Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tényleg a szakítás az egyetlen megoldás?
Kezdem az elejéről. Kezdetben minden tökéletes volt nyilván, azonban körülbelül fél év után fokozótatosan elkezdődtek a problémák, ami abban merült ki, hogy a barátnőm szó szerint mindenért engem hibáztatott, azért is hibáztatott, mert kis lakásban élek a szülőkkel (egyenlőre a diplomámig ami most június nem terveztem elköltözni), minden mondvacsinált ürüggyel bemagyarázta nekem, hogy a szüleim rosszak, és szó szerint mindenért elkezdett engem hibáztatni, még azért is volt, hogy 10 percig ócsárolt mert nem szóltam neki elég hangosan, hogy jön mögöttünk valaki és, hogy még ne tolasson ki, sőt azért is én voltam a rossz, mert a születésnapomon szóltak a szüleim, hogy koccintsak velük, és ez szerinte gáz és én gyerekes vagyok, és sokkal jövök neki azért, hogy ezt eltűrte. Az sem tetszik neki, ha egy adott helyre parkolok, az sem ahogyan vezetek, szó szerint mindenben a hibáimat keresi.
Kezdetben mindenért bocsánatot kértem, és teljesen 0-ának éreztem magamat, aztán úgy ősz elkezdtem összekapni magam, és kiállni magamért, na azóta meg azt kapom meg, hogy már nem szeretem és biztos ezért nem veszem "poénra", hogy ócsárol, mert ő így fejezi ki, hogy szeret.
Jelenleg már ott tartunk, hogy ő nem jön egyszer sem hozzám, de tőlem elvárja, hogy saját pénzen és benzinen rendszeresen látogassam, jelenleg is még mindig keresi az alkalmat, hogy belém kössön, ha éppen nincs olyan amibe beletudna kötni, akkor vagy a mondandóm forgatja ki, vagy pedig egy régebbi sérelmet hoz elő, és amikor néha hangosabban beszélek mert már idegesít, hogy mindenért én vagyok a rossz, akkor pedig azzal jön elő, hogy agresszív vagyok, és fél velem majd emberek közé menni, mert dühkitöréseim vannak :D Illetve azt is mondta, hogy amennyiben elkezdek egy mesterszakot, abban az esetben kidob, mert akik mesterszakot végzettek azok átlagos emberek, és átlagfizetésből nem lehet megélni.
Mostanában már azt veszem észre, hogy szinte semmit nem lehet neki mondani, mert egyből felhúzza magát, már senki nem szólhat hozzá, és bárki bármit csinál az nem jó.
Több hozzám közeli barátom mondta, hogy dobjam ki, mert még 22 évesen, nem összeköltözve, előttem van az élet, még semmi nincsen veszve.
Egyrészről ebben is látom a rációt, másrészről pedig már teljesen leépülve érzem az önbizalmam, és azon gondolkozok, hogy mi van ha tényleg én vagyok ennyire rossz? Vagy ha szimplán a Covid miatti bezártság hozza ezeket ki belőle? Meg hát azt sem szeretném, hogy agresszívnek legyek beállítva a közös ismerősök előtt, mert egyáltalán nem vagyok agresszív. Szóval teljesen tanácstalan vagyok, és több ember véleményére is kíváncsi vagyok, szóval megköszönném az észrevételeiteket.
válasza:Nem akarok erős szavakat bedobni, főleg hogy nem vagyok szakember és nem ismerlek titeket, de még fiatal tapasztalatlanként egy borderline-os lánnyal éltem meg én is kb. ugyanezeket, csak ott a hibáztatások után bújt is és esedezett a bocsánatért.
Ha nem is személyiségzavaros, csak szimplán nem tisztel téged és folyamatosan beléd törli a lábát, az se lesz sokkal jobb. Nem normális amit csinál, nem is érzed jól magad ebben a "kapcsolatban", tehát igen, a szakítás az egyetlen megoldás.
válasza: válasza:Ha valamit nem lehet helyrehozni, akkor vagy alkalmazkodsz a helyzethez (és évekig, évtizedekig sínylődsz), vagy váltasz. Nyilván ez nem könnyű, és nem kellemes, de az embernek ki kell mozdulnia a komfortzónájából, ha az már nem is igazán komfortos.
