Mi van velem? Tényleg én vagyok a hisztis picsa?!

Nem is tudom mit akarok igazából. Csak valakinek el kell mondanom/írnom a helyzetemet, mert úgy érzem tönkre megyek. Van egy volegenyem, aki az utóbbi időben 0 figyelmet fordít rám. Sikerült végre formába hoznom magam több éven tartó túlsúly után és egy dicsérő, kedves szót sosem kapok. Ha vezetek megjegyzi, hogy fel mellettem. Ha jót akarok neki, vagy meglepem nem örül. Az esküvő szervezését is csak húzza, mindent nekem kell erőltetni, hogy haladjunk de kezdjük ott, hogy o sokkal később szeretne mint én, pedig állítólag rég erre vár. A szüleimmel a kapcsolatom egyre rosszabb, folyton a hibaimat keresik. Barátaim alig vannak, mind elfordult tőlem. Ezek a dolgok már hónapok óta gyűlnek bennem. Ott tartok, hogy az eg világon senkiben nem bízom, beszélgetni nem szeretek, de nincs is kinek elmondjam mi nyomasztja a lelkem. A párom ha látja rajtam, hogy szomorú vagyok nem kérdezi meg mi bajom, helyette inkább ott hagy, vagy várja hogy elmuljon pedig állítólag szeret és én vagyok a mindene. Mit tegyek? Annyira reménytelennek látom az életem és értelmetlennek. Valaki volt hasonló helyzetben? Mi segített? Kerüljenek a csipkedo emberek, elegge a padlón vagyok így is, köszi!