Mikor lesz már jobb?

Körübelül úgy érzem magam mint egy élőhalott nélküle.NAgyon fáj ez a szerelem.Egyszerüen képtelen vagyok most a normális életre.Tudom, hogy nem lehetünk eggyütt,mert ez így nagyon szar, de lehet még több szenvedés lenne ha összejönnénk.Ma már esküszöm úgy keltem fel, hoyg uu de jó napom lesz,nem is gondolok rá..Errre kapok délelött egy rejtett telefon hívást: hasam görcsben (mert rejtetten szokott hívni).Mint egy őrült kaptam fel a telefont éss hát csak az utazási irodától egy csaj aki pár kérdést tenne fel nekem.Na ezzel a telefon hívással az egész napom elromlott.Tudom mozduljak ki az segít, meg ismerkedjek új emberekkel.Ki is mozdulok elvagyok az alatt a kis idő alatt magamra erőltetem a jókedvet aztán hazajövök és minden folytatódik ugyanúgy.Ráadásul minden fiúban őt keresem,ez már abnormális.Komolyan mondom azt várom, hogy elkezdődjön a szeptember úgyis teleleszek tanulnivalóval mert érettségiző évem lesz.Az lesz:tanulni és nem gondolkodni.Igen de attól ő még ugyanúgy nem lesz.Nemmm tuddom, hoyg mit találhatnék ki magamnak, hogy végggre teljesen elfelejtesem arrra se emlékezzem , hogy mi a neve és hogy létezik.A legrosszabb az, hogy utálok nyavalyogni.Direkt megfogadtam régen,hogy senki miatt sem fogok sírni, szenvedni.Erre tessék,hogy mekkora szánalom vagyok atyaég.Mi a véleményetek? Mondjak még egy cikit, hogy égessem magam??Képes vagyok olvasni a kedvenc könyvét, ezzel is,úgy érzem közelebb vagyok hozzá.Tudom, hogy vicces.