Egy olyan barátnő mellett, aki az az igazi hárpia, mindenben a barátját ostorozó típus, nem sokáig lehet boldog az ember. Még akkor sem igazán, ha egyébként megtanulod a hülyeségeit kezelni. Tudod, én azt mondom, hogy a szerelem két ember közös boldogságáról szól, és nem arról, hogy rosszul érezzük magunkat.
Olyan meg nincs, hogy valaki szidalmazással fejezi ki, hogy szeret. Vagy ha van is, akkor az már az elmeorvosi kategória.
A zsarolás és fenyegetőzés meg pláne nem egyeztethető össze egy kapcsolattal. Normális körülmények között a felek támogatják egymást a céljaik elérésében, és nem pedig fenyegetőznek, hogy akkor márpedig kipenderít.
Én megértem, hogy szereted, gondolom, első komolyabb kapcsolatod ez, de őszintén: jól érzed te magad? Bátran mersz hozzá fordulni bármiben? Kétely és félelem nélkül mersz vele beszélgetni bármiről? Felszabadult és felhőtlenül boldog vagy, amikor találkoztok?
Gyanítom, nem.
Ne fogd rá a COVID-ra, mert akit az, hogy este 8 után nem mászkálhat kint, egy utálatos vámpírrá változtat, azzal más, komoly bajok is vannak. Meg egyáltalán: milyen jövő az, amikor csak akkor elviselhető, ha épp minden tökéletes, és ha jön egy kis nehézség, akkor előbújuk belőle a balfék? Egy ilyennel közös életet tervezni? Soha.
Én is voltam hasonló helyzetben. Az első pár hónap nagyon jó volt. Aztán jöttek az egyre gyakoribb veszekedések, neki soha semmi nem volt jó, mindenben csak a kifogásokat kereste, és szinte már kereste, hogy hol tudna belémkötni. A végén már elért arra a szintre, hogy szinte még a névelőkbe is belekötött a mondataimban, mindegy mi volt, neki semmi nem volt jó. Na, aztán amikor már egy jó ideje így ment, és nyilvánvaló volt, hogy ezen nem lehet javítani (többször próbáltam megbeszélni vele a dolgokat, de mindig ellenséges hozzáállás fogadott), és akkor fogalmazódott meg bennem, hogy egy kapcsolat nem erről kell, hogy szóljon. Nem abból kéne állni egy párkapcsolatnak, hogy én már szabályosan félek, hogy mikor megint mibe köt bele, vagy hogy milyen idiótasággal vádol meg. Nem arról kéne szólnia a találkozásainknak, hogy marakodás, hisztizés, veszekedés. Nehéz volt kimondanom, de megmondtam, hogy vége. Persze, könyörgött, hogy ne legyek ilyen, meg hogy hozzuk helyre... de amikor már másfél éve azon gürcöltem, hogy helyrehozzam, de egy normális, mélyebb beszégletésre nem volt hajlandó, és bármit mondtam, ő egyből leüvöltött, akkor ott felesleges már megjavításról beszélni.
Ez 5 éve volt. Most már csak azt bánom, hogy ebben a pocsék kapcsolatban 3 évet lehúztam, és hogy nem léptem ki előbb. Az eleje nagyon szép volt, arra bármikor szívesen visszaemlékszem, de amikor már elindult a lejtmenet, és látszott, hogy ő nem partner a problémák megoldásában, akkor kellett volna kiszállnom, és az egész egy szép fejezet lett volna a múltamban. Így inkább egy nevetséges és gyalázatos rész, feleslegesen kidobott évekkel.
válasza:Szabadulj meg tőle, de minél hamarább! Összpontosíts a diplomamunkádra és keress mást ehelyett.
Ffi.
válasza: válasza:Dobd ki a 3,14csába.
Jól írják itt, összpontosíts a tanulmányaidra.
Ez egy extrém h...e p....csa, egyáltalán miért vagy vele????????????
Annyira szép nő?
válasza:Dobd ki.
És mondom is a forgatókönyvet: Kidobod, majd könnyek között fog könyörögni, hogy kezdjétek újra. Mivel tulajdonképp más semmi önbizalmad, és azt gondolod szereted, vissza fogod fogadni. Egészen addig amíg ő nem talál magának valaki mást, és szakít veled. Nem szeret, nem tisztel.
Hidd el. Ezt csináltam én is, mint a barátnőd.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!