Szerintetek normális az, ha egy kapcsolatban az adja az alap bizalmat, ha a ferjem folyamatosan ellenőrzi a telefonom és a gépem? Azt mondja nem tud kétségek között élni,és ha én nem engedem, hogy ellenőrizzen akkor biztosan megcsalom.

Az ilyen fog téged megcsalni seperc alatt. Azért ilyen féltékeny, mert ő bizony megtenné és nem hiszi el, hogy te nem.

Magából indul ki. Ő megcsal, vagy csak pokoli nehezen tud (még) ellenállni. Azt hiszi, te is ezt érzed, és ha lenne alkalmad, te is egyből mással henteregnél.

Ez egyáltalán nem bizalom. Jobban jársz ha elhagyod 🤷‍♂️

Ez nem bizalom és közel sem egy normális kapcsolathoz tartozó jelenség. Valamiért paranoid: vagy nem bízik saját magában sem (általában ez a leggyakoribb ok), vagy tettél valamit, ami miatt nincs bizalma feléd. Amúgy ő mindig ilyen volt? Vagy mikor kezdett el áttúrni mindent?

Nem engedném neki. Mivel emiatt folyamatos lenne a durcázás, nem sokáig bírnám mellette. Amúgy röhejes, mert ha meg akarom csalni, akkor létrehozok egy ál e-mail címet vagy Fb profilt és ott intézem a kapcsolattartást, ezeknek meg a létezéséről se tudna. Amúgy egy ismerősöm elárulta, hogy van egy olyan programja, amivel bármilyen jelszót fel tud törni és be tud vele lépni bárkinek az e-mail címébe. Na vele se tudnék együtt élni. Tipikus kontrolláló paranoiás betegek. Volt olyan, hogy egy napig nem szólt hozzám a volt partnerem és fogalmam se volt, mit vétettem. Nekem kellett ott pitizni meg udvarolni fél napig, mire kibökte, hogy a család egyik barátja volt nálunk vendégségben és én a szeme láttára levettem a pulóveremet. Nyilván volt alatta póló, szóval ez volt a nagy vétkem. És hogy közben egymásra néztünk. Hát lehet, mivel úgy rémlik, épp egy szobában vettem le a pulcsit és ő véletlen belépett. De mindegy, mert szerintem egy pulcsi levétele nem igazán szexuális kihívás. Főleg, hogy ez a srác évek óta a család barátja volt, már akkor is, amikor a barátomat nem is ismertem. Sőt, a barátommal való első szakításunk után egyszer nálam is aludt úgy, hogy akkor egyedül laktam. Mind a ketten olyan állapotban voltunk, hogy egymásra se tudtunk nézni. Ott voltunk egy nagy házban csak mi ketten, mindketten szinglik és semmi, biztosan annyira berögzült, hogy mi csak barátok vagyunk, szinte mint a testvérek, ráadásul mindketten szakítás után eléggé megviselve. Pedig az elején vonzódtam hozzá, de neki mindig volt barátnője, utána meg már nem érdekelt. Tény, hogy egyszer, amikor anyukám meghalt, meg akarta fogni a kezemet, meg is fogta, de nagyon kellemetlen volt, mert ott volt apám is és a barátom csak egy percre ment ki, el is húztam a kezemet tőle. Szóval az elején valamennyire tetszett. Lehet, hogy ezt elmondtam a partneremnek és azért volt ilyen féltékeny. De felesleges volt, mert nekem az a srác akkor se kellett, amikor nem volt senkink.

Ez már régen rossz.