Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » A párom mindig azzal jön,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A párom mindig azzal jön, hogy nincs értelme egy kapcsolatnak ha nincs bizalom, de ő nem bízik bennem, és minden apróságért kötekszik. Jobb lenne szakítani?

Figyelt kérdés

Lassan egy éve élünk együtt a párommal, illetve velünk lakik az én kamaszkorú lányom. A kapcsolatunk elején minden tökéletes volt (ahogyan általában ez lenni szokott) de az utóbbi pár hónapban folyamatos a veszekedés közöttünk, és 0 a bizalma felém, pedig nem adtam rá okot. Szinte sosem beszélhetek senkivel interneten (FB) előtte, mert egyből kérdezősködik hogy kivel mit írok. Ha hívnak telefonon, egyből megnézi, hogy ki hív, pedig az esetek 90%-ban csak nők szoktak. Ha később érek haza a munkahelyemről, egyből azzal jön, hogy hol voltam. Tegnap volt egy csúnya vitánk, ugyanis szerinte én meg a lányom titkolózunk előtte, hogy sokszor négyszemközt beszélünk úgy, hogy ő nem tudja miről van szó. Hozzáteszem, ő is telefonon egy nap 55x beszél a lànyàval, (aki már pàrkapcsolatban él) és egyből megy hozzájuk, amint valami segítség kell, de ezekèrt a dolgokért én mègsem szólok.

A másik, hogy mindenért kötekszik, pl ha főzéskor megmarad az ètel, és ki kell dobni. Ma azért szólt be, hogy lejàrt a túró (700 Ft, egy csomag) és hogy azt is ki kell dobni, pedig meglehetett volna csinálni.

Ő napi szinten Tippmixel, sokszor 8-10 ezreket bukik el, de azt nem tartja felesleges pénzkidobásnak, (mivel nyerni is szokott) de a 700 Ft-os túrót igen.

Tisztàban vagyok vele, hogy szakítanunk kellene, de sok dologért lehetek hálás neki, és szeretem. Szerintetek van hosszútávon jövője egy ilyen kapcsolatnak? Lehet csiszolni rajta? Volt màr valaki hasonló helyzetben?


2021. ápr. 14. 12:40
 1/5 anonim ***** válasza:
94%

Persze, te még lejebb csiszolhatod magad lábtörlőbe.

Ha már 1 év után nem bírod elviselni, akkor sok jóra ne számíts.

2021. ápr. 14. 12:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
91%
Mit szeretsz benne? Szeretsz szenvedni? Szeretsz ócska párkapcsolati mintát mutatni a lányodnak? Szeretsz lábtörlő lenni? Vagy mégis mi az, amiért ennyire hálásnak kéne lenned?
2021. ápr. 14. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
Hagyd ott. Keress olyat aki tisztel.
2021. ápr. 14. 14:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
Mintha az en exemmel elnel.En ott hagytam.
2021. ápr. 14. 14:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
100%
Kedves kérdező a bizalmatlanság miatt ,ha nincs rá oka,akkor magából indul ki,jogy neki van rejtegetni valója elötted, ott a lányod,ne ezt a példát lássa,hogy egy nőnek mindent elkell tűrnei a férfinak mert a férfiak királynak hiszik magukat,persze mindenki király a saját szemétdombján , de mutass példát a lányodnak ,hogy az ilyen kapcsolatból kikell lépni,hiába szeretjük az adott illetőt,nem lehet mindent eltűrni a másiknak
2021. ápr. 19. 18:52
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!