Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy nyugtassam meg a párom, hogy ne agyaljon ezen?
Figyelt kérdés
4 éve vagyunk együtt, van egy 2,5 éves fiunk, illetve az előző kapcsolatából született 6,5 éves lányát is közösen neveljük. Exe nem igazán kíváncsi a gyerekére, havonta egyszer pár órára elviszi, pedig bármikor jöhetne, nyitva áll előtte az ajtónk, eszembe sem jutna ellene nevelni a kislányt. Nagyon szeretnék mèg egy gyereket tőle, ő azonban elzárkózik azzal az indokkal,hogy fél attól, hogy egyszer a semmiből én is elhagyom, mint a volt párja. Teljesen alaptalan a félelme, nagyon jól tudja, hogy eddig számtalan nehézségen közösen átmentünk, és azt vallom, hogy mindent meg lehet beszélni, kommunikációval át lehet hidalni a problémákat.2021. ápr. 5. 18:11
11/12 anonim 



válasza:





Jézusom! 9 hónap után jött a "tervezett" gyerek, mert te már nagyon akartad?!
A másik nő meg 22 évesen szült neki?
Ne csodálkozz, ha ez a hapsi szépen, csendben elkötteti magát.
12/12 A kérdező kommentje:
Fél év után mindketten úgy voltunk vele, hogy jöhet, ha jönni akar, akkortól nem védekeztünk. Előző kapcsolatomban 3 év után sem éreztem azt, hogy szülnék. Nem tudja magát itthon elköttetni, nem felel meg a feltételeknek, de nem is szeretné sosem, ebben biztos vagyok.
2021. ápr. 5. 19:29
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!