Párkapcsolati küresedés? Mellette maradni, vagy kockáztatni?

Hosszú lesz, de megpróbálok "rövid" lenni.

10 éve vagyunk együtt a párommal. Még középiskolás korunkban ismerkedtünk össze.

2 éve költöztünk össze, már az esküvő is szóba jött.

Külső szemmel jól elvagyunk, persze akadnak kisebb-nagyobb viták, mint bárkinél.

Pár éve azonban tudom, valami nincs rendben közöttünk.

Megszoktuk egymást, nem találok benne semmi érdekeset.

Beszélgetni nem tudunk, nincs közös téma. Ha valamilyen témába belemegyünk, általában csak vitával végződik.

Már nem érdekel a hobbija, nem izgat, mi történt vele aznap, nem dob fel, ha boldog, és nem tör le, ha szomorú.

Milliószor megbeszéltük ezt, számtalanszor megígértük egymásnak, hogy mindenki javít magán egy kicsit, és igazodik a másikhoz, hogy mindenki boldog(abb) legyen a kapcsolatunkban. Több-kevesebb sikerrel.

Másfél éve viszont megismerkedtem egy tőlem 17 évvel idősebb férfival, akivel nagyon jól elvagyok a mai napig.

Tudunk beszélgetni bármilyen témában, ami az én érdeklődésem is felkelti, de ugyanúgy tudok én is beszélni, miközben látom, hogy ő is 100%-osan csak rám figyel, és a mondanivalóm leköti a figyelmét.

Nem kívánom őt szexuálisan, (szerintem ő sem engem), eddig semmi nem történt közöttünk.

De amikor kapok tőle egy üzenetet, vagy néha összefutunk a városban, a szívem hevesen zakatol, elönt a rózsaszín köd, és azt kívánom, bárcsak vele maradhatnék. Sokkal több közös dolgok vélek felfedezni (család- érdeklődés- gyerek téma) közöttünk, mint a párom-én közöttem.

Viszont párommal már rengeteg mindent megéltünk együtt.

Olyan dolgokat is együtt vittünk véghez, ami egy ember életében ritkán, vagy soha nem is fordulna elő (pl. volt mentális betegségem, amibe belehaltam volna, ha ő nincs).

Meghát a 10 év, az 10 év. Túl sok együtt töltött idő, és túl sok áldozat, kompromisszum és emlék ahhoz, hogy csak úgy eldobjuk.

Pár hónapja ismét egy mélyebb beszélgetésbe elegyettünk, megmondtam, hogy én is rosszul érzem magam lelkileg, talán újra visszatért a régi bajom, és azóta mintha szintet lépett volna: ágyba hozza a reggelit, elmosogat néha, szexnél sokszor figyel és óvatos velem, hogy nekem jó legyen, igyekszik a kedvemben járni, hétvégente virággal lep meg.

Miért érzem azt, ezek ellenére is, hogy nekem ez nem elég? Vagy inább miért érzem az, hogy még így sem érdekel?

A másik pasi, akit említettem, nagyon gyakran jár az eszemben. Amikor vele vagyok, úgy érzem, nem akarok hazamenni a páromhoz.

Ugyanakkor mikor otthon vagyok, azt érzem "ennél tökéletesebb ember nincs, és ha valaki, hát a párom megérdemli, hogy szeressék!" (mégsem szeretem úgy, ahogy az idősebb férfit)

Nem szeretnék szakítani a párommal, nem akarok félrelépni, nem akarok szeretőt tartani. Ugyanakkor mégis valami másra vágyom.

Össze vagyok zavarodva.