Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak! Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem vagyok bújós, Vajon emiatt megcsalhat?
Figyelt kérdés
32 éves nő vagyok és nem vagyok bújós, nem szeretek csak úgy hosszan csókolozni, nem szeretek ölelkezni, simogatni a másikat. Ez minden párkapcsolatban probléma volt nálam. Mostani párommal minden klappol. Értékrend, egzisztencia, szex, beszélgetések, humor, érdeklődési kör MINDEN, kivéve ez. Ő nagyon bújos, imád csókolozni, simogatni, nálam ezek csak szeretkezés közben vannak. 1.5 éve vagyunk együtt, nagyon szeretem. sokszor panazskodik emiatt, de nem tudom megjátszani a bújást, ha egyszerűen nem esik jól. nem vagyok ilyen tipus. félek hogy ha még nem is most, egyszer annyira fog hiányozni neki ez a testi gyengédség, hogy megcsal és elhagy. Én már azt is feldobtma neki, hogy ne folytassuk, szakitsunk, mert ebből később nagyobb probléma lesz, én meg képtelen vagyok ezt megadni neki, magamra eröltetni. Azt mondta ne menjünk szét, sosem lesz senkivel olyan hoyg minden teljesen klappol, majd megszokja, csak néha jobban hiányzik neki. Én azonban Félek, hoyg meg fog csalni vagy el fog hagyni emiatt. Szerintetek Valós a félelmem? Esetleg tudnék valahoyg változni szerintetek? nem akarok nélküle lenni, minden más 110%-os, sose voltam még ilyen bolodg és szerelmes...
Ahol nincs probléma oda miért kell generálni egyet?
Tipikusan buta, fantáziálgatós p..csa vagy.
De ha ezt akarod, akkor a vonzás törvénye értelmébe, amire leginkább fókuszálsz, az fog valóra válni.
Az örökös kételkedéseddel és sírásoddal te magad fogod elüldözni a párodat, ha a továbbiakban is így fogsz viselkedni.
2020. okt. 16. 15:46
Hasznos számodra ez a válasz?
2/22 anonim válasza:
Nem feltétlenül fog megcsalni, de azt gondolom, hosszútávon ez a kapcsolat nem fog működni. Ugyanis ha valamelyik félnek igénye van az ilyen intimitást kifejező érintésekre, ölelkezésre, simogatásokra, és ezt a másik fél nem tudja megadni, megmarad a hiányérzet és az ő részéről a kapcsolat nem lesz 110%-os. Lehet, hogy te úgy érzed, hogy a kapcsolatotokban minden klappol, de írtad is, ő panaszkodik a bújás hiánya miatt, tehát eza minden klappol eléggé egyoldalú. Nyilván nem tudsz ezen változtatni, nem vagy ilyen típus. Épp ezrét mondom, hogy ezt a kapcsolatot nem kellene erőltetni.
2020. okt. 16. 15:49
Hasznos számodra ez a válasz?
3/22 A kérdező kommentje:
1.es :D jól van te is rohadt fursztált vagy. nem érted hogy ő panaszkodik siránkozik arról hoyg hiányzik neki ez? de nyilván nekem fapofával érzeketlenül csak annyit kéne mondanom hogy "ok"? és nem magamra venni, meg nem kéne hogy nyomasszon hoyg a báromnak nem tudom megadni amire vágyik :D tök logikus. miközben az elmúlt két hétben kvázi mindennap tett erre megjegyzést. mit is generálok? milyen porbléma nincs? olvasdd el még egyszer amit irtam talán fel is fogod...
2020. okt. 16. 15:52
4/22 A kérdező kommentje:
2. azt irtam hogy minden 110%-os KIVÉVE EZ. nem irtam az hogy minden 110%-os..azt irtam h ezen kivül klappol minden. amúgy igen én pont erre a következtetésre jutottam mint te, hoyg neki ez egy állandó hiányérzet ami a hónapok évek múlásával egyre csak nagyobb lesz, de ő váltig állítja hogy majd megszokja... szerintem nem fogja :( én nagyon szeretnék megváltozni és változtatni ezen... de képtelen vagyok magamra erőltetni a csókolózást ha nem vágyom rá...
