Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szeretem őt, de nem tetszik a jelleme. Hozzámenjek feleségül?
A vőlegényemmel lassan 4 éve vagyunk együtt. Mindig is remekül kijöttünk, hasonló az érdeklődési körünk, világnézetünk, hobbijaink, a jövőbeli terveink. Jó a szex, sokat nevetünk, keveset veszekszünk és sohasem bántjuk egymást szándékosan. Kívülről ez egy tökéletes párkapcsolat.
Én mégis a szakításon gondolkodom, már hosszú hónapok óta. Nagyon sokáig tartott rájönnöm, hogy mi az oka a bizonytalanságomnak, és arra jutottam, hogy a jelleme. Végtelenül konfliktuskerülő mindenkivel szemben, nem meri elmondani a véleményét, nem mer szembeszállni másokkal a legapróbb kérdésekben sem. Néha nem tartja be az ígéreteit, ami szerintem egy hatalmas "piros zászló", és nagyon nehezen beszél az érzéseiről, amit valahol megértek, a legtöbb férfi ilyan.
Ő maga is tudja, hogy ezek a hibái, őt is zavarja, ő is szeretne ezen változtatni, de évek óta beszélgetünk erről rendszeresen, és bár sokat változott előnyére, még mindig van hova fejlődnie. Félek, hogy sohasem tud teljesen megváltozni.
Ezt leszámítva szeretem őt, ő is engem, és félek attól is, hogy nála jobbat sohasem találnék.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Előző barátom ilyen volt. Én beletettem a kapcsolatba, ami tőlem telt, de ő talált egy nálam érdekesebb nőt. Amikor kiderült, ő még akkor is kerülte a konfliktust, hogy jó ez így, nem akarja hogy elmenjek (nem akar változást és kerüli a konfliktust), aztán végül én felálltam. Érdekes, onnantól kezdve az új nőnél már nem kerülte a konfliktust, mert nemet mondani, ki mert állni önmagáért.
Szóval én azt gondolom, hogy a megfelelő ember mellett fejlődik, motiválódik a másik fél. Kölcsönösen természetesen. Én így látatlanul azt gondolom, hogy nem véletlenül gondolkozol a szakításon. Melletted valószínűleg mindig ilyen marad.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Hogyan lehet az, hogy szakítás és házasság között vacilálsz? Ez a két véglet.
Gyenge jellemen akkor tud változtatni, ha sok emberrel érintkezik.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Aha, és akkor mit csinál, ha nagy véletlenül kiderül, hogy az óvónéni rendszeresen bántalmazza a gyerekét?
Vagy ha belédköt egy drogos az utcán?
stb.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
"Vagy ha belédköt egy drogos az utcán?"
Jajj, téged biztos nem is enged az Urad ki az utcára egyedül.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nem került képbe esetleg valaki neked, egy új férfi?
Mert kb ilyenkor szokott megtörténni ez, hogy a jellemhibák zavaróak lesznek.
Egyébként, szerintem ez sok férfira jellemző. Az én párom is ilyen, több mint 10 éve együtt vagyunk. Igazából el kell dönteni,megszoksz vagy megszöksz. Én pl. Nem szeretem a nagyon balhézós férfiakat. Vannak ismerőseim, akik a forgalom közepén szállnak ki az autóból, ha valami "zavarja" egy másik autóssal kapcsolatban. Hát nekem ilyen nem hiányozna.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!