Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Döcögősen induló kapcsolattal érdemes próbálkozni? Vélemények?
Pár hónapos ismeretség után megtorpant a kapcsolat, "szakítottunk".
Nagyon gyorsan jöttünk össze, egy idő után jöttek az érzelmek ahogy kell és alakultak a dolgok.
Volt pár fura vita és volt jópár félreértés mindkét fél részéről, de alapvetően minden perc nagyon jó volt. Szex fenomenális.
Kicsit túltoltuk és talán sokkal több időt is töltöttünk együtt mint kellett volna.
Egyik nap szerelmesek vagyunk és hatszor szexelünk, két nap múlva valami idióta vita, hogy hogyan töltsük a hétvégét, majd pár nap és szakítás.
Mindkét fél a múltból hozott pakkal, bizalmi dolgokkal és valószínű, hogy az egyik nem pont azt akarja egy kpcsolattól mint a másik, de alapvetően emberileg-testileg iszonyat egymásra vannak hangolva.
Ti próbálkoznátok, ha úgy érzitek alap dolgokban egyetértés van vagy pár hülye vita-veszekedés után befejeznétek végleg?
35+
Nem folytatnám. 3-as pl. jól írta, már a tisztelet sincs meg a legelején sem.
Azért sem folytatnám, mert pont a szemem előtt játszódott le egy ilyen kapcsolat (tudom, nem látunk bele), de mégis beleláttam, mert akaratlanul megtudtam, mindkét fél hozzám jött panaszkodni (30-asok voltak ők is). Ők kb. fél évig nyűglődtek/szexeltek/civakodtak, aztán vége lett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!