1. Elsőnek meg még annyit: pont hogy a párom siránkozik ezen FOLYAMATOSAN, mert ez NEKIPROBLÉMA. én meg érthető módon mondjuk amikor már mindennap mondja 2 héten át akkor kiakadok rajta.... mert nyomaszt a dolog. szerintem neked még életedben nem volt normális kapcsolatod.
2020. okt. 16. 15:56
5/22 anonim válasza:
Eleve nem kellett volna összejönnötök, amikor kiderült, hogy teljesen más típusúak vagytok.
A párod akkor ezek szerint hazudik, hisz idézem, azt írtad: "Azt mondta ne menjünk szét, sosem lesz senkivel olyan hoyg minden teljesen klappol, majd megszokja, csak néha jobban hiányzik neki."
A válaszaidban meg pont az ellenkezőjét írod, hogy állandóan panaszkodik...
Szóval, valójában neki kell néha egy ingyen p..nci, de lehet, hogy tényleg nézegetni fog mást, és mikor sikerül akkor lelép.
Inkább te vess ennek véget még ma, vagy minél hamarabb, hisz az ő cselekedete és az ígérete teljesen ellentétes.
2020. okt. 16. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
6/22 A kérdező kommentje:
5. Amúgy igen, azt mondja hogy néha jobban hiányzik neki, és akkor panazskodik róla, de amúgy meg fogja szokni. mondtam neki hoyg lassan 1.5 éve vagyun kegyütt és ha ennyi idő alatt nem tudta megzsokni, akkor eztán se fogja. annyit mondott hogy most rossz paszban van jobban igényli...
Mondtam neki, hogy ahelyett hoyg tenni a "viccnek" beállitott megjegyzéseket üljünk le bezsélgetni róla, hogy jobban figyeljek most oda rá, mert nincs jól...
Amúgy volt már olyan hoyg rossz passzban volt, akkor jött öszötönösen hoyg "szeretgettem" akkor nem éreztem kényszernek....
2020. okt. 16. 16:03
7/22 anonim válasza:
Nem az oda nem bújás fogja tönkretenni a kapcsolatod. Hanem a félelmek, melyek makacsul, a szőnyeg alatt kúsznak be az életedbe, és mint egy vipera, akkor fognak a legnagyobbat marni, mikor nem is számítasz rá. Ne engedd be a viperát a tornácon, és akkor nem lesz probléma. 30f
2020. okt. 16. 16:04
Hasznos számodra ez a válasz?
8/22 A kérdező kommentje:
7. igazad van, de amikor napok óta modogatja, az iszonyatosan nyomasztó és frusztárló. szeritnem képtelenség ezt elegedni a fülem mellett. ha elnegedném, azt jelentené, hogy nem érdekel....
2020. okt. 16. 16:06
9/22 anonim válasza:
Hát ennek hosszú távon tényleg nem lesz jó vége. Én mondjuk nagyon bújós vagyok. Enélkül nem is tudom hogy lehet szerelem meg minden, hisz ez is hozzátartozik . Én nagyon szeretem az érzést ha engem ölelnek, de én is vágyom a párom ölelésére mindig. Aki ilyen típus, nem fogja megszokni soha. Ennyi erővel akkor te is rászokhatnál erre. Ha annyira szereted, ez nem "áldozat". Hisz nem kellemetlen dologról van szó.
2020. okt. 16. 16:08
Hasznos számodra ez a válasz?
10/22 anonim válasza:
Ezért önmagában nem csal meg vagy hagy el, de az könnyen lehet, hogy az emiatt fennálló komplexusaid miatt a viselkedéseddel fogod eltaszítani magadtól. Ülj le vele bezsélni és mondd el neki világosan, hogy döntsön, mert ha ezzel együtt elfogad és téged választ, akkor nem fair, hogy naponta panaszkodik róla és bűntudatot kelt benned.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!