Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ez miért olyan felháborító a többségnek?
Arra gondolok h egyesek h ki tudnak akadni ha megtudják h a párjuk leellenőrizte őket, próbára tette, elolvasta az smseit, megnézte a kimenő hívásait.
Most gondolom a másik azért nézi meg mert szeret és történt valami, ami miatt féltékeny és ha tényleg úgy van ahogy gondolja, akkor szeretné inkább befejezi a kapcsolatot vagy megbeszélni, h most akkor h vagy mit.
Nekem is volt erre példa, h barátnőm elolvasta az smseimet, de nem kivágtam a balhét, hanem kérdőre vontam full normálisan, h miért,elmondta, h látta, h hívott egy csaj és féltékeny volt, mert látta h nézett rám egy buliban ez a csaj.
Aztán mondta h tökre zavarta a dolog már napok óta és ezért tette, sajnálja de most akkor is jobb mert legalább megnyugodott.
Tehát most ilyen esetben miért kell neki álllni a másiknak h jaj mit képzelsz? meg jönni a szokásos fas*zsággal, h a bizalom alapja egy kapcsolatnak.
Mostanában elég gyakori a hűtlenség mindkét oldalról meg most mi van akkor ha igaza van és tényleg félreléptem azzal a lánnyal? nagyon érzi h így van de mivel nincs bizonyítéka akkor nyelje le a dolgot? h mert megbízok benne biztos nem?
Leginkább csajok válaszát várom, mert itt az oldalon leginkább tőlük hallottam h nem érdekel, én tuti szakítanák meg bla bla bla,
Mondjuk azt is elmondanám h jó értelmesek lehettek ha ilyen miatt felrúgtok egy amúgy több éves kapcsolatot.
Ha nem tudja biztosan, kérdezzen meg. Ha nem bízik bennem, minek van velem. Ha valami érdekli, kérdezzen. Ha hozzányúl a telefonomhoz/msn loghoz/pénztárcámhoz/e-mailjeimhez, abban a pillanatban bas.zom ki, hogy a lába nem éri a földet.
Hogy miért...? Mert az a privát-szférám.
Ezeket én se értettem sose.
Ha ilyen kiderülne a barátomról, én megkérdezném tőle, hogy miért csinálta normálisan. És megtudnám érteni, hogy miért tette. Szerintem ez még jobban az bizonyítja, hogy szeret engem és fontos vagyok neki.
Nem szép dolog tudom, de nem szakítanék emiatt vele.
18L
soha nem szakítanék csak emiatt, de kegyetlenül rosszul esne.sőt már történt is ilyen velem... szerintem kutakodni pofátlanság, és átlépi azt a határt, ami normális. nkm is van magánszférám ami senki másra nem tartozik csak és kizárólag rám. ha ezt nem képes valaki megérteni hát sajnálom őt. ha féltékeny vagy nem megoldás sunyiban nyomozni..
21/L
SENKITŐL nem tűröm hogy engedély nélkül piszkálja a személyes cuccaimat. Én is így viszonyulok máséhoz.
Ha féltétkeny vagyok és elkérem a mobilját, jó eséllyel kitöröl minden bizonyitékot, mert ő se hülye.
Ezért csak az őszinteségében bízhatok.
"Most gondolom a másik azért nézi meg mert szeret és történt valami"
Többnyire nem. Még akkor sem, ha ő maga is így gondolja.
Az ellenőrzés a féltékenység eloszlatására szolgál, a féltékenység pedig félelem attól, hogy elveszít valamit, ami az övé. A nagy többség a saját kis lelkét akarja megnyugtatni azzal, hogy csekkolja a partnere sms-ét, kimenő hívásait stb., szóval ez nem a te, hanem az ő (barátnőd) védelmére szolgál, mindenfajta mentegetőzés ellenére. Ráadásul azt is jelezheti, hogy nem bízik 1) a te szeretetedben, és főleg 2) a saját képességeiben, hogy boldoggá tegyen. Ha attól tart, hogy valaki elcsábít téged tőle, az kimondatlanul/tudatlanul arra utal, hogy nem elég erős az önbizalma - úgy érzi, hogy más csaj akár többet is nyújthatna neked.
Szóval: a te szabadságod korlátozásával akarja megnyugtatni saját magát, a saját hibájából (önbizalomhiányából) létrejövő irracionális érzést akarja csillapítani MAGÁNAK. A szeretet jó, az egészségtelen ragaszkodás nem. Hát ezért kell ilyenkor "nekiállni".
A válasz írója 70%-ban hasznos válaszokat ad.
A válasz megírásának időpontja: ma 20:43
Tökéletesen kifejtve, ez így igaz 100%
Gratulálok.
Ha hiszitek ha nem az sem jó ha valaki egyáltalán nem féltékeny, legalábbis nem mutatja. Én ilyen cipőbe járok, és nekem már kimondottan jól esne egy kis féltékenység kinyilvánítása. Tényleg nem szép dolog ha belenéz az sms-be de nem dől össze a világ, meg kell beszélni normálisan, és megkérni hogy ne tegye. Amúgy meg azt gondolom ha valaki felháborodik, és kitér a hitéből emiatt, akkor annak van mit takargatnia. Biztos van kivétel. Ez egy elég érdekes téma, és sok szemszögből meglehet közelíteni, de ezért szép és kerek a világ, mert sokan vagyunk sok félék, sokan gondolunk mást dolgokról.
Én nem szakítanék, megkérném hogy ne tegye, de ha tenné sem zavarna, max mosolyognék, mert nincs benne semmi olyan. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!