszintén.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!