Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A páromnak túl nagyok az igényei, vagy nekem a túl kevés?
Figyelt kérdés
A barátommal négy hónapja vagyunk együtt, és majdnem minden nap együtt voltunk sexuálisan. Azonban nekem sosem voltak nagy igényeim, csak miatta voltam benne a mindennapos dolgokban. Egyszer meguntam, és majdnem egy hónapig nem feküdtem le vele, mert szinte megcsömörlöttem a sextől. Ő aránylag türelmesen várt a felépülésemre, de közben így is minden féle módon ki kellett elégítenem az igényeit, olyan két három naponta. Ha nem, akkor ment a tettetett kis hisztije, hogy nagyon vonzónak talál, ezért csinálja ezt, anúgy nem ilyen az alapvető énje. Elegem van a cukiskodó hisztijeiből, és már nem is kívánom őt egy fikarcnyit se emiatt. Ha felhozom neki, azt mondja hogy ő még olyat nem hallott, hofy valaki párja felrója, mennyit vannak együtt. De erre az én válaszom az, hogy ez két emberről szól. Mit tegyek? Én vagyok a túl kisigényű, vagy ő a túl akaratos sexgép? Akár szakítás is lehet ebből? Ő sosem fog, azt tudom. Még sosem szeretett ennyire senki, ezért tűröm el ezt tőle. Szerintetek?2020. júl. 13. 18:03
1/12 anonim 



válasza:





Ez csak rosszabb lesz, hagyjátok szerintem az egészet a francba. Egy kapcsolat eleje arról szól hogy kb mint a nyulak....de ha már most se egyezik a szexuális része, később még nagyobb nyűg lesz.
2/12 anonim 



válasza:





Eltér a szexuális étvágyatok, szóval ez nem lesz hosszú életű...
3/12 anonim 



válasza:





Mivel eltérő az igényeitek ezért hosszútávon ez csak rosszabb lesz.
4/12 anonim 



válasza:





Nevetséges ez a kapcsolat. Amikor ilyen szavakat használsz a szexre, mint: tűrni, ki kellett elégíteni, megcsömörlöttem, nem is kívánom őt, stb. akkor ez már halott dolog.
5/12 anonim 



válasza:





Hát elèg kisigènyű vagy, pláne így a kapcsolat elejèn, mikor tènyleg a legtöbb szex jellemző. Vègülis nincs ezzel baj, de akkor nagyon eltèrő az igènyeitek.
6/12 anonim 



válasza:





Eleve nem kellett volna belemenned a mindennapi szexbe, ha nem akartad, utána meg 1 hónapig semmi.. Nem eltűrni kell, hanem valahol félúton találkozni, beszélni róla, ha sikerül. A leírtak alapján egyáltalán nem passzoltok, egymáshoz képest túl kicsi/túl nagy az igényetek. Nagy valószínűséggel szakítás lesz belőle, mert ez mindkettőtök számára szenvedés.
7/12 A kérdező kommentje:
Köszönöm mindenki válaszát. Most már megfogalmazódott bennem a válasz az egészre. Mindenkinek ment a zöld
2020. júl. 13. 18:31
8/12 anonim 



válasza:





Én szerencsésnek érezném magam a helyedben Kérdező! Sosem fogtam ki nagy szex igényű férfit. Már nem vagyok fiatal. A heti 2 alkalmat 2 férfitól kapom meg. Ez mellett maszturbálni is szoktam.
9/12 anonim 



válasza:





Szerintem a párodnak van hatalmas étvágya.
Férfiként nekem a heti 1 bőven elég, sőt van hogy 2 hetente 1-szer.
Idegesít az olyan lány/nő aki többet akar, az egészet elkezdem unni és szakítok, nem vagyok nyúl meg tini hogy állandóan csináljuk
10/12 anonim 



válasza:





Szerintem hagyjátok egymást .
Mi napi kettőnél meg se állunk ..igaz többet is birnèk ...😂
30N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!